Délmagyar logó

2018. 05. 27. vasárnap - Hella 17°C | 28°C Még több cikk.

Nehéz év vár a dolgozókra Magyarországon

Az idei év a munkavállalóknak nagyon nehéznek ígérkezik, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szerint veszélyben vannak a munkahelyek, a foglalkoztatásban nem növekedés, hanem visszaesés várható - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke szerdán Ózdon tartott sajtótájékoztatóján.
Különösen nehéz helyzet előtt állnak mindazok, akik alacsonyabb jövedelmezőségű ágazatokban dolgoznak - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke szerdán, Ózdon tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette: tartanak attól, hogy jelentősen csökken majd a munkavállalók reáljövedelme. Mint mondta, a kereset máris kevesebb, és a béren kívüli juttatások is csökkennek.

Szűk az a réteg, amely nyertese a jelenlegi adó- és gazdaságpolitikának, a dolgozóknak legalább 80-85 százaléka rosszabbul jár, és az sem biztos, hogy a magasabb keresetűek reáljövedelme szinten marad - közölte Pataky Péter.

A szakszervezetek ebben a helyzetben az összefogást szorgalmazzák, "mert ha nem fogunk össze, nem lépünk fel közösen, nem tudunk erőt mutatni, akkor nem lesz eredmény". A munkahelyi kollektív tárgyalásokon igyekeznek "kárenyhíteni", mert a reálkeresetek szinten tartására úgyszólván nincs esély - tette hozzá.

Arra törekszünk, hogy a lehető legkisebb veszteség érje a munkavállalókat, ugyanakkor folyamatosan próbáljuk a döntéshozókat befolyásolni a jelenlegi helyzet megváltoztatására, bár erre nagyon csekély az esély, mert valódi egyeztetés, párbeszéd nemigen működik - mondta az MSZOSZ elnöke. Hozzátette: az emberek féltik a munkájukat, "elemi félelem van bennük".

Azért kell összefogni, hogy együttesen győzzük le ezt a félelmet, "mert a félelemben élő emberrel azt csinálnak, amit akarnak", ezt a kiszolgáltatottságot kell csökkenteni, össze kell fogni - hangoztatta Pataky Péter.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. JB01 2012. március 30. 17:10
    „<moderálva>”
  • 23. hahaha62 2012. március 30. 08:34
    „22.DobóI 2012.03.30. 07:35

    drollocska nézd már meg a kedvenckéidet...egyik sz...r a másik meg a képlékenyebb fajtája...már írtam-majd küldünk morzsát hunniába...bár a macskám legalább hálás érte....még sem küldünk.

    félreértés ne essék...ez a hunniai nép szégyene---csak ilyen emberszerűeket tud vezetőnek választani....és még európainak is hiszi magát....röhejország-így hívják hunniát nyugaton.”
  • 22. DobóI 2012. március 30. 07:35
    „18. booo 2012.03.29. 19:49

