Délmagyar logó

2016. 10. 02. vasárnap - Petra 12°C | 25°C

Négy kéréssel fordult a kormányfőhöz a KDNP

Semjén Zsolt: azt kértük a kormányfőtől, hogy a kabinet ne engedjen a "pénzügyi világ nyomásának" a munkahelyvédelemhez kapcsolódó szociális adócsökkentés kérdésében.
A családi adókedvezmény bővítését, a családok csődvédelmének bevezetését, a szociális adócsökkentés megvédését, valamint a rokkantellátásból kikerültek egészségügyi állapotuknak megfelelő újrafoglalkoztathatóságának megteremtését kéri a KDNP a kormánytól a ciklus hátralévő felében - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn, azt követően, hogy pártja budapesti székházában fogadta Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz elnökét.

A kereszténydemokrata politikus újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az elmúlt két évben alapvetően teljesültek azok az elvárásaik és reményeik, amelyeket a Fidesszel közös kormányzástól vártak. Mint mondta, a KDNP kérésének megfelelően teljes mértékben "keresztényi ihletettségű" új alkotmánya született az országnak, valamint bevezették a családi adózást, a honosítással pedig megvalósult a "nemzet közjogi egyesítése".

Semjén Zsolt a következő két évről szólva elmondta: azt kérték a kormányfőtől, hogy a kabinet ne engedjen a "pénzügyi világ nyomásának" a munkahelyvédelemhez kapcsolódó szociális adócsökkentés kérdésében.

Kiemelte továbbá a családi adókedvezmény "kiteljesítésének" igényét, amit szerinte az indokol, hogy az alacsony jövedelmű többgyermekes családok nem minden esetben tudják kihasználni a jelenlegi könnyítést. A KDNP ezért azt javasolja, hogy akik az adójukban nem tudják érvényesíteni a kedvezményeket, azok a munkavállalói járulékukból is megtehessék ezt. Semjén Zsolt szerint így a jövőben minden család kedvezményt kaphat.

Szólt emellett arról is, hogy a kereszténydemokraták a családoknak elérhetővé tennének egy a cégekéhez hasonló csődvédelmi szabályozást. Semjén Zsolt szerint azért ezt és nem a magáncsőd intézményét kell bevezetni, mert az "ember természetétől fogva családban van". A KDNP elnöke negyedik javaslatukat ismertetve elmondta: elérhetővé kívánják tenni, hogy a "rokkantnyugdíjból kikerültek" egészségügyi állapotuknak megfelelő, speciális Start-munkát kereshessenek. A cél ebben az esetben az, hogy senki ne kereshessen kevesebbet, mint korábban - tette hozzá.

Semjén Zsolt a tájékoztató végén megköszönte Orbán Viktornak a találkozót, amelynek legfőbb üzenete szerinte az volt, hogy bevált a Fidesszel kötött "bajtársi szövetség".

Orbán Viktor miniszterelnök támogathatónak nevezte a Semjén Zsolt által megfogalmazott kéréseket.

Olvasóink írták

  • 1. papika56 2012. július 16. 17:49
    „Tömjénzsolt egy nyasgem !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alkotmányellenes a bírák kényszernyugdíjazása

Az Alkotmánybíróság határozatához a 15 tagú testületből 7-en fűztek különvéleményt. Tovább olvasom