Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Navracsics: teljesen széthullott a kormányzati politika

Navracsics Tibor szerint teljesen széthullott a kormányzati politika az elmúlt félévben.
A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője az MTI-nek adott év végi interjújában kijelentette: árnyékkormányuk nem lesz, és támogatják, hogy április 11-én legyen az országgyűlési választások első fordulója. Elismerte, a Fidesz kormányzati felkészülése során valóban felvetődött a csúcsminisztériumi rendszer lehetősége. Az őszi politikai szezont értékelve Navracsics Tibor kifejtette: jelenleg olyan kormányfő áll az ország élén, aki nem tekinti politikai céljának, hogy a vezetésével választási győzelmet arasson a kormánypárt, hiszen Bajnai Gordon miniszterelnök többször is egyértelművé tette, a maga részéről nem kíván a választásokon indulni.

A frakcióvezető úgy véli, mindez látszott a kabinet tevékenységén is: "a kormányzati politika gyakorlatilag teljesen széthullott ebben a félévben". A kormány politikájának nem volt iránya, nem tudott választ adni olyan alapvető kérdésekre, hogy milyen irányban képzeli el az ország jövőjét, mit kíván tenni azért, hogy a válság elmúltával Magyarország ismét a térség éllovasai közé tartozzon - vélekedett. Amit a kormány tett, az nem más, mint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval kötött hitelszerződésekben foglaltak teljesítése - mondta Navracsics Tibor, hozzátéve: "nem kormányzati politikáról beszélhetünk, hanem a hitelért vállalt kötelezettségek végrehajtásáról".

A fideszes politikus szerint a magyar Országgyűlés tekintélye jelenleg azért olyan alacsony, mert az átlagember csak azt látja: a parlament meddő viták színtere, amelyekből nem születnek jó megoldások, és amelyek nem szolgálják az emberek életének jobbítását. Emellett azonban rámutatott: vannak objektív okai is a Ház tekintélyvesztésének. Szerinte ezek közé tartozik a nyolc éve fennálló "politikai patthelyzet", ugyanis a választásokon első és második helyezett párt közötti különbség egy százalék körüli. Talán a választók úgy érzékelték ezt a patthelyzetet, mint a politika meddőségének bizonyítékát - vélekedett. Azzal kapcsolatban, hogy az államfő bejelentette, a lehető legkorábbi dátumra fogja kiírni a választásokat, Navracsics Tibor közölte: a Fidesz álláspontja 2006 ősze óta az, hogy minél hamarabb le kell zárni ezt a korszakot, mert olyan bizalmi válság húzódik meg részben a politikusok között, részben pedig a politikusok és a választópolgárok között, amit csak új választással lehet áthidalni. Minél hamarabb meg lehet tartani a választásokat, annál jobb, ezért a Fidesz támogatná, hogy 2010. április 11-én - a lehető legkorábbi időpontban - legyen az első forduló.

Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök korábban az MTI-nek kifejtette, nem tartja indokoltnak a kampány megkezdését március 15-e előtt, a frakcióvezető rámutatott: Európában szokványos a három-négy hetes kampány, és ő is úgy véli, elegendő három, három és fél hét a Fidesznek a programja megismertetésére. Ráadásul - tette hozzá - a kampány olcsóbbá tétele érdekében benyújtott fideszes indítvány is háromhetes kampányidőtartamot célzott meg. Felhívta ugyanakkor a figyelmet: várható, hogy a januári előkészületek után az ország már februártól fokozatosan, egyre inkább kampányhangulatba fog kerülni.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a Fidesz le szeretné zárni az elmúlt nyolc évet, amely "az 1990 utáni magyar történelem mélypontját hozta", ezt pedig csak úgy lehet megtenni, ha "a választópolgárok újbóli legitimációjával a választások révén egy új fejezetet kezdhetünk el". Nemcsak egy új kormány megalakulásáról van szó - mondta -, hanem arról is, hogy egy új jövőképet kell felvázolni a ma gyenge ország számára. Hozzátette, titokban reméli, hogy azokról a politikusokról is ítéletet fognak mondani az emberek, "akik nagymértékben hibáztathatók azért, hogy a magyar politika a választók szemében elvesztette hitelét". A Fidesz választási felkészülésével összefüggésben elmondta: a területi, valamint az országos lista felállítása február-március környékén várható. Megjegyezte, mivel a Fidesznek számos szövetségese van, ügyelni kell arra, hogy ezek a szervezetek, valamint a párt tagozatai is megfelelőképpen legyenek képviseltetve.

