Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Napirenden az iskolabezárás Rábacsanakon

Súlyos döntés előtt áll Rábacsanak önkormányzatának képviselő-testülete. A település vezetőinek az iskola sorsáról kell határozniuk. Kezelniük kell azt a mintegy húszmilliós hiányt is, amely az idei költségvetést terheli.
Telekesi József polgármester a törzsgárdához tartozik, hisz tavaly októberben ötödször is elnyerte a rábacsanakiak bizalmát. Különösebben izgulnia sem kellett, mivel egyetlen ellenfele sem akadt, aki „ringbe” szállt volna a faluvezetői posztért. Miként a lakosság lélekszáma, úgy az önkormányzati képviselők száma is csökkent Rábacsanakon, így ma már a polgármesterrel együtt csak hatan vesznek részt a települést irányító testület munkájában.

A felsősök Szilba, az alsósok Egyedre

– Sajnos népszerűtlen döntéseket kell hoznunk mindjárt a ciklus elején – kezdte Telekesi József. – A legfőbb gondot nálunk is az iskola okozza. Testületi döntés ugyan még nincs, de a jelenlegi törvényi feltételek és gyereklétszám mellett nem tudjuk vállalni az intézmény fenntartását. Ezért olyan települést kell keresnünk, ahová eljárhatnak a gyerekeink. Azt szeretnénk, ha Szilba mennének a felsősök, az alsósok pedig maradnának Egyeden. Ez azt jelenti, hogy nálunk megszűnik az iskola, üresen marad az az épület, amelyben egykor száznegyven gyerek tanult.
„ Valamikor nem gondoltam, hogy ezt nekem kell megtenni. Természetesen a képviselő-testület dönt ez ügyben, de lehet, hogy mégis az én nevemhez fűződik, noha érzelmileg is kötődöm az intézményhez, hiszen az általános iskolai tanulmányaimat itt végeztem. Sajnos, manapság annyira költséges az iskola fenntartása, hogy az tarthatatlan. Más kérdés, hogy a ránk kényszerített döntéssel a kisfalvakat sújtják.
Telekesi József szerint rendkívül megterheli az önkormányzat költségvetését az iskola működtetése, ugyanis a normatíván felül 12 millió forinttal kell hozzájárulni a fenntartásához. Az óvoda – esetleg tagintézményként – tovább működik a faluban.
– Az iskola bezárásával egyidőben pedagógusállások szűnnek meg – tette hozzá a polgármester. – Ugyanakkor várhatóan az óvodánál és a konyhánál is át kell tekintenünk a dolgozói létszámot.

Már az 1600-as években is tanítottak itt

A rábacsanaki iskolában vidám gyerekekkel találkoztunk az óraközi szünetben. Pket még nem foglalkoztatja a szeptembertől várható változás. Annál jobban Szalay Sándorné igazgatót, aki szerint kollégáival együtt nehezen élik meg az iskola várható bezárását. A szülőkkel a napokban beszélik meg a fejleményeket, rendkívüli értekezlet keretében.
– Harmincnégy tanulónk van a felső tagozaton, az alsósok jelenleg is Egyedre járnak – mondta az intézmény vezetője, hozzátéve, hogy mindenki a falu jövőjéért aggódik. Annál is inkább, mivel az 1600-as években már tanítottak a plébánián, az 1770-es években pedig önálló iskolával rendelkezett a falu. A mostani épület az 1950-es években épült fel, amelyben száznál jóval több gyerek is tanult – annak idején.

Húszmilliós költségvetési hiány

Az önkormányzat ez évi költségvetését már tárgyalta, de még nem fogadta el a képviselő-testület. Telekesi József szerint a hiány jelentős lesz, a számítások alapján eléri a húszmillió forintot. Az önhikis pályázatot idén is benyújtják, és ha a nyertesek között lesznek, akkor valamelyest sikerül csökkenteni a hiány mértékét. Ennek ellenére nem mondanak le a fejlesztésekről sem. A kultúrházat szeretnék felújítani és az épületben helyet kaphatna a községháza és a könyvtár is. A terveztetés folyamatban van, mintegy ötvenmilliós beruházásról van szó, a pénzhez uniós forrásokból szeretnének hozzájutni. Ugyancsak a tervek között szerepel a templom melletti park rendbetétele és egy buszmegálló kialakítása. A temetőben pedig utakat kellene építeni.
Telekesi József polgármestersége alatt a településen lezajlottak a nagyberuházások – csatorna, gáz –, ám a legfajsúlyosabb döntést az iskola bezárásáról kell meghozni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élelmiszerboltba törtek be

Sopronban ismeretlenek betörtek a Kuruc körúton lévő egyik élelmiszerboltba, és onnan… Tovább olvasom