Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Negyvenre emelkedhet a kiemelt kórházak száma

Szocialista képviselők olyan módosító javaslatokat nyújtottak be a parlament egészségügyi bizottságának, amelyek alapján az eddigi 31 helyett mintegy 40-re nőhet országosan a kiemelt kórházak száma - közölte Kökény Mihály kedden.
A távirati iroda azt követően kereste meg a szocialista politikust, hogy az ATV Egyenes beszéd című műsorában nyilatkozott az esetleges változásokról. Kökény Mihály elmondta: a tervek szerint az eddigieken túl kiemelt státuszt kapna a soproni, a karcagi és a siófoki kórház is.

Emellett még további fővárosi intézményekről is folynak egyeztetések, így a végső szám negyven körüli lehet - közölte. A szocialista politikus hangsúlyozta: ez javaslat, nincs még végső döntés, az egyeztetések folynak.

Szerdán az egészségügyi bizottság ülésén napirenden lesz a kérdés - mondta, hozzátéve: az elnevezésen is gondolkodnak, nem biztos, hogy a kiemelt kórház elnevezés lesz a végső változat, ami a jogszabályba bekerül.

Semmilyen felpuhulás azonban nem várható, olyan javaslatokról van szó, amelyek életszerűbbé teszik a szabályozást - hangsúlyozta Kökény Mihály, aki szerint van néhány olyan igény, ami jogosnak tekinthető.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogadták a schengeni övezet kiterjesztését

Az Európai Unió igazságügyi és belügyminiszterei elfogadták a schengeni övezet kiterjesztését az… Tovább olvasom