Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Nagy esők jönnek

Fordulat következik be Magyarország időjárásában. A kellemes, napos időt felhők és esők váltják fel. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 40 százalékán valószínű. Ez hatással lehet az iszapkatasztrófával kapcsolatos mentési munkálatokra is.
Vasárnap agyrészt erősen felhős lesz az ég, vasárnap főleg a keleti megyékben lehetnek helyenként rövid napos időszakok. Délutántól a Dunántúlon lehet számítani néhány milliméter esőre, a több csapadék az Alpokalján valószínű.

Éjjel többfelé párássá vált a levegő, a kevésbé felhős helyeken köd képződött. A kevésbé felhős részeken (Északi-középhegység és a Dél-Dunántúl egyes völgyeiben) néhol előfordult talaj menti fagy, de az ország döntő részén a sok felhőnek köszönhetően már nem valószínű.

Vasárnap már megélénkül az északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 14 fok között várható.

Hétfő és csütörtök között többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, eleinte keleten, később a Dunántúlon azonban naposabb időszakokra is számítani lehet. Több alkalommal, többfelé valószínű eső, zápor. Többször megerősödik az északi, északnyugati szél - jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 40 százalékán valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet ebben az időszakban általában 2, 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9, 15, az időszak végén 7, 12 fok között várható.

Vasárnap gyenge melegfronti hatás okozhat fejfájást, vérnyomásingadozást. Csökkenhet a koncentrálóképesség.

Olvasóink írták

  • 3. gedeon 2010. október 17. 20:29
    „"Nagy esők jönnek" és elindulok.”
  • 2. Vörcsi 2010. október 17. 12:57
    „Pedig én már felkészültem a sivatagi rallyra! Csak, mert a korábbi, magukat szakértőknek nevezőktől azt hallottam, Magyarország éghajlata a sivatagos területek kialakulása felé halad.
    A természet sokkal csodálatosabb, és gondoskodóbb, mint azt az emberi agy fel tudná fogni!
    Annak oka volt, hogy a kisebb-nagyobb csatornarendszereket miért kellett kialakítani, jelenleg csak tisztítani kellene, és az segítené a sok csapadékvíz elvezetését. Az én időmben tisztították és folyamatosan felügyelték a csatornákat, hogy a víz folyását semmi ne akadályozza. Lehet, hogy hülyék voltunk?
    Szerintem megint későn fogunk ébredni.”
  • 1. Bike 2010. október 17. 10:48
    „"Vasárnap agyrészt erősen felhős..."”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zajlik a kárfelmérés Devecserben

Zajlik a kárfelmérés és egyeztetés az iszapkatasztrófa károsultjaival a jövőbeni lakhatásuk… Tovább olvasom