Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Munkalehetőségek és képzési program az elbocsátottaknak

A Suzuki esztergomi autógyárából februárban 1179 dolgozót küldenek el, ám többségüket a városi tulajdonú cégek már a "gyáron belül" állásajánlatokkal keresik meg.
A helyi önkormányzat átképzési programot is indít az állásukat vesztettek mihamarabbi elhelyezése érdekében. Esztergom környékén a következő hónapokban 1500-2000 ember veszítheti el ideiglenesen állását - mondta pénteken a helyi önkormányzat sajtófelelőse.

Az önkormányzati holdinghoz tartozó vállalkozások egy hónapon belül konkrét munkalehetőségeket és bérajánlatokat tesznek azoknak az esztergomi dolgozóknak, akiket a februári csoportos létszámleépítés érint - áll az önkormányzat pénteki közleményében. Információk szerint ezek őrzés-védelemmel, parkfenntartással, útépítéssel, hulladékkezeléssel, ingatlangazdálkodással és építéssel foglalkozó cégek. Az önkormányzat ezen felül elsősorban a szállodaiparban tud elhelyezni munkát keresőket, akiknek átképzésére is lehetőség van.

Esztergom folyamatban lévő programjai kapcsán 3,5 milliárd forintot fordít járdaépítésre, útfelújításra, a város belső részein épületek homlokzatának rekonstrukciójára, valamint egy új uszoda és sportkomplexum építésének megkezdésére. Ezeken a területeken is szükség van munkaerőre. Az önkormányzat a Maharttal közös hajózási vállalkozás indítását is tervezi, a helyi kikötő fejlesztésével együtt.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az elbocsátandó dolgozók közül hányan esztergomiak, illetve hányan járnak a környékről, esetleg Szlovákiából. A város szélén működő ipari park ugyanakkor 20 ezer feletti munkahelyet biztosít a környéken élőknek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliós értékben loptak disznókat egy sertéstelepről

Húsz disznót loptak el egy Győr-Moson-Sopron megyei sertéstelepről. A tolvajok éjszaka terelték ki az állatokat, majd kocsira rakták és elszállították őket. Tovább olvasom