Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Narnia mesés világpremierje

A londoni Royal Albert Hallban megtartották a Narnia krónikái című fantasyfilm világpremierjét.

A londoni Royal Albert Hallban megtartották a Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című fantasyfilm világpremierjét.

Az idei év egyik legjobban várt filmjét a Disney igazi nagy durranásnak szánja, s ez meg is látszott a rendkívül nagyszabású bemutatón. A C. S. Lewis angol író regénye alapján készült kalandra nem kisebb hírességek voltak kíváncsiak, mint Charles herceg és felesége, Camilla, Roger Moore, Sharon Osbourne  vagy Annie Lennox. Az óriási felhajtás méltó volt az év egyik legdrágább produkciójához, mely a hírek szerint mintegy 250 millió dollárba került: vörös helyett ezúttal kék szőnyegen lépkedhettek a sztárok, a szervezők pedig hófödte tájjá varázsolták az egész Royal Albert Hallt. A filmben Narniát ugyanis az örök tél átka sújtja – egészen addig, amíg az ifjú hősök meg nem érkeznek...

A keresztény teológusként is maradandót alkotó Lewis hét regényt írt Narnia világáról, s a Disney a tervek szerint a további könyveket is megfilmesíti. Andrew Adamson rendező, aki a Shrek-filmek révén vált ismertté, úgy véli, mindenki döntse el maga, mennyi és milyen spirituális üzenetet hordoz a film. Szerinte a nézők egyszerűen remekül szórakoznak majd az izgalmas és látványos kalandokon.
Tilda Swinton, aki a filmben a főgonosz fehér boszorkányt alakítja, elmondta a premieren, hogy szerette volna „olyan fehérre, gonoszra és félelmetesre" venni a figurát, amilyennek ő gyerekként elképzelte volna magának.

A Narnia krónikái december 22-én érkezik meg a magyar mozikba.

A film magyar honlapja: www.narniakronikai.hu

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

József Attila aranypengői

Nem kevesebbet állított 1943-ba megjelent memoárjában Bányai László újságíró, író, minthogy… Tovább olvasom