Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

MSZP: felvilágosítással és a fogamzásgátlók árának csökkentésével kell küzdeni az abortusz ellen

A párt nem a nők önrendelkezési jogának csorbításában, hanem a felvilágosító programok támogatásában és a fogamzásgátlók árának csökkentésében látja az abortusz elleni hatékony küzdelem eszközét.
A szocialisták arra reagáltak így, hogy kereszténydemokrata képviselők elvonnák a jövő évi költségvetéséből a terhességmegszakításra előirányzott 400 millió forintot, és azt örökbefogadások ösztönzésére, illetve gyermek és ifjúsági üdültetésre fordítanák.

Demeter Márta, az MSZP XIV. kerületi elnökségének tagja és Bangóné Borbély Ildikó, a Hajdú-Bihar megyei pártelnökség tagja az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében arra szólította fel Pálffy István és Sáringer-Kenyeres Tamást, hogy vonják vissza erre irányuló javaslatukat.

Mint megjegyezték, mivel a csaknem 30 cezer forintba kerülő beavatkozáshoz csak a szociálisan rászoruló nők kaphatnak támogatást, a javaslat a kormány szegényellenes intézkedései közé illeszkedne.

Azt írták: tévhit, hogy az abortusz pusztán gazdaságpolitikai és/vagy adminisztratív eszközökkel való szabályozása felszámolhatja vagy érdemben csökkentheti a művi terhességmegszakítások számát, valójában nők ezreinek életét veszélyeztetve csak sokkal veszélyesebbé teszi azt.

Hangsúlyozták, hogy az MSZP ehelyett a felvilágosító programok támogatásában és a fogamzásgátlók árának csökkentésében látja az abortusz elleni hatékony küzdelem eszközét.

A két KDNP-s politikus költségvetési kapcsolódó javaslatának indoklásában kifejtette: a büdzsé 400 millió forintot irányoz elő abortuszra; ebből az összegből azokat a terhességmegszakításokat finanszírozzák, amelyekre nem a várandós nőnél vagy a magzatnál fennálló súlyos egészségügyi ok miatt - e beavatkozások költségeit ugyanis az Egészségbiztosítási Alap fizeti -, hanem egyéb okok miatt kerül sor.

A kormánypárti képviselők ezt az összeget az örökbefogadások ösztönzésére, az örökbefogadói gyes összegének emelésére, továbbá a gyermekek védelmét, támogatását szolgáló programok, pályázatok támogatására fordítanák.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felmondták a BKV kollektív szerződését

A felmondás indoklásában az szerepel, hogy a kollektív szerződés olyan rendelkezéseket tartalmaz,… Tovább olvasom