Arra, hogy mind a 176 egyéni választókerületben Fidesz-győzelmet vár-e, a képviselőcsoport vezetője úgy fogalmazott: soha ilyen jó esélyük nem volt még a győzelemre, de hangsúlyozta, hogy egyik választókerület sem jár automatikusan a fideszes jelöltnek; a választópolgárok bizalmáért keményen meg kell dolgozniuk. Kérdésre kijelentette: a Fidesz nem fog árnyékkormányt állítani, pedig ennek lehetősége a most lezáruló ciklusban többször felmerült. Végül azonban amellett döntöttek, hogy nem. Kiemelte viszont, hogy a mostani frakcióban a kabinetvezetők tulajdonképpen árnyékminiszteri tevékenységet látnak el.

Navracsics Tibor szerint, amikor a Fidesz lehetséges állami, kormányzati vezetők személyéről gondolkodik, három tulajdonságot kell mindenképpen figyelembe venni: az országgyűlési képviselőként, szakpolitikusként végzett munkát; a kormányzati munkában szerzett tapasztalatokat; valamint a "megújulást jelző" fiatal kort.

A Népszabadság hétfői számában megjelent, a Fidesz esetleges választási győzelme utáni lehetséges kormányzati struktúráról szóló értesüléssel kapcsolatban kifejtette: több változatról is gondolkodnak a kormányzati struktúrát illetően, és szándékosan nem akarnak dönteni addig, amíg nem ismert a választás eredménye, ugyanis minden, addig meghozott döntés a leendő miniszterelnök mozgásterét szűkítené. Hozzátette, valóban van egy olyan lehetőség, amely csúcsminisztériumi rendszerben gondolkozik, ám van más is, amely a "hagyományosabb magyar megoldásnak inkább megfelel".

Olvasóink írták

  • 10. achilleus 2009. december 28. 13:16
    „Javaslom miniszterelnök-jelöltnek Deme Gábort!!! Az előélete megvan hozzá, és ha minden jól megy, még szabadlábon is lesz! Hajrá MSZP!!!!
    2009-12-28 12:29
    Csepeli mészárlás: szabadlábon a bűnpártoló kiugrott MSZP-s?

    Ügyvédje szerint van rá esély, hogy majdnem egy év előzetes letartóztatás után szabadlábon töltse a szilvesztert Deme Gábor, a januárban egy csepeli alapítványi iskolában történt kettős gyilkosság egyik gyanúsítottja. A csepeli MSZP volt tagjának - aki az iskola egykori gazdasági igazgatóhelyettese - előzetes letartóztatása 2010. január 9-én járna le. A meghosszabbításról vagy a döntés megváltoztatásáról az év utolsó előtti napján dönt a Fővárosi Bíróság.

    Ruttner György, Deme Gábor védője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy komoly esély mutatkozik ügyfele szabadlábra helyezésére szerdán. Egy év előzetes letartóztatás után most más bírósági fórum, a Fővárosi Bíróság dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság helyett. Most döntenek az ügyvéd szabadlábra helyezési kérelméről is. Az előzetes letartóztatást már az ügyészi indítvány is másképp kezeli, mint eddig: már abban is benne van, hogy a bíróság többször is eredménytelenül hívta fel a nyomozó hatóság figyelmét, hogy Deme bűnpártoló és nem tettes, mint ahogy az máig szerepel a gyanúsításában. A lövéseket ugyanis nem ő adta le, arra pedig nincs adat, hogy bűnsegéd lenne, vagyis valamilyen módon segítette volna a pedellust a gyilkosság végrehajtásában.

    Más kérdés, hogy utána ő rejtette el az iskolai biztonsági kamerák felvételeit tartalmazó szervert. A nyomozó hatóság szerint Deme nem tett azért semmit, hogy az első gyilkosság megtörténte után megmentse a másik áldozat életét. Csakhogy az átlagember nem fogja kirúgni a fegyvert a gyilkos kezéből, mert fél - mondta az ügyvéd.

    A mostani döntésnél esély nyílik arra, hogy Demét esetleg szabadon engedjék. Szabadlábon csak akkor töltheti a szilvesztert, ha esetleg a bíróság a szabadon engedése mellett dönt és az ügyészség nem fellebbez ez ellen. Ha az ügyészség fellebbez, akkor meg kell várni a január 9-i évfordulót. Ráadásul azt, hogy a bíróság hogyan fog dönteni - szabadlábra helyezés, házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom, vagy az előzetes újabb meghosszabbítása - majd csak a szerdai tárgyalás után lehet megtudni.

