Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 16°C | 25°C Még több cikk.

Navracsics: ma is vitatéma, hogyan legyünk magyarok

A Mondolat kiadásának 200. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak Veszprémben pénteken.
Ma is a politika egyik központi témája az a vita, ami kétszáz évvel ezelőtt foglalkoztatta Kazinczyt, Somogyit és a Mondolat szerzőjét: hogyan tudunk magyarok lenni Európában - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Mondolat kiadásának 200. évfordulója alkalmából készült emléktábla avatóján Veszprémben, pénteken.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter hozzátette: a vita arról szólt, hogyan tudunk magyarok lenni Európában úgy, hogy unokáink, dédunokáink és ükunokáink is magyarok maradnak, megőrzik nyelvüket, magyar szokásaikat, magyar gondolkodásukat, miközben európaiak is, hiszen ide sokféle szállal kötődünk.

A miniszter úgy fogalmazott: azért fontos ez a vita, mert mind a mai napig megismétlődik: úgy vagyunk-e magyarok, ha a szervetlen modernizáció eszközeivel húzunk egy választóvonalat és elkezdünk valami mást, akár idegen megoldások exportjával, honosításával, magyarításával, vagy úgy vagyunk magyarok, hogy a hagyományokat próbáljuk hozzáilleszteni az európai tendenciákhoz, követelményekhez; ez a két nézet ma is küzd.

Az utókor igazságtalanul bánt a Mondolat szerzőjével és azokkal, akik Dicshalom hívei voltak, hiszen azt mondták, hogy a szervetlen modernizáció nem előbbre való a másiknál, vagyis a magyar nyelvet a saját hagyományaira támaszkodva kellene fejleszteni, nem a német tükörfordításokra alapozva, s nem egyetlen dialektust, a széphalmit kiemelni, hanem megtartani a magyar tájnyelv sokszínűségét. Kétszáz évvel ezelőtt csatát vesztettek - tette hozzá.

Ez az emléktábla a vesztesnek állít emléket, de figyelmezteti az utókort, hogy nem biztos, hogy hosszútávon is az marad alul, aki vesztesnek látszik - zárta beszédét Navracsics Tibor.

Az emléktáblát az Óváros tér 9. szám "B" épület Vár utcai homlokzatára helyezték el, mert bár a Számmer-nyomdának eredetileg helyet adó épületrészt feltehetőleg a tér átalakításakor elbontották, a hagyomány szerint ezen a helyen, a jelenlegi Városháza helyén/alagsorában volt megtalálható az eredetileg Streibig József által alapított, majd Számmer Mihály által átvett nyomda.

A jelenleg itt álló ingatlan az önkormányzat tulajdonában van; a táblát közadakozásból finanszírozták, Dienes Attila szobrászművész készítette el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kuvaitba utazik Áder János

Az államfő és az emír diplomáciai, oktatásügyi és közmunkaügyi megállapodásokat írnak majd alá. Tovább olvasom