Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Nagy botrány lehet az egyetemi kancellárok miatt

Még júliusban kiírják a pályázatot az egyetemek kancellári pozícióira. Az Index.hu úgy értesült, hogy nem véletlenül nem került még ki név, ugyanis ez a kérdés a kormányfő szűkebb környezetében dőlhet el.
Még júliusban kiírja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a pályázatokat az állami felsőoktatási intézmények kancellári pozícióra, válaszolta az Index kérdésére a tárca. A pályázatokat a nyár végéig elbírálják, hogy szeptember elsejétől ki lehessen nevezni a kancellárokat.

Harminc állami egyetem és főiskola élére kell kancellárt találni. Sokkal nagyobb hatalmuk lesz, mint az eddigi gazdasági főigazgatóknak, az ő feladatuk az lesz, hogy az állam mint fenntartó érdekeit képviseljék, akár a rektorral szemben is.

A személyek kiválasztásába az Index cikke szerint semmi beleszólása nem lesz az egyetemi szenátusoknak, az egyetem nem mozdíthatja el őket, felettesük az oktatásért felelős miniszter lesz. Ha a rektornak bármilyen ellenvetése lenne a kancellár döntésével szemben, akkor a minisztériumhoz fordulhat majd. A kancellárokat a kormányfő nevez ki.

Az Index.hu több kormányzati kapcsolattal is beszélt, egy egyetemi vezető végül ezt nyilatkozta a portálnak: "a kancellárok személye lényegében egyetlen helyen dől el, de ez nem a minisztérium, hanem annál följebb van. Nem csodálkoznék, ha magának az új felsőoktatási államtitkárnak és a miniszternek sem lenne jelenleg fogalma ezekről az emberekről."

Az Index cikke szerint igen kicsi azoknak az emberek a köre, akik alkalmasak lennének a pozícióra. A leendő kancellároknak nem írnak elő gazdasági végzettséget sem. "Az egyik fővárosi felsőoktatási intézmény képviselője azt mondta, ha rossz kancellárokat választanak, pillanatokon belül botrányos működési problémák léphetnek fel a felsőoktatásban. Ez nem csak az egyetemek érdeke, hanem a kormányzaté is."

A protál szerint lenne értelme annak, hogy szétválasztják az egyetem tudományos és gazdasági vezetését. Az integráció után hatalmas, bonyolult szervezetek alakultak ki, ezek gazdasági vezetésére nem mindig alkalmas a tudós pályafutásuk csúcsát elérő rektorok.

Az alapkonfliktus a kancellár mozgástere körül van, vázolta a problémát az Indexnek egy egyetemi vezető. Egy jó kancellári rendszerben (USA, Németország) a kancellár kitűz egy tervet és azt mondja, a szervezeti egységekre bízza, hogy ezt hogyan hajtják végre. Ez a magyar rendszerben még csak vázlatosan sincs végiggondolva - írja az Index.hu.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vádat emeltek egy droggal kereskedő ceglédi dj ellen

Kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat egy ceglédi lemezlovas ellen, aki 2012 nyarától rendszeresen árult ecstasy tablettát Pest megyei szórakozóhelyeken. Tovább olvasom