Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 18°C Még több cikk.

MSZP: Matolcsy Györgynek mennie kell!

A szocialisták szerint az elmúlt kilenc hónapban nagy mértékben visszaestek Magyarország gazdasági fejlődésének esélyei.
Szekeres Imre országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján pártja nevében azt javasolta a kormányfőnek, mentse fel a nemzetgazdasági minisztert.

Az ellenzéki politikus kiemelte, hogy januárban már körülbelül az egyötödét érte el az éves hiánynak a költségvetés deficitje.

Az MSZP közgazdasági tagozatának elemzése szerint 304 milliárd forinttal rontotta a magyar költségvetés helyzetét az, hogy a kormány megszakította a tárgyalásokat az EU-val és az IMF-fel - tette hozzá, majd úgy folytatta, kormány 247 milliárd forintos lyukat ütött a költségvetésben azzal, hogy csökkentette a társasági adót.

Az ellenzéki politikus szólt arról is, hogy évente mintegy 70 milliárd forint pótlólagos fizetési kötelezettsége keletkezik a fideszes önkormányzatoknak, amiatt, hogy felelőtlenül bocsátottak ki kötvényeket és vettek fel hitelt. Szekeres Imre szerint a kormány a válságadót döntően áthárította a lakosságra, a devizahitelesek az Orbán-kormány kilenc hónapja alatt 974 milliárd forintot vesztettek.

Mindezek miatt az MSZP azt javasolja Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy mentse fel a költségvetésért felelős minisztert, Matolcsy Györgyöt - mondta.

Kérdésre válaszolva a volt honvédelmi miniszter közölte: a Honvédelmi Minisztériumban az elmúlt négy évben csak olyan megbízási szerződéseket kötöttek, amelyeket mind jogi, mind pedig pénzügyi szempontból ellenőriztek.

Olvasóink írták

  • 10. cyt 2011. március 02. 13:47
    „... egy kicsit zavaros, amit írsz, kedves Margareth királynő...”
  • 9. queenmargareth 2011. március 02. 12:51
    „8. cyt 2011.03.02. 09:47
    8 év! Pontosan elég lett volna, ha fideszesek valóban ellenzékiek, megakadályozzák és előre kész tervük legyen, amivel a választókat behülyítették. Megszorítás és szócsavarás.......”
  • 8. cyt 2011. március 02. 09:47
    „Azt a disznóólat, amit a 8 éves MSZP-SZDSZ országvezetés hagyott maga után, nem kis nehézség felszámolni és az országot az európai mértékekhez igazítani. Akik az MSZP oldaláról kritizálnak, azoknak tudniuk kellene, hogy a ma a tegnap következménye. Ők voltak a tegnap -- és ezt hagyták maguk után. Egyébként meg nem ártana a szlogenek helyett, a gyűlöletkeltés helyett gondolkozni is, meg valóban tenni is valamit a kátyúból való kiemelkedésért, ha már a bölcs csendbenmaradás nem megy, kedves szoclibesek.”
  • 7. queenmargareth 2011. március 02. 03:20
    „Egyetértek és vigye a többszázas, ezres sleppjét, közmunkára, minimálbérért, de rögtön!”
  • 6. szilléri 2011. március 01. 19:56
    „Ezek alapból hülyék !
    Gyurcsány és börtönfrakciója után ???????????????????????????”
  • 5. történész 2011. március 01. 17:40
    „Apátfalvi**

    Neked akkor biztos magasabb lesz a jövedelmed,meg minden olcsóbb lesz stb..zárt szemek..”
  • 4. gubanc 2011. március 01. 15:19
    „Tilos a dohányzás a kocsmákban, presszókban, sörözőkben?
    Kér segítséget Orbán Viktortól meg Matolcsy Györgytől!
    Garantáltan leszoksz... a Fideszről!”
  • 3. LukSzusz 2011. március 01. 15:10
    „Halgassatok azz MSZP-re mert visszahívják a Szovjetet.”
  • 2. Apátfalvi** 2011. március 01. 14:25
    „Az mszp-nek kéne már eltűnnie, a büdös francba!!!

    Mit képzelnek ezek <moderálva>? Ne pofázzanak itt, örüljenek, hogy nem én vagyok a teljhatalmú államfő, mert akkor feloszlatnám őket. Ez lenne a legelső intézkedésem!”
  • 1. zoltanszabo 2011. március 01. 14:09
    „Nem szimpatizáltam soha az mszp-vel, DE most eggyettértek velük.
    Nem csak Matolcsi--az összes hazug banda mindd a 389 --ott a T .Házba --húzzon el a pi @ba. !!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Széll Kálmán Terv: a megszorítások politikája zsákutca

A megszorítások politikája zsákutca - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Széll Kálmán Terv ismertetésén. Tovább olvasom