Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

MSZP: újraéleszti az eszméket Nyírő újratemetése

Az MSZP szerint Nyírő József újratemetése egyben eszméinek újraélesztését is jelenti.
Az MSZP szerint Nyírő József újratemetése egyben eszméinek újraélesztését is jelenti - írta közös közleményében Mesterházy Attila pártelnök és Botka László választmányi elnök szombaton.

"Azzal, hogy visszaemelik a kultúrába, a közoktatásba, a közbeszédbe és a közgondolkodásba a magyar történelem legsötétebb korszakában uralkodó gondolatokat, egyben újjáélesztik a legnagyobb nemzeti tragédiát előidéző eszméket is" - fogalmaztak. Hozzátették: pártjuk kategorikusan elutasítja a magyar szélsőjobboldal és a Fidesz azon törekvését, amely a Horthy-korszak és az azt követő nyilas rémuralom történelmi bűneinek relativizálására, magának Horthy Miklósnak és eszmetársainak rehabilitációjára irányul.

A két politikus Európában példátlannak nevezte, hogy a kormány nyíltan vállalja az eszmei azonosságot a "fasisztákkal kollaboráló kormányzó" rendszerével.

Szerintük ebbe a sorba illeszkedik, amit Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke tett Nyírő József újratemetése kapcsán.

"Ennek a kegyeleti aktusnak az átpolitizálásával nemcsak egy, az antiszemita és fasiszta gondolatokat nyíltan hirdető, vállaló író emlékét idézik meg, de felélesztik a náci Németországot, a Szálasi-rendszert lelkesen, hűen és a végsőkig aktívan kiszolgáló politikus eszméit is" - fogalmaztak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: másfél év alatt találnak munkát az álláskeresők

MSZP szerint megközelíti a másfél évet az álláskeresés átlagos időtartama. Tovább olvasom