Délmagyar logó

2017. 12. 19. kedd - Viola -3°C | 2°C Még több cikk.

MSZP: Orbán a hátsó ajtón menekült

Orbán Viktor vasárnap Esztergomban a hátsó ajtón menekült ki a jobbikos tüntetők elől, amikor nyíltan színt kellett volna vallania - mondta Török Zsolt, az MSZP politikusa az MTI-nek.
A képviselő úgy fogalmazott: „hozzászokhattunk, hogy Orbán Viktor gyáva, és kettős beszédet folytat, de ez a mai menekülés a jobbikos tüntetők elől mindennél többet mutat". Török Zsolt közölte, most sem lehetett megtudni, hogy a Fidesz elnöke egyetért-e a demonstrálókkal, akik a „botrányokkal teli esztergomi fideszes polgármester" ellen is tüntettek.

A szocialista politikus szerint „tipikus orbániánus magatartás ez a gyáva menekülés", mert nem tisztázta a Jobbikhoz való viszonyát, pedig Vona Gáborral, a párt elnökével korábban közös polgári kört alapítottak. Hozzátette, Orbán Viktornak arra sincs válasza, tényleg úgy gondolja, hogy hatalomra kerülése esetén nem állítaná vissza a 13. havi nyugdíjat.

Török Zsolt szerint azt sem lehet tudni, hogy milyen lenne, ha a Fidesz kormányozna. Mint mondta, lehet, hogy olyan, mint amit az ellenzéki párt az önkormányzatokban művel: „demokráciaellenesség, megfélemlítés és Fóttól Esztergomon át Nagykanizsáig virágzik a korrupció".

Kijelentette, hogy az viszont tudják, hogy Orbán Viktor „több ezer pártkatonát, leendő komisszárokat, fizetett zsoldosokat képez ki", akikkel a minisztériumokban és közhivatalokban le fogják cserélni a szakembereket.

Olvasóink írták

56 hozzászólás
  • 56. achilleus 2009. szeptember 08. 11:30
    „Gyurcsány meg külön metrószerelvényen:
    http://www.origo.hu/itthon/20090907-gyurcsany-uzemszunet-alatti-kisfoldalatti-aluljarojaba-tavozott.html”
  • 55. bélás 2009. szeptember 07. 14:06
    „Elkészült az őz sült, vagy még akkor mentek lőni.”
  • 54. gróf 2009. szeptember 07. 09:42
    „"Kijelentette, hogy az viszont tudják, hogy Orbán Viktor ,,több ezer pártkatonát, leendő komisszárokat, fizetett zsoldosokat képez ki", akikkel a minisztériumokban és közhivatalokban le fogják cserélni a szakembereket."

    Persze, hogy tudják, mivel itt Magyarországon ez a szokás. Ők is ezt tették 8 éve.”
  • 53. keletaru 2009. szeptember 07. 08:47
    „Figyesz vezető megint hozta formáját "hátsó ajtó " jó mi , de vezető akar lenni . Mikor menne a tömegbe mint Vona aki kiült az emberek közé vállalva eszméit . O.V. is már fletósodik bla bla bla bla .......ahogy Vona mondta egy jobbikos plakátragasztónak nagyobb a becsülete mint ezeknek ..Üdv Kuci”
  • 52. comet 2009. szeptember 07. 07:36
    „37- power- lehet higy titeket, Orbánnak vagy Fletónak tapsikolókat nem hagytak magatokra, de ha sikerül messzebb látnod a szeánszotoknak helyt adó terem négy falánál, akkor talán rájössz hogy rajtatok kívül még sokan élnek ebben az afrikanizálódó országban, sőt igencsak kisebbségben vagytok.
    Orbán nem a teljesítménye alapján fog nyerni, ha nem mert jelenleg ő a kisebb rossz. A szavazatok nagy részét ezért kapja. Egy normális párt feltűnése esetén könnyen kerülhet a süllyesztőbe, az alibiellenzékiségével.”
  • 51. hazaffy 2009. szeptember 07. 07:23
    „Várt valaki mást?
    A fideszes polgármesterrel szemben kértek tőle segítséget, Ő meg "oldja meg a kormány!" felkiáltással ahogy érkezett, a hátsó ajtón távozott.”
  • 50. turulvedo 2009. szeptember 07. 05:29
    „sziszifuszi,leirásodbol is látszik egy tiszta párt van: a Jobbik! Engem meggyöztek-rájuk fogok szavazni! És az egész utcánk is! :)”
  • 49. turulvedo 2009. szeptember 07. 05:25
    „aranka a néphazugsagnal dolgozik-lebukott most. :D”
  • 48. Sziszifusz 2009. szeptember 07. 01:17
    „A vélemények megoszlanak, de Aranka2 ez esetben nem írt hülyeséget! Nézzük, milyen politikusi anyag áll rendelkezésre?
    MSZP (kb. 10%) - több, mint tíz éve fosztogatják az államvagyont, és az államkasszát (az okozott kár szinte felbecsülhetetlen)
    SZDSZ (kb. 1%) - ugyanaz, mint az előző, de külön bűnük, hogy a taxis blokád után nyíltan elárulták az akkor bennük bízó embereket
    MDF - (kb. 1%) az Antall -Boross féle átveréssel megalapozták az ország halálát, de Dávid és sleppje most is békésen kuporog összelopott milliárdjain (mellesleg bérszavazó politikai prostituáltak)
    FIDESZ (kb. 40-60%) - hatalomrajutásukig Pintér pénzelte őket a maffia kapcsolataiból, majd Torgyánnal közösen 25%-nyi FKGP-s szavazót vágtak haza, és megalkották GYF gazdaságromboló vandalizmusának jogi alapjait (clodo ügy-gyel nyert választás, titkosított Princz ügylet stb.)
    Jobbik (kb. 10-15%) - hol az egyik, hol a másik oldal próbálja bűnbaknak beállítani, vagy felhasználni a másik oldal ellen. Amolyan ütközési felület! Sorozatos korrupcióra még nem volt alkalmuk, de ez önmagában nem biztosíték a jövőre nézve!
    MSZ (kb. 5%) - Vukics látványosan szemköztköpte szimpatizánsait, innentől kezdve nem tudni, hogy a FIDESZ-nek dolgozik, vagy csak "beröccsentett a gatyájába"!

