Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 18°C Még több cikk.

Napszemüveggel segített időátállás

Skót alváskutatók szerint a hosszú repülőutak után az utazó biológiai órája könnyebben áll át a helyi időre, ha az illető néhány óráig napszemüveggel, majd erős világítással mintegy rövid éjszakákat és nappalokat iktat be, s a brit légitársaság világhálós honlapján máris bárki számítógépes programmal választhatja ki a személyre szabott fény és időbeosztást.
Dr. Christopher Idzikowski, az edinburghi alváskutató központ vezetője a British Airways légitársaság felkérésére a múlt év nyarától ezernél több utast kérdezett ki az utazás, valamint az azt követő három nap alvásproblémáiról.

A nyugat felé utazást a biológiai óra hosszú napnak érzékeli, s dr. Idzikowski szerint nyugat felé utazva naponta egyórányi időeltolódást tud feldolgozni a szervezet. Kelet felé utazva a természetes akklimatizálódáshoz másfélszer ennyi idő szükséges, hiszen az órának mintegy visszafele kellene járnia.

Dr. Idzikowski szerint a biológiai óra nemcsak kitalált dolog, mint sokan gondolják, hanem körülbelül húszezer idegsejtből álló piciny agyterület, amely közvetlen kapcsolatban áll a fényreceptorokkal, s amely hajnalban lép egyet, de éppen ezért a fény változásával be lehet csapni.

Ha tehát valaki egy másik időzónába tart, a kutató képlete alapján beiktatott sötét és világos időszakokkal némileg gyorsítani, vagy lassítani tudja biológiai óráját.

A British Airways légitársaság mindenki számára elérhetővé tette dr. Idzikowski húszéves alváskutatási tapasztalatai alapján elkészített
kalkulátorát (www.ba.com/jetlag), amely megmondja, hogy az időátállásra kényszerített utasok mikor és mennyi ideig viseljenek napszemüveget.

A kutató néhány jótanáccsal is szolgál az utazóknak: az emberek szokásos ébredési időpontjuk előtt három órával vannak a legrosszabb formában, ezért nem tanácsos erre az időre üzleti tárgyalást vagy hosszú autóvezetést időzíteni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jó ára lehet a fokhagymának

Félő, hogy idén sem lesz megfelelő piaci ára a fokhagymának, pedig a körülmények hosszú évek óta… Tovább olvasom