Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

MSZP: szembeköpik a hallgatókat és oktatókat az alkotmánymódosítással

Az MSZP szerint a kormányoldal beismerte a hallgatói szerződések alkotmányellenességét azzal, hogy pénteken benyújtott alaptörvény-módosításukban teremtenének lehetőséget a felsőoktatási hallgatók röghöz kötésére.
Erről Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt elnökségi tagja beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján. A szocialista politikus úgy fogalmazott, a kabinetnek régen volt "ennél szánalmasabb törekvése", amivel szerinte "szembeköpik" a tárgyalóasztal túloldalán ülő hallgatói és oktatói érdekképviseleteket.

Az MSZP elnökségi tagja emellett ismét bírálta a közoktatásban végrehajtott államosítást, szerinte ugyanis ezáltal romlott az oktatás működőképessége, egyebek mellett azért is, mert a pedagógusok jelentős része kevesebb bért vihet haza. Kunhalmi Ágnes, az oktatási államtitkárság szeptemberre ígért béremeléséről szólva azt mondta, az eddigi reálbércsökkenés után elvárják a tanárok a fizetésemelést, azonban csak akkor hiszik majd el, ha a kabinet már ki is fizette.

Olvasóink írták

  • 19. Mozimasiniszta 2013. február 09. 21:02
    „a múltkor az M1-en , reggeli műsorban faggatta három újságíró: nem a kérdésekre válaszolt , hanem vérben forogtak a szemei mint a buszkerék, valahova messze a vörösködbe irányulva nézett (nem a kamerába, nem az őt kérdezőkre) és habzó szájjal mondta a bemagolt dumáját - hasonló gyűlölködő hangnemben mint Heller
    Ágica, vagy Havas Szófia - és a lényege az volt az egésznek, hogy (ész érvek híján) a diákoknak igenis ki kell menni az utcára, az nem lényeges hogy miért, hanem az, hogy kiért !!!”
  • 18. NP1 2013. február 09. 17:20
    „fotelagy 2013.02.09. 16:56

    "Na, itt vannak a jó öreg bolsik, az igazság bajnokai. Mit csináltak 1990-ig ezek? Esetleg nem arról kellene beszámolniuk?" - helyettük is beszámolhatok: Pintér és Hoffmann, Martonyival egyetemben buzgó MSZMP tagként építgette karrierjét....”
  • 17. fotelagy 2013. február 09. 16:56
    „Na, itt vannak a jó öreg bolsik, az igazság bajnokai. Mit csináltak 1990-ig ezek? Esetleg nem arról kellene beszámolniuk?”
  • 16. Én2 2013. február 09. 16:54
    „Fiatalok ne hagyjátok magatokat, harcoljatok a jogaitokért!! DRUKKOLUNK NEKTEK.”
  • 15. grizly5 2013. február 09. 16:48
    „"Hát járjanak ott. Viszont, akkor a költségeiket maguknak, családjuknak kell fizetniük"
    Nem mindenhol kell fizetni!
    És a megszerzett tudásukat kint fogja kamatoztatni!
    Ha ez tömeges lenne akkor komoly gondok lehetnek belőle!
    Azon kellene dolgozni,hogy itt tanuljanak, és itt is dolgozzanak,nem pedig kötelezni,mert az abban a korban úgysem megy!”
  • 14. achilleus 2013. február 09. 15:39
    „"de még ott is járnak majd egyetemre."
    - Hát járjanak ott. Viszont, akkor a költségeiket maguknak, családjuknak kell fizetniük, nem pedig azon ország adófizetőinek, akikért egyetlen napot nem hajlandóak a megszerzett diplomáért dolgozni. Ha külföldön tanulnak, legalább nem fogják elfoglalni azok helyét, akik viszont vállalják azt, hogy néhány évet (vagy egy életet) lehúznak idehaza.”
  • 13. Ferrer 2013. február 09. 15:16
    „A röghöz kötés látens (disz)funkcióit nem nézi szeretett kormányunk? Ki tudja, lehet néhány év múlva az lesz, hogy a hallgatók nem hogy külföldre mennek diplomával, de még ott is járnak majd egyetemre. Később pedig szakmát szerezni is. Ennek a körvonalai már most látszódnak, ugyanis sokan nem akarnak adósai lenni egy rendszernek, amelyik ellenségként kezeli őket.”
  • 12. Agyalapi 2013. február 09. 14:04
    „...hittem szép szavadnak, mégis megcsalál...”
  • 11. Agyalapi 2013. február 09. 13:55
    „Szegény HÖOK, szegény fiatalok. Szívatják őket rendesen. A politikát tanulni kell, gyerekek!”
  • 10. nemecsekerno_007 2013. február 09. 13:46
    „6. lepkehalo 2013.02.09. 13:00

    diktatúra?! :) kicsit túlreagálod nem?! :)

