Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Munkaügyis botrány - nem vizsgálják a pályázatok nyerteseit

Csak szükség esetén vizsgálják majd a nyomozók azokat a pályázatokon nyertes cégeket is, amelyeknek a gyanú szerint nullás igazolást állított ki az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség, holott korábban már kaptak bírságot.
Egyelőre nem nyilvános, hogy melyek voltak az érintett cégek és hogy a nullás igazolások segítségével milyen pályázatokra jelentkeztek és esetleg melyeken nyertek is. A főkapitány szerint most elsősorban azonban azt kell tisztázni, hogy történt-e jogsértés. "A rendőrség a politikai vagy érdekes összefüggésekre nem szokott figyelmet fordítani" - fogalmazott Bencze József országos rendőrfőkapitány.

Egy névtelen bejelentéssel kezdődött a vizsgálat korábban az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőségnél (OMMF) - ismertette Bencze József. A nyomozók a nyilvántartásokban olyan ellentmondásokat fedeztek fel, amelyek arra utalnak, hogy a hatóság nullás igazolást állított ki korábban már a felügyelet által megbírságolt cégeknek, így azok pályázni tudtak különféle tendereken. Az igazolás nélkül nem pályázhattak volna.

Szükség esetén a rendőrök vizsgálni fogják ezeket a cégeket is. Bencze József azonban hangsúlyozta, hogy a nyomozóknak a tényállást kell tisztázni. Lehet, hogy büntetőjogi szempontból nem is lényeges, hogy milyen cégek nyertek, a lényeg, hogy történt-e jogsértés.

"A rendőrség ezekre a politikai vagy érdekes összefüggésekre nem szokott figyelmet fordítani, azt gondolom, nem is a dolga" - fogalmazott a hírügynökség kérdésére a főkapitány.

Az ügynek jelenleg hat gyanúsítottja van, közülük őrizetbe vették Papp Istvánt, az OMMF vezetőjét és Cseke Zoltánt, a hivatal főosztályvezetőjét. Többrendbeli hivatali visszaélés a gyanú. Csécsi Soma, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője a Független Hírügynökségnek szerdán kora délután annyit mondott, hogy már kezdeményezték a két őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem találják a Dunában az eltűnt francia lányt

Budapest - Csütörtök reggel óta egy speciális radarral keresik a Budapesten eltűnt francia diáklány… Tovább olvasom