Délmagyar logó

2018. 11. 17. szombat - Hortenzia, Gergő 0°C | 9°C Még több cikk.

Négy megyei cég kapott - Érték és Minőség Nagydíjat

A minőség és az érték iránt elkötelezett 46 induló 51 pályázata kapta meg az Érték és Minőség Nagydíjat 2018-ban - az elismeréseket első alkalommal adták át kedden a Parlamentben. Az ünnepségen Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke kiemelte: az állam egyik elsőrendű feladata, hogy patrióta gazdaságpolitikájával támogassa az értéket és minőséget előállító vállalkozásokat.
Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a piacok megnyitása új kihívások elé állította a gazdasági élet szereplőit, a mezőgazdaságban is nagy változások történtek. – A piacon csak azok a gazdák tudnak megmaradni, akik képesek a kor követelményeinek megfelelő technológiával és jó minőségben termelni – hangsúlyozta.

Csongrád megyéből elismerésben részesült az étrend-kiegészítőket gyártó, szegedi székhelyű Natural Immune Control System Zrt., a díjat Sütő Vilmos tulajdonos, a cég vezérigazgató vette át. – Elismerést kapott a Csomiép Kft. is, a vállalkozás ráadásul elnyerte az egyik alapító, a Legrand Magyarország Villamos Rendszerek Zrt. különdíját is – tudtuk meg Mészáros Antal ügyvezető igazgatótól. A díj honlapját átfésülve kiderült, a befutók között van a Hentes virslivel induló szegedi Fán Group Kft., illetve a tejtermékeiről országosan ismert SOLE-Mizo Zrt. is.

A díj mindenkit kötelez, a pályázat kiírói az odaítélt védjegy használatát ugyanis folyamatosan ellenőrzik, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók a legjobb minőséget kapják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teréz körúti robbantás - Életfogytiglant kapott a vádlott első fokon

Teréz körúti robbantás - Életfogytiglant kapott a vádlott első fokon
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a két rendőrt életveszélyesen megsebesítő Teréz körúti robbantás vádlottját. Tovább olvasom