Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Négy óra alatt harminchat gyorshajtó

Harminchat gyorshajtó, közöttük 16 külföldi állampolgár akadt fenn a 4-es számú főút 95. kilométere közelében tartott fokozott ellenőrzés során - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön.
A szerda délutáni, négy órán át tartó akcióban 35 rendőr vett részt, munkájukat katonai rendészek és polgárőrök segítették. Ezen idő alatt összesen 120 gépjárművet állítottak meg, 187 ember adatait ellenőrizték - tájékoztatott Veres Éva.

Öt vezetővel szemben összesen 46 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki. Négy ember ellen feljelentést tettek közlekedési szabálysértés miatt. Egy vezetés közben telefonáló sofőr ellen közigazgatási eljárás indult.

A fokozott ellenőrzés során két embernél közbiztonságra veszélyes eszközt találtak, ezért indult ellenük eljárás, míg egy nővel szemben tiltott kéjelgés miatt intézkedtek a rendőrök - közölte a sajtóreferens.

Egy héten belül ez volt a második közlekedésbiztonsági akció Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Múlt hét pénteken csaknem száz vezetőt értek gyorshajtáson a 4-es számú főút Szolnok megyei szakaszán, ellenük közigazgatási eljárás indult.

A fokozott ellenőrzést az indokolja, hogy az idén eddig egy halálos, öt súlyos és hét könnyű sérüléses baleset történt a 4-es számú főút Jász-Nagykun-Szolnok megyei, 80 kilométer hosszú szakaszán. Tavaly 69 személyi sérüléses baleset történt, ebből 11 volt halálos, 19 súlyos, míg 39 könnyű sérüléssel járt.

Olvasóink írták

  • 1. KolompárRómeó 2010. április 01. 22:53
    „"A fokozott ellenőrzés során két embernél közbiztonságra veszélyes eszközt találtak"

    Kálámpárék a kultúrából eredő szamurájkardot, vagy rozsdás bökőt tartották maguknál? Vagy ahogy a szegény Patai Józsika (az a cigó, akit Mortimer nem tökéletesen szúrt le a buszon) a viperát, amivel szétverte valakinek a fejét és most a kirekesztő társadalom bezárta pár hónapra börtönbe?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamionstop lesz húsvétkor

Hatályba lép a nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozása a közelgő ünnepeken és az azt… Tovább olvasom