Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

MSZP: Pártpolitizálás folyik a városházán

– A Fidesz központi utasításai érvényesülnek a városban, nem a megválasztott képviselők irányítják Sopront – fogalmazott Kalmár István tegnapi sajtótájékoztatóján, reagálva a Simon István alpolgármester által mondottakra.
– A soproni Fidesz a központi utasításnak tesz eleget azzal, hogy büntetőjogi felelősségre vonást emleget az előző ciklussal kapcsolatban, így bebizonyosodik, milyen politizálás várható az elkövetkező időben – fogalmazott Kalmár István az MSZP soproni frakcióvezetője tegnap tartott sajtótájékoztatóján. – Állunk az átvilágítás elébe, mert úgy gondoljuk, büszkén és tiszta szívvel nézhetünk minden soproni szemébe.
Kalmár István azt is kifogásolta, miért nem a megválasztott képviselők irányítják a várost, miért a központi döntések végrehajtása történik. – A Fidesz tizenhat évi szokásjogot rúgott fel a bizottsági helyek elosztásával, nemcsak Sopronban, de a főváros V. kerületében és Győrben is – mondta a frakcióvezető.
Eddig minden városvezetésre felhatalmazott politikai erő korrekten betartotta az íratlan szabályt, a Fidesz most ezzel szakított.
– Mi mindezek mellett felajánljuk szakmai segítségünket a jelenlegi városvezetésnek és kérjük őket, ne vádaskodjanak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az istennő, a gésa és a sportos kislány

Az idei sminktrendek között többféle stílus közül lehet választani: alkattól és alkalomtól függően… Tovább olvasom