Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Műkincsvadászat – fény- és árnyoldalon

Munkácsy Mihály műve 220 millióért kelt el a hazai műkincspiacon. Az érem másik oldala: a szegedi múzeumbeli Munkácsy-kiállításon vendégeskedik a Pákh-gyűjtemény. A műgyűjtés és a műkincs-kereskedelem fény- és árnyoldalainak felvillantására kértünk szegedi művészettörténészt, alkotót, gyűjtőt és kereskedőt.
– Az állami mecenatúrát egészíti ki, vagy helyettesíti a magánzó – véli a magát megnevezni nem akaró szegedi műgyűjtő. Közgyűjteményt, például megyénk Móra-múzeumát erősíti a Lucs-gyűjtemény.

– Csak a toplistán lévő kortárs alkotók képesek művészetből megélni – mondja Tóth Attila művészeti író. Példának a magyarok közül a Párizsban élő Csernus Tibor vagy a szegedi olasz intézetben e napokban bemutatkozó, a nyugati galériákban is jól ismert Konok Tamás említhető. Ellenben a többség valamiféle civil foglalkozás mellett hozza létre műveit, azokat áron alul értékesíti.

A kortárs művészet túlélésében, fennmaradásában komoly hátrányokat okozott a szocializmus. Megszüntette azokat a magángalériákat, amelyek biztosítani képesek, hogy az alkotások a közönséghez és a gyűjtőkhöz jussanak. A létrejött képcsarnokhálózat pedig nem mindig az értékek mentén gyűjtötte be az eladásra kínált árukészletét. A politikai változások hatására e rendszer összeomlott, de romjain nem született meg az új galéria és műteremláncolat. Egyelőre csakis Budapesten léteznek jól menő és igényes galériák – mint például a Nagyházi, a Kieselbach –, ahol rangos aukciókon kvalitásos műveket kínálnak.

Próbálkozásokról persze Szegeden is tudunk. Emlékezzünk csak az Oskola utcai csöpp Palettára, vagy a Szög-Art galériájára a Batthyány és a Szentháromság utca sarkán. Ma az egyik üres, a másikban a képek helyén mosógépeket és konyhai berendezéseket árulnak.

– Hiányát nem érezzük, mert sose volt benne részünk – jellemzi a mecenatúra helyzetét Aranyi Sándor festőművész, az egyetem tanárképző főiskolai kara rajz- és művészettörténeti tanszékének vezetője. Szerinte a kortárs művek kereskedelmének akkor volna értelme, ha az nem piacorientált, hanem értékközpontú lenne.

– A kortárs művekkel való foglalkozást sokan összekeverik az antikvitással, pedig egészen más műfaj, ezért egészen más tevékenységet igényel – véli Nátyi Róbert művészettörténész, független szakértő. Szerinte kisebb a kockázata antikvitással foglalkozni, hiszen lezárt életművek termékeit könnyebb értékesíteni, mint a kezdő művészek alkotásait.

Begyűrűzött a nagyvilág a hazai műkincs-kereskedelembe is. Míg 1970 táján évente egy aukciót rendeztek, s a kereslet hiánya miatt nyomott áron – például egy Dinnyés-képet 950, egy nagyméretű Nyilasit 5500 forintért – lehetett vásárolni, addig manapság rekordokról szólnak a hírek. Szinyei Őszi színek című művét 90 millió forintért ütötték le egy budapesti árverésen; Munkácsy Poros útját 220 millióért. Árfelhajtó erőnek számít, hogy keresettek a magyar festők a világpiacon. A világ egyik legnagyobb aukciós háza, a Sotheby’s tavaly fél milliárd forintért adott el klasszikus magyar festők képeiből.

– Értelmiséginek lenni annyit jelentett a hetvenes-nyolcvanas években, hogy saját könyvtárral rendelkezett, s fizetéséből képzőművészeti alkotásokat is vásárolt a pedagógus vagy az orvos, az ügyvéd – meséli Tóth Attila, aki a megyeháza művészeti vezetője is. A szép iránti vonzalom, a birtoklási vágy, az igényesség, a hozzáértés, és persze az anyagi lehetőség említhető a műgyűjtő indíttatásaként.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Matthäus nem hisz...

A németek büszkék. Bár ez egyébként sem áll távol tőlük, most okkal teszik. Azzal kérkednek, hogy… Tovább olvasom