    A magyar választási rendszer egy 22-es csapdája:

    1. aki nem hazudik, azt nem választjuk meg (értsd: nem szépíti a valóságot)
    2. aki hazudik, azt megválasztjuk aztán számonkérjük rajta az ígéreteit. (ezek az ígéretek azonnal csődbe vinnék az országot)

    Itt szűk 2 millió emberrel akarunk finanszíroztatni 8 milliót. Ez nem megy. A nyugdíjakat most termelik, a felsőoktatás költségeit szintén most termelik és leginkább nem azok akik igénybe veszik.
    Ebben az országban nem tudja a többség, hogy kiket fejnek. Aki közpénzből kap fizetést, az mind a költséget növeli és pénzünk az ugye nincs túl sok. Vagy a hiteleket szerinted miért kell felvenni már jó 70 éve?!”
  • 9. tatár 2013. február 09. 13:07
    „5. Figyelő 2013.02.09. 12:52

    Látom, te is a lényegre koncentrálsz. :))))”
  • 8. rózsakert 2013. február 09. 13:03
    „3.Figyelő2013.02.09. 12:50

    egyik sem jobb a másiknál egyik szilárd a másik meg képlékenyebb fajtája a ....gondolom kitalálja !”
  • 7. X_Y 2013. február 09. 13:02
    „5. Figyelő 2013.02.09. 12:52

    Nála jobban már csak a mostani kormány van felvértezve mszmp-s eszmékkel - mivel jelentős részük magas beosztású pártfunkcionárius volt az "átkosban".”
  • 6. lepkehalo 2013. február 09. 13:00
    „Ez már szinte diktatúra. Először tárgyalást imitálnak, néhány jelentéktelen kérdésben engednek a hajmeresztően elfogadhatatlan tételekből, a látszat kedvéért. Ahol meg nem tudják az elképzelésüket fehér asztal mellett lenyomni a másik fél torkán, beírják az alkotmányba, "oszt jónapot". Nem is értem, mit veszkődnek a tárgyalásokkal, minden hétfő reggel az lehetne az első napirendi pont a parlamentben, hogy milyen pontokon akadt meg a "nemzeti együttműködés" az előző héten, hol kell alkotmányosan diktálni. Persze csak a zemberek érdekében.”
  • 5. Figyelő 2013. február 09. 12:52
    „Kunhalmi a korábban Aczél György mellett dolgozó Lendvai Ildikó tanítványa, és egy ideig annak volt titkárságvezetője!
    Jól fel van vértezve az mszmp -s eszmékkel!”
  • 4. tatár 2013. február 09. 12:52
    „1. kipkop 2013.02.09. 12:19
    Látom, kiszedted a lényeget a cikkből. :)))))”
  • 3. Figyelő 2013. február 09. 12:50
    „Az mszp meg az egész országot köpte szembe, és most is hasonlóra készül!”
  • 2. rózsakert 2013. február 09. 12:24
    „NA EBBEN ÉPPEN IGAZSÁGUK VAN---DE MERT NEM HARMONIZÁL AZ UNIÓS JOGGAL---NEM GOND----az uniós bíróság majd jót fog nevetni ,amikor kuruczia kergetni fogja visszatérni nem akaró diplomásait....RÖGHÖZKÖTÉS?????JA!!!!! PERSZE!!!”
  • 1. kipkop 2013. február 09. 12:19
    „Kunhalmi a nagy "szagértő", aki mint titkárságvezetőként dolgozott.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szombaton helyenként, vasárnap már országosan várható friss hó

Szombaton többfelé is számítani kell enyhébb havazásra, vasárnap viszont már országos havazás… Tovább olvasom