Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

MSZP: Orbán állítsa meg a forint árfolyamának zuhanását!

Az MSZP "elvárja Orbán Viktortól", hogy állítsa meg a forint árfolyamának zuhanását.
"Kétszázhúsz felett átértékeled magadban a világot"– idézik a Neoton Família dalszövegét keddi közleményükben a szocialisták azzal kapcsolatban, hogy szerintük "a Fidesz-KDNP kormány által cserbenhagyott devizahiteleseknek is át kell értékelni magukban a világot".

Az MSZP-s kommüniké kitér arra, hogy a svájci frankot kedd reggel történelmi csúcson, 222 forint felett is jegyezték. Mint írják, nemzetközi trendeket tükröz "az alpesi fizetőeszköz elszállása", a térségi devizák közül azonban a magyar a leggyengébben teljesítő.

"Miközben az előző kormány a forint stabilizálásán dolgozott, a jelenlegi kormány nem tesz sokat, hogy helyreállítsa a bizalmat a magyar forintban. Az embernek olyan érzése van, mintha a Fidesz-KDNP kormány abban lenne érdekelt, hogy másfélmillió devizahiteles tönkremenjen" - értékeli az ellenzéki párt.

Hozzáteszik: a devizahiteleseken túl bajban van az egész ország és gazdasága is, a forint árfolyama ugyanis hat a benzin, a gáz, a villamos energia és az élelmiszerek árára is.

Az MSZP felszólítja az Orbán-kormányt, hogy haladéktalanul orvosolja a devizahitelesekre nehezedő terheket, és közölje a 2011-es év költségvetésének sarokszámait, ami szerintük minden bizonnyal jótékony hatással lenne a forint árfolyamára.

A 2011-es év költségvetés sarokszámainak elhallgatása csak a devizahitelesek nyomorát növeli, a bizalmat pedig teljesen eltörli Magyarországgal szemben - áll a közleményben.

Olvasóink írták

95 hozzászólás
  • 95. klj_54 2010. szeptember 02. 13:38
    „94. hozzászólás koszone 2010.09.02. 10:52
    Én ismertem egy Kommunistát, ésesapámat.
    1919-ben született és májusban ment el.
    Apai nagyapám vöröskatona volt.
    Édesapám pedig molnár segédként lépett be a kommunista pártba 1937-ben.
    Orosházán a Pipis malomban ismerték és neve lett, mert pofán verte az öreg Pipist egy beszólásáért.
    Emiatt elvitték a frontra, pedig a molnárok maradtak itthon!
    Haza jött 1946 tavaszán a hadifogságból, Peenemündéről.
    Élte a becsületes kommunisták életét és mert hite szerint élt, sosem lett belőle "halljakend"!
    Azért érdekes volt megélnie pár dolgot:
    1937-től a csendőrök macerálták mert "komenista".
    Haza jött a hadifogságból, jó elvtárs lett, egy időre, amíg rá nem jöttek, hogy. ez bizony valóban Kommunista.
    Tőle hallottam egy lenini mondást:
    "Egy kommunistának mentesnek kell lennie azoktól a hibáktól, melyek ellen harcolniuk kell!"
    1956-ban megint komenista lett.
    Majd az ellenforradalom után mezei párttag.
    Ez az ember nem váltogatta a hitét halála napjáig!
    Tehát én csak azt kérem, ha szidni akarsz valakit, akkor szidd azt a tetves 760.000 volt piroskönyvest aki soha életében nem volt Kommunista csak éppen az érdekei azt diktálták, hogy PÁRT TAG legyen.

    Köszönöm!
    És kérdésedre:
    Grinctelen patkány ami eszembe jut róluk!”
  • 94. koszone 2010. szeptember 02. 10:52
    „klj_54 !

    23. hozzászólás koszone 2010.08.31. 14:06
    Csak szólok, hogy a komcsizás ideje lassan húsz éve elmúlt.
    Ma komcsizni az alulműveltség ismertető jele.

