Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Négy év után pert nyert a mentőszakszervezet

Összesen több mint félmilliárd forintot kénytelen kifizetni az Országos Mentőszolgálat hétezer dolgozójának, miután az őket képviselő szakszervezetnek adott igazat a Legfelsőbb Bíróság.
A per azután indult, hogy az OMSZ 2004-ben jogellenes módon, azonnali hatállyal egyoldalúan felbontotta a közalkalmazottak úgynevezett kollektív szerződés hatályú megállapodásait. Így számos juttatástól estek el a dolgozók, például a hűségjutalomtól, vagy a bankszámla-költségtérítéstől.

Négy év pereskedés után született meg a jogerős ítélet. A reprezentatív szakszervezet elnöke a lapnak azt mondta, hogy már tárgyalt a mentőszolgálattal, ahol egyelőre nem találják a forrást az ítélet végrehajtásához, de keresik a megoldást.

Olvasóink írták

  • 3. varázsló 2008. július 30. 10:48
    „igen kénytelen kizetni !
    Csak megint félő,hogy csak leépítések és elvonások árán találják meg a fedezetet. És eddigi gyenge lábakon álló szervezetünk,mégjobban hanyatlik majd!
    Én tudnék megoldást!
    Az eddigi ellopott pénzeket,nagyjaink tegyék vissza a helyére !!”
  • 2. Horton 2008. július 30. 10:05
    „" kénytelen kifizetni " = Milyen megfogalmazás ez??????????????????????

    Most azok a mentősök akik ezt a cikket olvassák, és érintettek ebben az ügyben, biztos vagyok benne, hogy kinyílik a bicska a zsebükben!!!!
    Valaki a nekik járó jutalékokból zsírosra gazdagodott a mentőszolgálatnál, most meg sírnak, hogy nincs miből fedezni a jogosan megítélt pénzt?????”
  • 1. dracos 2008. július 30. 09:53
    „"egyelőre nem találják a forrást az ítélet végrehajtásához, de keresik a megoldást."

    Először is azoknak a vezetőknek a felelősségét kellene megvizsgálni, aki perre vitték a dolgot (ugye az új munkatörvénykönyv tervezet a pervesztes munkavállalót AZT sújtaná), hát tessék alkalmazni a munkáltatókra is!. Magánvagyonokat tessék előkészíteni, a teljes döntéshozói vertikumban felfelé. Vagy a kamatokat is perelni fogják, már most mondom, az is jár a dolgozóknak!!! (Majd az adófizetők kifizetik, na ezt kellene már befejezni! Azért kap valaki vezetőként magasabb bért, mert kockázatot is vállal - elvileg, de ezek semmiféle kockázatra nem hajlandóak csak a munkavállalók /és adófizetők/ kifosztására, lenyúlására.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerdától kortárszenei kórusverseny Debrecenben

Csaknem húsz országból több mint ezer kórustag érkezik idén Debrecenbe a Bartók Béla Nemzetközi… Tovább olvasom