Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Munkamánia: most kéne abbahagyni

Ha a hatékonysággal van baj, a munkaadók azonnal jelzik, ám a munkamániát ritkán ismerik fel.

A vezető számára a különösen sokat túlórázó, pluszfeladatokat vállaló és azokat a tőle elvárható színvonalon teljesítő alkalmazott nem betegként, inkább ideális munkatársként jelenik meg. Kollégáit esetleg irritálhatja a munkatempója, főleg akkor, ha ez törtetésnek tűnik, vagy éppen az általa vállalt feladatmennyiség lesz az elvárt minimum. A betegségtudat mind a munkamániásban, mind kollégáiban viszonylag későn szokott kialakulni - elsősorban a családtagok érzékelik a problémát, de ők sem biztos, hogy megfelelően azonosítják.

Nem kell nyomós indok

A szenvedélybetegség kialakulásához természetesen szükség van valamiféle hajlamra. De - mint akár az alkoholizmusnál - szinte mindig van valamilyen "mentő körülmény", magyarázat. Az előbbinél egy korábbi betegség, családi probléma lehet a - néha nagyon is átlátszó - ürügy. A "munkaalkoholizmus" esetében sokszor nincs szükség álságos magyarázatokra: a családot el kell tartani, az elbocsátás réme szinte mindenkit fenyeget, így a minél több túlórára, vagyis magasabb fizetésre, biztos munkahelyre való törekvést a család is támogatja vagy legalábbis tolerálja.

A lelkes munkavégzés, az adott cél érdekében történő túlórázás akkor válik kórossá, amikor az élet középpontjává a munka válik. Ez a munkamánia első szakasza - mondta el Hámori Péter, a Catro Vezetői Tanácsadó Kft. klinikai szakpszichológusa. Ilyenkor az ember egyre több feladatot vállal, listákat készít az elvégzendő munkákról (amelyeket folyamatosan bővít), nem vesz ki szabadnapot.

Rámehet a család

A második fázisban mindezek a jelenségek fokozottabban jelentkeznek, és egyre inkább jellemző a magánjellegű kapcsolatok sérülése is. A munkába menekülő nem csupán kevés időt tölt a házastársával, gyermekeivel, barátaival, hanem az együtt töltött időben is a munkahelyi attitűdöt alkalmazza: a teljesítménykényszert ugyanis nemcsak magára, hanem az őt körülvevő emberekre is alkalmazza. A leckéjét felmondó gyermekével, a háztartási pénzzel gazdálkodó feleséggel-férjjel így egyre gyakoribbá válnak a konfliktusok.

Szintén ennek a szakasznak a jellemzője a kezdődő túlterheltség. Hiába viszi haza a munkát, mivel folyamatosan túlvállalja magát, szinte soha sincs "készen", ha valamit be is tud fejezni, az efölött érzett öröme, elégedettsége csupán rövid életű. A vállalt időpontokat, határidőket egyre kevésbé tudja tartani, és gyakran olyan feladatokat is elvállal, amelyek nem hozzá tartoznak, vagy amelyek elvégzése valójában értelmetlen, szükségtelen.

Komoly testi következmények 

A harmadik, utolsó fázisba jutó ember pszichikailag és fizikailag egyaránt kimerül. Emlékezetkihagyás, fejfájás, gyomorpanaszok, magas vérnyomás, szívritmuszavarok jelenhetnek meg, de gyakori a rohamokban érkező pánikérzés (pánikroham) és a depresszió is.

Mint a klinikai szakpszichológus elmondta, az emberek többsége efféle konkrét szervi panaszokkal jut el először orvoshoz - aki azonban nem pszichológus, hanem az adott problémát gyógyítani próbáló szakember, például belgyógyász. Ha a tünetek nem csökkennek, van rá esély, hogy előbb-utóbb a háttérben megbúvó lelki okokkal is foglalkozzanak, és hosszas vizsgálatok után, főként, ha pszichológus vagy pszichiáter is találkozott a beteggel, kiderüljön a valódi probléma. "Visszagöngyölíteni" azonban természetesen sokkal nehezebb a betegséget, hiszen sem a munkamániában szenvedő, ám erről mit sem tudó egyén, sem a - történetesen - gyomorfekélyt kezelő szakorvos nem gondolja, hogy valami mással is kellene foglalkozni, mint a konkrét testi panasszal. Rendkívül kevés olyan ember van, aki a szervi tünetek megjelenése előtt azzal jelenne meg a pszichológusnál: "Az utóbbi időben kifejezetten szükségét érzem annak, hogy sokat dolgozzak. Néha ingerlékeny vagyok, megjelent néhány zsarnoki attitűd a magatartásomban, és előfordul, hogy agresszívan reagálok, ha a munkatársaim alacsonyabb színvonalon teljesítenek. Úgy érzem, mindez valamilyen betegségre utal."

Veszélyben az egoisták és a maximalisták

Hámori Péter elmondása szerint a szakirodalom két fő személyiségbeli okot jelöl meg a munkamánia kialakulásánál. Az egyik esetben az illetőre nagyon jellemző a perfekcionizmus: minél jobban meg szeretne felelni valamilyen követelményeknek. Ennek a pozitív formája, ha a cél elérése esetén örömöt él át az illető - negatív esetben viszont képtelen megelégedni az elért eredménnyel. A szenvedélybetegségekre - és nem csak a "munkaalkoholizmusra" - egyébként is jellemző ez az attitűd. A szerencsejátékos akkor sem tudja otthagyni a kaszinót, ha nyert vagy ha irreálisan sokat, akár mindenét elvesztette. A munkamániában szenvedő hasonlóképp képtelen megnyugodni, lazítani, hiába éri el a kitűzött célt.

A negatív perfekcionizmus kialakulásában sok esetben a szülői modell követése, hatása játszik szerepet - mondta el a pszichológus. Ezek az emberek többnyire olyan szülői elvárásokkal szembesültek, amelyeket nem, vagy alig tudtak teljesíteni. A bizonytalan önértékelés felnőttkorban arra készteti őket, hogy folyamatosan valamilyen külső tevékenység elvégzésével igazolják saját képességeiket - ám mivel nem képesek jutalmazni magukat, elégedettséget érezni, ezért gyakran depresszióba, önbüntetésbe fordulhatnak.

A másik, gyakran munkamániássá váló személyiségtípusra a narcizmus jellemző. Az ilyen személy saját magáról és az őt körülvevő emberekről is idealizált képet alkot, illetve arra törekszik, hogy ezt az ideált elérje. Ez a törekvése azonban sikertelen, nem feltétlenül azért, mert a kitűzött célokat nem sikerül elérnie, hanem azért, mert ha eléri, azonnal le is értékeli, már nem tűnik olyan jelentős eredménynek. Az ilyen ember ingadozik: az egyik pillanatban még boldog, elégedett, sikeres, ám kicsivel később összeroppan, szerencsétlennek, tehetségtelennek érzi magát

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spóroljunk! VI.

Sorozatunk következő állomásaként öngamunkon takarékoskodunk. Vannak ugyanis úgynevezett pszichikai… Tovább olvasom