    Alulműveltség ?? Picit túlzás lenne de nem fejtegetem !
    Hogy neveznéd őket,szentgrál lovagjai,szadad kőművesek?????”
  • 93. klj_54 2010. szeptember 02. 09:58
    „92. hozzászólás banderas 2010.09.02. 07:36
    Az igazság ha két dühös ember beszélget, félúton van.
    Az eltelt húsz év összes politikusa felelős jelen helyzetért, egészségügyben és úgy általában!
    Sajnos a "párt" érdekek a köz érdeke elé kerültek:(”
  • 92. banderas 2010. szeptember 02. 07:36
    „91. hozzászólás klj_54 2010.09.01. 21:47
    Elismerem az igazadat a témában, de abban nincs igazad, hogy ez a Fidesz sara, sajnos ez már elég régóta így van...”
  • 91. klj_54 2010. szeptember 01. 21:47
    „90. hozzászólás banderas 2010.09.01. 20:25
    Köszönöm, van az egész....
    hú, majdnem hazudtam, a néprosszullétügyben több családtagom!
    Én csak azért emeltem első helyre, mert ha valaki olyan lelkiállapotba kerül, amikor felismeri akkor és ott köz és önveszélyes, no akkor azt mondják, kérjen időpontot.
    Következmény:
    Lásd : Ács!
    Nem a mezei dolgozók az okai ennek, én is tudom.
    De nem érdekel!
    Miért is van az, hogy másfél évet vársz egy szemműtétre, de ugyanazt ugyanaz az orvos 60 ezerért szombaton megcsinálja.
    Lenne még kérdésem, de azt hiszem ezt nem mi fogjuk megoldani:(
    És köszönöm a felajánlást:)”
  • 90. banderas 2010. szeptember 01. 20:25
    „"89. hozzászólás klj_54 2010.09.01. 14:38

    85. hozzászólás banderas 2010.09.01. 08:37
    Ne hazudj!
    A pszichiátrián 30 napnál többet kell várni!"

    Nem hazudok, ne haragudj, csak épp nem a pszichiátrián dolgozom, így azt nem tudom, oda mekkora várólista van, de úgy látom, neked nem árt, ha szerzek egy SÜRGŐS időpontot hozzájuk! Elintézem szívesen...”
  • 89. klj_54 2010. szeptember 01. 14:38
    „85. hozzászólás banderas 2010.09.01. 08:37
    Ne hazudj!
    A pszichiátrián 30 napnál többet kell várni!
    Reumatológián 60 napos várakozás,
    folytassam?
    Pedig csak a telefont emeltem meg!
    Az árvizeseknek pedig pléhpofával mondta Szíjjártó Brutális Péter, hogy "az ígéreteket kérjék számon a szociktól!"”
  • 88. cyt 2010. szeptember 01. 10:12
    „... a másik dolog meg az, hogy sajnos a sok BUTA ember miatt van ott az ország, ahol van. BUTASÁGOT mondtam, mert az elmúlt 6-8 év gazdaságpolitikája miatt van minden ma úgy, ahogyan van; mind az állami szférában, mind a magánszektorban, mind a háztartásoknál. Majd 6-8 év múlva is meg kell nézni, hogy mi lesz, és akkor majd az lesz, amit az addigi polgári kormány elért.... Gondolkozni emberek, GONDOLKOZNI!!!!!!!, mielőtt beszéltek, vagy írtok....”
  • 87. cyt 2010. szeptember 01. 10:08
    „... ismét csak nevetnem kell. Ha Svájc NEM TUDTA megállítani a saját valutájának erősödését a nemzetközi piacokon, akkor miért éppen Magyarország tudná megállítani a forint gyengülését ugyanott????????? Gondolkozni is kellene már emberek!!!!!!!!!!!!!!”
  • 86. banderas 2010. szeptember 01. 09:41
    „38. igazságkereső 2010.08.31. 15:15
    Igazad van! De Ezek nem látnak át a vörös ködön, nem olvasnak magyar hírlapot se, mert fáj az igazság
    de megnyugtató, h normális emberek is léteznek még, mint te”
  • 85. banderas 2010. szeptember 01. 08:37
    „66-os
    "Azt valahogy a narancsosok elfelejtik, azért, hogy az orvosra hónapokat kell várni vagy több ezret fizetni, kizárólag a fideszkdnp a felelős!!!!!!!!"

    Milyen hónapokat? Eü dolgozóként valahogy ezt nem így látom. Pár nap alatt, vagy max pár hét alatt bejutnak vizsgálatra, kivéve a magán klinikákat, mint pl. újklinika
    Hogy mit tett a Fidesz?
    Pl segít az árvizeseken, ha néznél TV-t, pont az este mutatták az újjáépített házakat. Az MSZP mennyire magasról szart volna rájuk?
    De hagyjuk is. Vörösekkel nem állok le vitatkozni”
  • 84. banderas 2010. szeptember 01. 08:33
    „"66. hozzászólás Ebgondolat 2010.08.31. 16:31
    A fidesszel ellentétben az mszp-ben legalább volt annyi tisztesség..."