    Köszöndd inkább magadnak, és hasonlóaknak, akik 2002-ben beszavazták a parazita szoci bandát, akiktarra lerabolták ezt az országot, majd szolgalelkű vazullusokká tettek bennünket az EU-ban.. Sz..ból nehéz vajat csinálni!”
  • 21. hahaha62 2012. március 30. 07:30
    „NEM SÍRNI-RINI----FITYISZRE SZAVAZNI...VAGY EL LEHET MENNI!!!!”
  • 20. Mogyoró 2012. március 30. 05:20
    „Hol van az ígért 1 millió munkahely, hol van a bérek és nyugdíjak értékállósága, hogyan kell havi 47 ezerből megélni, mert mi nem naponta keresünk annyit mint a sok állás és bizottság halmozó képviselő. A vállalkozó nem emel bért, ha a dolgozó kér elküldik mint létszám felettit, a munkába járáshoz az utazási költséghez nem járulnak hozzá, étkezéshez nem járulnak hozzá, de ezzel szemben luxus helyeken nyaralnak és telelnek, ja és ők is minimál béren vannak a családtagjaikkal együtt. Még egy kérdés hol van az Adóhivatal ellenőrzése, miből telik rá ezeknek.”
  • 19. roxper 2012. március 29. 20:08
    „Amióta dolgozok mindig így volt, de ilyen mélyen még sosem voltam, pedig már tavaly is azt gondoltam, hogy na most már megállhatnának a népnyomorításban! Azt üzenem nekik: KAPJÁK BE!”
  • 18. booo 2012. március 29. 19:49
    „Köszönjük fidesz!
    Nem egy év lesz, hanem évek!”
  • 17. smalltown 2012. március 29. 18:41
    „15 polo
    attol, hogy a kajankat megtermeljuk meg biza ehen is halunk - mert az onellatast meg nem hivjak gazdasagnak...
    Jo buszokat meg mas is csinal, verseny van, alul maradunk, mert nincs fejlesztes, beruhazas, a penz ment a MOl-ra es satobbi....Szepen kiuldozzuk a kulfoldi beruhazokat is, aztan termelhetjuk es meg is ehetjuk a hires cukorrepankat. XXI sz a la Magyarorszag.”
  • 16. TrombiFrédi 2012. március 29. 18:32
    „Nehéz év, sőt évek...!!!”
  • 15. polo 2012. március 29. 18:27
    „Összefogás meg minden ettől nem lesz jobb sajnos a politikusaink eladták az országot és szerintem Magyarországnak nincsen gazdasága. A kormány /most mindegy hogy melyik/ semmilyen magyar találmányt nem támogat és nem is foglalkozik vele a mezőgazdaságot kellene fejleszteni mert ha a kajánkat megtermeljük éhen nem halunk. Régen nagyon jó buszokat gyártottunk most mért nem lehet buszokat villamosokat és metrókat gyártanunk hiszen ezekben jók vagyunk sok jó szakemberünk van és ha lenne gazdaságunk egy kicsit jobb lenne”
  • 14. ferry_57 2012. március 29. 17:05
    „Igazságkereső: "#1.Qllancs!lehet,hogy a derékszíjon nincs több lyuk, de hogy a nyakadra nőtt csomagban sincs több ész, az is biztos! Felébredhettél volna úgy 22-23 évvel ezelőtt és megtehetted volna a hozzád hasonló társaiddal azt, amit nem tettek meg, azaz egységes erővel megreformálhattátok volna a megcsontosodott klientúra mentalitását, hiszen az előző klientúra is ugyan ezt csinálta, mint amit tett az elmúlt 23 év alatt! "Jó reggelt", de hát össze is kellene fogni s ez az ami nem megy ebben az országban, mert ahányan lakják annyi felé húzzák! Nos így szétszakad a szekér is és ez be is következett! Miről beszéltek és írtok Ti?!!"
    Kedves (I)gazságkereső! Jó reggelt! Talán illene tudnia hogy az eltelt 23 év alatt nem csupán baloldali kormányzat volt a hatalmon ("megcsontosodott klientatúra"). Ha kell felsorolom. Bár szerintem mindenki tudja önt kivéve. A szekér szétszakadását pedig narancsos barátaidnak köszönhetjük. Kérdés csak az, hogy meddig?”
  • 13. Linka11 2012. március 29. 16:58
    „Én már éltem több rendszerben de azt tudom, aki csak az úgynevezett becsületes munkájából akar manipulációk nélkül jól megélni, annak vagy nagyon jó szakmája van vagy nagy szerencséje.Sajnos aki azt hiszi ,hogy csak elég sokat dolgozni ahhoz ,hogy jól éljünk az előbb utóbb rá jön mindez csak illúzió.Negyven év tapasztalatából látom
    nem azoknak megy igazán jól akik megszakadtak,hanem akik kitudták találni,hogy lehet jó kór jó helyen manipulálni
    a lehetőségekkel.”
  • 12. skynet 2012. március 29. 16:47
    „>moderálva<”
  • 11. vasi 2012. március 29. 15:23
    „De örüljünk, hogy van munkánk. No, megyek is vissza örülni... :D”
  • 10. Mike3 2012. március 29. 12:48
    „1: meg azok, akik bérből és fizetésből élnek, csak sokat tettek azért, hogy messze verjék az átlagot. nyavalyogni könnyű és azt várni, hogy másoktól elvegyék, neked adják csak azért, mert te el<moderálva> az életedet. én bőven 200 óra felett dolgozom 1 hónapban. számold csak ki, havi 5 munkahetem van.
    magyarkámnak büdös a meló, de a pofa az nagy. mégis hogy képzeli bárki is, hogy mástól várja el az élete megoldását? álljunk már le ha kérhetem!”
  • 9. eljensokaszeged 2012. március 29. 12:47
    „ezt is csak a propaganda ballib média nyomatja.é megmondták már: senki sem fog rosszabbul járni pont”
  • 8. kumisz 2012. március 29. 12:18
    „Mondjuk az ország összes dolgozója (szó szerint értve ) 1 hónapig ( vagy 2,3,4 )nem menne be a munkahelyére , talán lehetne valamit keresni Tisztelt MSZOSZ!Egyébként a rabszolgatartók röhögnek a markukba és élik a "kemény munkával" megtermelt millióikat!”
  • 7. hahaha62 2012. március 29. 09:58
    „jaja fel kell kelni...korán is--meg dolgozni ááááááááááááááá....inkább visszafekszem !”
  • 6. Együgyű 2012. március 29. 09:48
    „,,Nehéz év vár a munkavállalókra Magyarországon"
    ,,Az idei év a munkavállalóknak nagyon nehéznek ígérkezik, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szerint."
    Vélelmezem a Szakszervezeti vezetőkre is nehéz év vár az elkövetkező időkben. Sajnálatosan a várható nehéz körülményekre való tekintettel a rabszolgáik (megtévesztettjeik) nem sokáig fogják anyagilag dotálni és támogatni személyüket. Várható, hogy a vezetői jólét és kiváltságaikon is csorba esik. Vélelmezem nem sokat tettek és tesznek tagjaikért. A saját pozíciójuk megszilárdítása, megerősítése érdekében annál többet. Tevékenyen küzdenek a szerzett jogaik megtartásáért is. De azonban köztudott, hogy demokrácia van. Azokat a rabszolgákat, akiket meg tudnak, még téveszteni azt tegyék meg a saját érdekükben!
    OFF.”
  • 5. igazságkereső 2012. március 29. 09:35
    „#1.Qllancs!lehet,hogy a derékszíjon nincs több lyuk, de hogy a nyakadra nőtt csomagban sincs több ész, az is biztos! Felébredhettél volna úgy 22-23 évvel ezelőtt és megtehetted volna a hozzád hasonló társaiddal azt, amit nem tettek meg, azaz egységes erővel megreformálhattátok volna a megcsontosodott klientúra mentalitását, hiszen az előző klientúra is ugyan ezt csinálta, mint amit tett az elmúlt 23 év alatt! "Jó reggelt", de hát össze is kellene fogni s ez az ami nem megy ebben az országban, mert ahányan lakják annyi felé húzzák! Nos így szétszakad a szekér is és ez be is következett! Miről beszéltek és írtok Ti?!!”
24 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húszmillió forintot csoportosít át a kormány Mádl Ferenc síremlékére

Húszmillió forintot csoportosít át a kormány a tavaly májusban elhunyt Mádl Ferenc egykori… Tovább olvasom