    Mint látható, politikai palettánkon a parlamenti pártok élen járnak nemzetfosztogatásban és hazaárulás szintű tevékenységekben!
    Ezek, és az ismeretlen viselkedésű parlamentenkívüliekből kellene választani?
    Miért lenne szükséges?
    Bizonyos vélemények szerint, "a demokrácia az, amikor a válsztók választják meg elnyomóikat"!
    Mi lenne, ha nem lennének "listás", a pártvezetés átmentését biztosító képviseleti lehetőségek?
    Mi lenne, ha csak egyéni, pártfüggetlen, visszahívható, felelősségrevonható, elszámoltatható, büntetőjogi felelősséggel tartozó képviselőink lehetnének?
    Egyáltalán! Szükségünk van milliószor korrupciós, maffia, hűtlen kezelési botrányokba keveredett köztörvényes bűnycselekmények garmadáját elkövető politikusnak nevezett bűnözők mellett lándzsáttörni?
    Itt lenne az ideje, hogy erre figyeljen az ország népe, mert hamarosan nem lesz országunk sem, csak az emléke!!!”
  • 47. TUTI 2009. szeptember 06. 23:02
    „CSak ennyi logar??? Most szereny voltal!!!”
  • 46. Power 2009. szeptember 06. 22:52
    „44. hozzászólás gerbera 2009.09.06. 22:44
    Ebben teljesen egyetértek Önnel, de nincs baloldali, vagy jobboldali szakember... valaki vagy szakember, vagy nem. Ha valaki nem ért ahhoz amit csinál, az én olvasatomban az vagy pancser, vagy szélhámos.”
  • 45. Logaritmus 2009. szeptember 06. 22:49
    „Orbán nem gyáva, sőt. Hülye.”
  • 44. gerbera 2009. szeptember 06. 22:44
    „"több ezer pártkatonát, leendő komisszárokat, fizetett zsoldosokat képez ki", akikkel a minisztériumokban és közhivatalokban le fogják cserélni a szakembereket.Tolvajokat le kell cserélni, jobboldali szakemberekre ,hogy török mit mond az huszad rendü,szeretné összemosni a két pártot,.”
  • 43. Power 2009. szeptember 06. 22:19
    „39. hozzászólás unknown 2009.09.06. 21:50
    aranka2-őt nem kell komolyan venned! Neki nincs önálló véleménye, a Népszavából szokott idézgetni. :)

    40. hozzászólás KovácsPistike 2009.09.06. 21:55
    Ez tetszett! :) :) :)

    42. hozzászólás dondongó 2009.09.06. 22:00
    Csak az fél, akinek van mitől félnie! Reméljük, hogy egyszer eljön a felelősségre vonásuk pillanata! Az országot nem lehet büntetlenül tönkretenni.”
  • 42. dondongó 2009. szeptember 06. 22:00
    „Ahhoz képest, hogy Fletó tegnap testőrökkkel mert csak elmenni egy kicsit bohóckodni a melegfesztre, és az összes állami ünnep kornodon és gordonok között zajlik az Istenadta Nép kizárásával, nem is tudom: ki az, akinek tele van a liberója.”
  • 41. flexsnake 2009. szeptember 06. 21:59
    „de ez engem nem érdekel :D”
  • 40. KovácsPistike 2009. szeptember 06. 21:55
    „38. hozzászólás Power 2009.09.06. 21:39
    Nincs már meg. Nagyapám megunta és pörkölt lett belőle.
    Ment a levesbe, mint Zuschlag. :-)”
  • 39. unknown 2009. szeptember 06. 21:50
    „Az lenne a legjobb aranka2-nek, ha senki nem vezetné az országot. Se Parlament, se Alkotmány, se pártok. Mindenki menjen a saját feje után.”
  • 38. Power 2009. szeptember 06. 21:39
    „30. hozzászólás KovácsPistike 2009.09.06. 21:00
    Meg van még nagyapád kosa? :)”
  • 37. Power 2009. szeptember 06. 21:38
    „32. hozzászólás comet 2009.09.06. 21:16
    Te úgy érzed, hogy magadra hagytak? Mások nem így látják.”
56 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamionnyi cigarettát foglaltak le a vámosok Ártándon

Több mint 150 millió forintot érő dohányárut foglaltak le a vámosok vasárnap hajnalban az ártándi… Tovább olvasom