    MSZP meg a tisztesség, mi? Hagyjál már!!!! Lassan mind a böriben lesz, olyan tisztességesek.
    A rohadt nagy tisztességüknek köszönhetően áll így az ország is, meg az ilyen elvtársak miatt, mint te”
  • 83. CCM 2010. augusztus 31. 23:25
    „A forint árfolyamát nem viktor határozza meg ! Ennyi volt Mo ! Jön a végkiárusitás -70% mindenre ! sajnos igy sem kell senkinek !”
  • 82. bátor 2010. augusztus 31. 21:56
    „minek gondolják a levitézlett elvtársak Orbán Viktort?
    hm? talán el el kellene gondolkozni, miért és főleg, kinek a jóvoltából kerültünk ebbe a kilátástalan helyzetbe?
    na tisztul a kép, vékonyul a hályog a szemeteken?
    hmmmmm? meg van a megoldás?”
  • 81. jozko 2010. augusztus 31. 21:22
    „Unió Uniót váltott:
    Elsárgult a vörös csillag
    Ami-azt mondták - nem hull le!
    De nem mondták, hogy színt se válthat...

    Gyerekek, zöld lesz a lámpa,
    Amikor jön a Kánaán?
    Tankcsapda után bankcsapda!
    Véget ér ez egyáltalán?

    /jozkó/”
  • 80. unknown 2010. augusztus 31. 21:05
    „Nem vagyok kötekedő tipus, próbálom megérteni a másként gondolkozókat. Most azokat, akik szó szerint felróják Orbán Viktornak, hogy úgy volt pofája beülni a miniszterelnöki bársonyszékbe, hogy nem hozott be a közösbe mondjuk 20 milliárd svájci frankot, 30 milliárd eurot otthonról a spájzból.”
  • 79. klj_54 2010. augusztus 31. 20:26
    „15. hozzászólás frakk 2010.08.31. 13:28
    Köszönöm soraid!
    Várnak szeretetel az új linikán a IV emeleten, Dr. Boncz István tanár úrék!
    Ott add elő lélektani ismereteid.
    Cáfolatod személyem pocskondiázásában merülki, vagyis igazat írtam!

    23. hozzászólás koszone 2010.08.31. 14:06
    Csak szólok, hogy a komcsizás ideje lassan húsz éve elmúlt.
    Ma komcsizni az alulműveltség ismertető jele.

    24. hozzászólás Ebgondolat 2010.08.31. 14:07
    Itt ne várj adekvát magyarázatot!
    Itt Orbán csicskásai adnak szeánszot:)

    33. hozzászólás banderas 2010.08.31. 14:54
    Mi bajod Fletóval?
    Az, hogy megvett egy céget és új termékkel jelent meg?
    Más valami esetleg?

    A többi méltatlan még a véleményezésre is:(”
  • 78. szilléri 2010. augusztus 31. 19:56
    „Ezt ismerem !

    Marx :,, állitsátok meg Arturó Uit ................ 1848 kommunista kiáltvány !

    Basszus !
    Ezek mindig a vonat elé vekszenek !
    Nem érzik az idsők szavát.”
  • 77. történész 2010. augusztus 31. 19:36
    „Minek ehhez hozzászólni, narancs elvtársak még a leg szorosabb rokonaikat is lekommunistázzák..érdekes volt,mert rokonaik,őseik ugyan így le reakciós-tak mindenkit aki előre látta Matyi setét oldalát.”
  • 76. reagens 2010. augusztus 31. 17:45
    „A maszop csak kussoljon! A devizahitelekkel kapcsolatosan is meg egyáltalán.
    Az a lényeg, hogy legyen miből fizetni a törlesztéseket, aztán jóformán tökmindegy mibe kerül a CHF.
    A maszop követeli, hogy amit elkúrtak az elmúlt 8 évben a maszoposok, azt Orbán szeptember 2-re állítsa meg, javítsa ki...
    Ezek tökhülyék. Még mindig...”
95 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sebestyén Róbert lesz a nemzeti földalapkezelő elnöke

Sebestyén Róbert lesz a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke szeptember elsejétől - jelentette be… Tovább olvasom