Az a baj, hogy hiába volt módszerváltás, az egypárt-rendszer megmaradt...mindig akad egy-egy koalíciós párt, aki hajlandó a saját függetlensége feladására. A szocializmus óta minden változatlan.
http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/lakasa_melle_tamogatast_ker_a_kepviselono/2284037/
Én csak arra leszek kíváncsi, hogy az érettségizők közül hányan nem adták be végül a jelentkezési lapjukat, illetve a felvételizők közül hányan fognak visszalépni, mert nem érték el az állami alapképzéshez szükséges pontszámot? Azt is nagyon szeretném tudni, hogy velük mi lesz?
Navracsics úr szerint, vannak olyan programok, amelyek segítik a fiatalok hazatelepülését, hogy aztán a megszerezett tapasztalatikat, a jó megoldásokat hazahozzák és itthon kamatoztassák. :-DD
Nos ismerőseim közül többen így tettek, olyan fogadtatásban volt részesültek, hogy 3. szökési sebességgel menekültek vissza. Egyrészt nem kellettek, akit felvettek, azt a kollégáik szekálták, illetve a külföldön már megszokott munkastílussal szemben találkoztak a magyar valósággal, amihez nem igazán tudtak alkalmazkodni. Tudom, az ő hibájuk, hogy kilógtak a sorból. :-)
Szeretnetek Konkret allasajanlatokat ???? Mennyit kuldjek;; Milyen terulet erdekel benneteket?
"A politikus megemlítette, hogy az utóbbi napokban gerjed egy hisztéria, miszerint soha ennyien nem akartak elmenni az országból..."
Tisztelt Navracsics Úr!
Az nagyon nagy baj, ha Önök nem látják (nem akarják látni), hogy ez nem csak hisztéria... Az én felmérésem nem reprezentatív, de csak a szűk ismeretségi körömben is azt látom vannak, akik már összecuccoltak, és külföldre költöztek, vannak, akik komoly lépéseket tettek már annak érdekében, hogy mehessenek, s vannak néhányan, akik egyelőre csak vágyakoznak külföldre. A testvéremék évekkel ezelőtt költöztek külföldre, látva, hallva, olvasva a hazai elnyomorító légkörről, egyelőre eszük ágában sincs hazajönni. Érzelmi okokból hazajönnének, de hát ez kevés a megélhetéshez. Az a baj, hogy a hazai politikusok itthon szép lassacskán megszüntetik a normális élethez való lehetőségeket.
Kár, hogy ezt csak Önök nem látják be.
Mondhatta volna, hogy tudom úgysem találtok itt állást magatoknak próbálkozzatok külföldön és később hátha itthon is lesz lehetőség. Ez egy őszinte értelmes mondat lehetett volna és még igaz is./az első fele.../ Otthoni akváriumba mindenkinek ajánlom a reményhalat, mert az tart ki legtovább.
,,Navracsics: van remény, hogy az ország vonzóbb legyen a fiataloknak"
Mintha a fiataloknak már elege lenne a Navracsics félék tündérmeséiből, pávatáncaiból, a sorozatos atombombáiból? Talán már gondolnak magukra is? Nem elég a hazafiasság, hazaszeretet, áll szenteskedési lózung ennek a korosztálynak. Talán kezdenek ráébredni a fiataljaink, hogy e hazában jelenjük és jövőjük sem van lesz? A családbarát förtelményüket is felfedezték és rájöttek, hogy kik az igazi élvezői? Talán azt is látják már, hogy az őseik végig güriztek egy egész életet és most mire jutottak? Észrevették, hogy milyen a kormány által kreált humánus munkatörvénykönyvük? Esetleg látják az egészségügyben, nyugdíj ellátórendszerben tett csodás intézkedéseiket? Felfedezték a rokkantak fele tett és még várható intézkedéseiket? Stb.... És ezek után a fiatalok nem kérnek a jelenlegi Szent Istváni, Antal Józsefi örökségű hazából? A kis hálátlanok!
Mindenkinek én a vélemény szabadságot megadom a demokrácia jegyében!… Tovább olvasom »
Messziről vonzónak tűnik az ország, de ahogy közelítjük madzsarisztánt egyre gázosabb az ország! És természetesen a fejétől bűzlik...
Levagy...
8. igazságkereső 2012.06.16. 19:16
Bégessed szépen: elmúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúútnyóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóócééééééééééééééééév
Bolond ez a Koma!
hirdetés