    Mint ismert, a gyilkosság január 7-én este történt a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában. Aznap sikkasztás miatt elküldték az intézmény gazdasági igazgatóhelyettesét, Deme Gábort és a biztonsági őrként is dolgozó pedellust, Kun Tamást. Emiatt az esti órákra találkozót beszéltek meg Takács Józseffel, aki az alapítványi iskola vezetője, egyúttal a csepeli önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője is volt. Az igazgatót egy másik kollégája elkísérte a megbeszélésére. Ekkor dördültek a lövések - a gyanú szerint a pedellus lőtt. Deme Gábor viszont eltüntette - a Dunába dobta - a biztonsági kamerák felvételeit tartalmazó szervert. A gyilkosságot az igazgató zsebében lévő diktafon hangfelvételen rögzítette. Deme Gábor, egyébként akkor a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának is tagja volt, de erről a tisztségéről már lemondott.

    (FH)”
  • 9. flexsnake 2009. december 27. 18:55
    „jaj micsoda probléma :D”
  • 8. achilleus 2009. december 27. 17:53
    „5. hozzászólás Tapasztalt 2009.12.27. 11:52
    "Bajnai az elöző mszp-s kormányban már miniszter volt"
    Ráadásul gazdasági szempontból kulcsfontosságú helyeken, így alapvető feladata volt az EU-s fejlesztési pénzek elosztásában, majd ipari miniszterként is. Ugye ezek őrületesen sikeres ágazatok?? Már csak az ott mutatott impotenciája miatt sem alkalmas semmire. Amúgy majd Sukoró ügyben lesz még egy-két meghallgatás. A Hajdú-Bét ügy még nem zárult le. Bajnai pedig nem az államnak okozott - úgymond - kárt (erről szólnak az eddigi bírósági ítéletek), hanem a beszállítóknak. Ha ebben Bajnai "ártatlan", akkor ebben az országban embert lehet, büntetlenül ölni, PÉNZÉRT!!! Baqjnai az én szememben akkor is egy mocskos kis gyilkos, ha soha el nem ítélik. Ehhez meg neked ne is legyen szavad.”
  • 7. szatyi 2009. december 27. 13:25
    „<moderálva off>”
  • 6. igaz1017 2009. december 27. 12:07
    „A tempopart.hu-n érdekeseket lehet olvasni a Hajdú-bét-ről is.”
  • 5. Tapasztalt 2009. december 27. 11:52
    „maci52 szándékosan felejted el, h Bajnai az elöző mszp-s kormányban már miniszter volt és az ügyészség, biróság nem talált rajta fogást, a Hajdubét csödjét nem ö okozta! Nagyon jólinformáltnak álcázod magad mindenféle miliárdok lenyulásában, a kormány által szerinted ellopot vagyonok , pénzek eltüntetése, külföldre menekitése ügyében. Ha ezeket tudod, miért nem teszel feljelentést, különben csak alaptalan vádaskodás, piszkos hangulatkeltés amit itt müvelsz. Alapitványokba menekitett pénzek stb. Az APEH ugy tünik, a te ügyeidbe is belekukkanthatna!”
  • 4. szatyi 2009. december 27. 11:46
    „Ők csak tudják! Ők verték szét!!!”
  • 3. TUTI 2009. december 27. 11:30
    „HAJRA PICK SZEGED!
    HAJRA MAGYAROK!”
  • 2. Logaritmus 2009. december 27. 11:00
    „Ennek az idegebetegnek, vasarnap, Karacsony utan egy nappal is csak ez a fo mondanivaloja? Valaki csereljen mar benne lemezt! :-)”
  • 1. maci52 2009. december 27. 09:12
    „Bajnai azért vállalta el a miniszterelnökséget hosszú huza-vona után,mert így megúszta A Hadú Bét botrányt,az MSZP védőszárnyai alá vette.Ha nem teszi,komolyan veszik a rengeteg csődbe jutott,tönkretett ember sorsát,ill.megnézik mérhetetlen gazdagodásának okát.
    A Kormány nem politizál,próbálja az ellopott vagyonokat,pénzeket eltüntetni,külföldre menekíteni,Mesterházy csak egy mély vízbe bedobott,öntelt óvodás,a háttérben a nagy öreg kommcsik irányítanak.Egy szűk réteget bejuttatnak a parlamentbe és boldogan élnek,hisz a Táncsics Alapítványba 1,5 milliárd forintot menekítettek,aminek Gyurcsány a pénztárosa,semmit mondó badarságokra költenek belőle a látszat kedvéért.Az APEH belekukkanthatna,ha merne.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új KRESZ: a gyalogosokat és bicikliseket akarják védeni

A január 1-jén életbe lépő mintegy hatvan KRESZ-módosítás célja a gyalogosok, kerékpárosok védelme -… Tovább olvasom