Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Munkajogi esetek 1.

Olvasóink a határozott időre szóló munkaszerződésről, a szabadnapok számáról és idejéről kérdeztek.

Határozott idejű szerződés - újra meg újra

„Munkáltatóm velem, mint munkavállalóval határozott idejű munkaszerződést kötött. Azt folyamatosan, újra meg újra meghosszabbította, hat hónaponként. Ez már több mint öt éve így megy, azaz határozott időre szóló munkaszerződéssel összességében a vállalatnál eltöltött időm az öt évet is meghaladta. Megteheti ezt velem a munkáltatóm? Nem kellene határozatlan időre szóló szerződést kötnie ennyi idő után? Nekem mindenképp nagyobb biztonságot jelentene." – kérdezte lapunktól olvasónk, aki „Öt év hűség" aláírással zárta levelét. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) szakértői segítettek minket a válaszadásban. E szerint: az említett eljárás nem szabályos, nem felel meg A munka törvénykönyvének. Annak egyik fejezete úgy fogalmaz, hogy „A határozott idejű munkaviszony időtartalmát naptárilag illetve más alkalmas módon kell meghatározni. Ennek időtartama – az újabb munkaviszony létesítését is ideértve – az öt évet nem haladhatja meg, ettől törvényesen eltérni nem lehet." Tehát olvasónk esetében öt év után a munkaszerződés határozatlan idejűvé kell változtazni.

A határozott idejű munkaviszony egyébként mindig határozatlanná válik, ha a munkavállaló az időtartam lejártát követően legalább egy munkanapot közvetlen vezetője tudtával tovább dolgozik. Kivéve ha harminc napos vagy annál rövidebb időre szól a munkaviszony. Ezekben az esetekben csak annyi nappal hosszabbodik, mint amennyire eredetileg kötötték. E témában szükség esetén a munkahelyi szakszervezeti vezetők tudnak segítséget nyújtani.

Gyanúsan kevés szabadság

„Munkaadóm 15 nap évi szabadságot állapított meg számomra. Szerintem ez gyanúsan kevés. Szabályos ez?" – kérdezte olvasónk aki „Gyanús" jeligével küldött szerkesztőségünkbe levelet. Válasza pedig röviden az, hogy nem. A szabadságot az életkor alapján kell meghatározni. Az alapszabadság mértéke 20 munkanap 24 éves korig. Abban az évben, amikor a munkavállaló betölti a 24. életévét már 20 napnál több jár. A szabadság az életkorral együtt emelkedik a 45. életévig 30 napra. Ha alkalmazottként foglalkoztatják a munkavállalót, Még akkor is ha részmunkaidőben alkalmazzák.

Szóbeli felmondás

„Nyolc év munkaviszony után szóban felmondott a munkáltatóm. Megteheti ezt? Törvényes ez?" – kérdezte „Csalódott" jeligével egy másik olvasónk. A törvény szerint azonban a munkaviszonyt csak írásban és indoklással lehet megszüntetni. Az utolsó munkában töltött napon ki kell fizetni a járandóságokat (felmondási, felmentési idő, végkielégítés, ki nem vett szabadság stb.), és ki kell adni a munkavállalónak megfelelő dokumentumokat. Amennyiben nem így történik, akkor 30 napon belül kell az illetékes bírósághoz fordulni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fenyő hisz a rock and rollban

A rock and roll hazai királya fáradhatatlan: közel a hatvanhoz még mindig megmozgatja a közönséget, legközelebb november 12-én, a győri egyetemi csarnokban ad koncertet. Annak ellenére, hogy a „roki" sokaknak csak vidám bulizene, soha nem felejti el hangsúlyozni, hogy ez a műfaj jóval többről szól: forradalomról, falakat ledöntő bátorságról. Tovább olvasom