Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 15°C Még több cikk.

MSZP: félő, hogy hamarosan újabb megszorításokra lesz szükség

Matolcsy György a tündérmesék világába menekült . mondta Katona Tamás.
Az MSZP az Európai Bizottság pénteken publikált jelentése alapján félőnek tartja, hogy a következő hónapokban újabb 200 milliárd forintos megszorításokra lesz szükség - mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Katona Tamás.

A Baloldali Tömörülés Platform alelnöke felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság (EB) pénteken, olyan prognózist tett közzé, amelyik szerint idén ismét recesszió lesz Magyarországon, a kormány nem tudja tartani a három százalékos hiánycélt és ha nem is nagy mértékben is, de emelkedni fog az államadósság.

Az első reakciók azt mutatják, hogy a kormány képtelen szembenézni a valósággal, úgy tűnik, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a „tündérmesék világába menekült" és valótlanságokat mond – jelentette ki.

Katona Tamás közölte: a kormánynak láthatóan az a legfontosabb célja, hogy folytassa a konfrontatív gazdaságpolitikát és azzal az Európai Bizottsággal küzdjön, amelyik „megfogalmazta a valóságot". A volt pénzügyminisztériumi államtitkár félőnek nevezte, hogy az elkövetkező néhány hónapban újabb 200 milliárd forintos megszorításra lesz szükség. Egyúttal viszont felhívta a kormány figyelmét, hogy „ne sanyargassa tovább az embereket", ugyanis a cégek úgyis áthárítják ügyfeleikre a kabinet intézkedései miatt megnövekedett költségeiket.

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2013-ban 0,1 százalékkal esik vissza a magyar bruttó hazai termék, miközben a GDP-arányos államháztartási hiány 3,4 százalék lesz, a GDP-arányos államadósság pedig kissé emelkedik. Olli Rehn, az Európai Bizottság alelnöke sajtótájékoztatóján ugyanakkor azt közölte: Magyarország a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére jelölt hat ország között van, a testület pedig vizsgálja a kormány további konszolidációs intézkedéseinek hatását.

Katona Tamás arra is kitért, hogy Matolcsy György egy konferencián élesen bírálta a jegybankot egy akkor még publikálás előtt álló tanulmánya miatt, amelyben az MNB - a miniszter elmondása szerint - az államadósság növekedését vetíti előre Magyarországon.

Végül döbbenetesnek nevezte, hogy az Állami Számvevőszék „büntetőügyet kíván kreálni" abból, hogy a Magyar Nemzeti Bank évekkel korábban adatokat szolgáltatott az IMF-nek a hét legnagyobb magyarországi kereskedelmi bankról.

Olvasóink írták

  • 4. kipkop 2013. február 22. 21:25
    „Az mszp elvtársai könyörögnek, hogy legyen már megszorítás.”
  • 3. geza 2013. február 22. 18:38
    „Pánikkeltés ez megy!
    Így se áll jól az ország, de ez kell húzzunk még széjjelebb!!!
    <moderálva> Ti nem így hirdettétek programotokat, de mégis lett megszorítás nem is kicsi.
    Lassan mondom nem lesz gázáremelés!!!”
  • 2. szentmiki 2013. február 22. 18:04
    „1. Mozimasiniszta , meg az eltulajdonításhoz !”
  • 1. Mozimasiniszta 2013. február 22. 17:58
    „hazudtatok reggel, hazudtatok nappal, sőt még most este felé is - mert csak ehhez értetek !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán Viktor évet értékelt - videó

Az idén is 3 százalék alatt lesz a költségvetési hiány - mondta a kormányfő 15. értékelő beszédében. Tovább olvasom