Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Munkahelyükért demonstráltak a BÉM dolgozó

Környezetvédőktől félti munkahelyét a Borsodi Érc, Ásvány- és Hulladékhasznosító Mű (BÉM) Zrt. mintegy kétszáz dolgozója, szerintük, és a gyár vezetése szerint alaptalanul vádolják és rágalmazzák a céget környezetszennyezéssel, ezért demonstráltak transzparensekkel a gyárkapu előtt péntek délután.
A negyven éve kohászati üzemeknek - jelenleg a Dunaferrnek és az osztrák Voest Alpinnak - alapanyagot, zsugorítványt gyártó, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajókeresztúr határában működő cég mindenféle környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik munkájához, a mérések szerint minden adat az előírt határértékeken belül van - mondta Baptiszta Tibor vezérigazgató, aki azt is közölte: a Sajókeresztúrnak évente 48 millió forint iparűzési adót fizető társaság ipari másodlagos anyagokat is felhasznál, hasznosít.

A társaság működését ennek ellenére folyamatosan támadja a Sajóvölgye Környezetvédelmi Egyesület, mondván a cég évek óta szennyezi a környezetet, a levegőt, éppen ezért követelik a környezetszennyező tevékenység megszüntetését.

A dolgozók magasba emelt tábláikkal egyebek mellett azt közölték: "A Sajóvölgye Környezetvédelmi Egyesületnek az a munkája, hogy nekünk ne legyen?, Dolgozni kell, nem rágalmazni!, Nem vagyunk öngyilkosok, negyven éve itt dolgozunk, nekünk is van családunk!"

A vezérigazgató szerint egy magát környezetvédőnek nevező egyesület "kétes mendemondák" alapján rontja a cég hírnevét, hazugságokat állít róluk, ez az egyesület nem a környezetvédelemmel foglalkozik, hanem feltételezhetően gazdasági érdek motiválja őket - utalt ezzel arra, hogy a szervezet jogi képviselője családi kapcsolatban áll a BÉM-től nem messze lévő hulladékégető vezetőjével.

Az egyesület rendre hazug vádakkal ostromolja a BÉM-et, égetéssel, szemétégetéssel vádolja, a környező települések lakosságát megtéveszti, minden fórumon feljelentette már a céget, és jószerivel mindent el is vesztett - állította a vezérigazgató, aki szerint a társaság minden, jogszabályban előírt engedéllyel, monitoring rendszerrel rendelkezik.

Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség szerint az üzemből káros anyag nem kerül a levegőbe, a BÉM működését folyamatosan kontrollálják.

A Sajóvölgye Környezetvédelmi Egyesület szombaton demonstrál a BÉM környezetszennyező tevékenysége ellen, a cég alkalmazottai a helyi vasasszakszervezet kezdeményezésére ugyanakkor és csaknem ugyanott ismét tüntetnek munkahelyük mellett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spanyolországba utazik a köztársasági elnök

Sólyom László köztársasági elnök háromnapos hivatalos látogatásra utazik Spanyolországba hétfőn -… Tovább olvasom