Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Negyven kilométer két óra alatt

Az Ezüstnyílra keresztelt Zsuzsivonattal közel két óra alatt lehet eljutni Szegedről Szabadkára. Az egyedülálló, muzeális darabbal mi is tettünk egy kört. Állítólag valaha Hitler is ilyen járgánnyal utazott. A vonaton alig volt utas, hiszen van olyan szakasz, ahol az Ezüstnyíl csak hússzal döcög. A regeneráló úton egy idős néni darázzsal vívott csatája okozott némi izgalmat, a csempészek ezúttal nem dolgoztak.
Megérkezik az Ezüstnyíl Szabadkáról a szegedi nagyállomásra. Muzeális járgány. Fotók: Karnok Csaba
A szegedi nagyállomáson a csinos pénztáros nő, amikor megtudja, hogy az Ezüstnyíllal Szabadkára szeretnék utazni, azt ajánlja: vigyek magammal kétnapi hideg élelmet is. Megfogadva a jó tanácsot, a nemzetközi jegy megváltása után gyorsan elszaladok, és veszek tíz kiflit a sarki péknél. Többet nem merek vásárolni, mert az már kereskedelmi mennyiségnek számít, és félek, hogy lekapcsolnak a magyar–szerb határon. Túlságosan nem kell sietnem, mert az a két kocsiból álló vonat, amivel utaznék az észak-bácskai városba, hetven percet késik.

– Lerobbantunk, és generálni kellett a motort, de bírja megint jó néhány napig – nyugtat meg Kovács Oskolás István, és rácsap egyet az általunk Ezüstnyílra keresztelt alumínium vagon oldalára. Néhány perc múlva „felbőg" a motor, jelezvén, indulhat a közel kétórás túra a negyven kilométerre lévő Szabadkára.

A kettő közül az egyik vagon – a nemdohányzó – teljesen üres, az utasok inkább a vezető és a kalauz társaságában az első kocsiba ülnek be. Fotóriporter kollégámon és rajtam kívül még négyen terhelik meg a muzeális darabot, amiből már csak összesen kettő fut Szerbiába.
– Hitler is ilyen sinobuszon utazott – szól hátra a vajdasági sofőr, aki humorosan megjegyzi: ez azért nem golyóálló, de minden alkatrész és műszer eredeti.

Végtelen nyugalom


Viszonylag gyorsan, negyed óra alatt megérkezünk a röszkei állomásra. Mivel kevesen vagyunk, és a vámosok igazán nem a kilépőkre kíváncsiak, hanem a Magyarországra érkezőkre, ezért az útlevél- és vámvizsgálat csak néhány percig tart. Az állásidőt viszont sokkal több utasra számították ki, ezért bőven van idő szétnézni. A patinás kis állomásépületet tavaly újították fel – tudjuk meg Tari János forgalmi koordinátortól –, de a mai napig az 1930-as évekbeli szerkezettel állítják a jelzőlámpákat, a váltót pedig még mindig bakter kezeli, aki akárhányszor elhalad a vonat, mindig a háza előtt áll, és sárga zászlóval tiszteleg. Errefelé senki sem ideges, megadják a módját a munkának. A forgalom sem nagy, napjában hét vonat halad el. Még egy macskacsalád is belakta a sínek közötti betonátjáró alatti részt. A menetrendet is ismerik, a kiscicák a vonat érkezése előtt néhány perccel bebújnak a betonkocka alá, és onnan leselkednek. Ez a hihetetlen nyugalom ránk, a rohanó világban dolgozókra is rátelepszik: még a levelek zizegését is hallani a fújdogáló szélben.

Trükkös csempészek

A Szeged–Szabadka között közlekedő Zsuzsivonatokon nincs sok dolga a vámosoknak. A földerítések húsz százalékát teszik ki az ezen a vasútszakaszon megtalált dohánytermékek. A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtószóvivője, Némedi Varga Éva elmondta: tíznél több karton cigarettát még nem találtak eldugva, ami „csak" szabálysértés. Hozzátette: a tettesek mindig ismeretlenek maradtak. A szemfüles vámosok a cigarettát szellőzőrendszerből, ülés alól, háttámlából, mennyezeti kárpit fölül, mosdóból, lépcső alól és minden leszerelhető burkolat mögül húztak elő.

Unatkozó kalauz

Most értem meg csak igazán, miért választja ezt az utat a Budapestről Szabadkára rendszeresen hazautazó Tóth Gábor műfordító.
– Nekem az a két óra, míg Szegedről hazaérek, felüdülés – mondja a fiatalember, akinek édesanyja újságíró volt Szabadkán. A pesti élettől a hegyalján termő somig minden szóba kerül, és címet is ajánl a cikkemnek: A macska és a forró bádogvonat. Szerencsére a hőséget nem érezzük, mert jó a vonat légkondicionálója: a vagon a nyitott ajtókon remekül átszellőzik. Attól pedig nem kell tartani, hogy valaki kizuhan, mivel a határtól Királyhalmáig, mai nevén Bácsszöllősig, a tizenkét kilométeres szakaszon óránként húsz kilométeres sebességgel döcögünk. Akár ki is szállhatnánk és sétálhatnánk, nem hagyna faképnél a „száguldó" Ezüstnyíl. Inkább azonban nem lépünk ki, mert tiszta gaz a sínpálya és környéke.

– Azt hallani, talán júliusban elkezdik felújítani a szakaszt – kapcsolódik a beszélgetésbe Manojlovics Deján, az unatkozó kalauz, aki hajnal négy óra óta talpon van, illetve a vonaton kuksol. Horgostól több munkája akad, mivel a vonat belföldi utasokkal félig megtelik. Szabadkán, a végállomáson pedig már egészen sokan szállnak le. Mi is megmozgatjuk végtagjainkat, üdvözöljük Gábor édesanyját, aki fia elé kijött az állomásra, majd izgalmasabb visszaút reményében felszállunk a piros, átfordítható háttámlájú plüssülésekkel felszerelt kocsiba. Ez egyébként hihetetlen találmány: ha valaki menetiránynak háttal nem szeret utazni, akkor egy határozott mozdulattal változtathat a háttámaszon.

„Éljen Magyarország!"

Utunk viszont ettől nem lesz izgalmasabb, a határtól már csak négy nyugdíjas társaságában vonatozunk, ők pedig nem szokták leszerelni a mennyezetet, hogy eldugjanak néhány karton cigarettát. A budapesti Lakatos Ferencné, aki az elmúlt napokban édesanyja sírját tette rendbe Szabadkán, inkább egy darázzsal van elfoglalva. A rámenős idős hölgy addig molesztálja botjával a tusa végén már támadólag fellépő darazsat, hogy az megadja magát, és felpasszírozódik az ablaküvegre. A néni magasba emeli botját, és diadalittasan azt mondja: „Éljen Magyarország!"
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EU-csúcs: 2008-ig megoldást kell találni az alkotmányra

Brüsszelben pénteken megkezdődött az EU-tagállamok csúcsértekezletének második napja, amelyen többek… Tovább olvasom