Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

Nem a Mammont szolgáljuk

A július 7-i számban megjelent, Taps a templomban című olvasói levélre szeretnék reagálni. A győrszentiváni színjátszó előadások egyik szervezője vagyok és mondhatom, nem a Mammon iránti hódolatból jöttek létre előadásaink. Amikor színjátszó csoportunk megalakult, az fogalmazódott meg, hogy sajnálatosan keveset olvasnak ma az emberek, nem ismerik a világirodalom klasszikusait, színműveket alig, így jó lenne, ha ízelítőt adhatnánk, milyen nagy élményt nyújt egy-egy mű megismerése. A templomi színjátszásnak egyébként követelménye, hogy vallásos témájú legyen a bemutatott darab. Így tudhatjuk magunk mögött Szakonyi Adáshibáját, a Quo vadist, Az élet játékát és még sok más művet. Ezekkel máshova is meghívtak bennünket. Általában saját autóval megyünk, saját benzinköltségen, ha buszt bérelünk, személyre lebontva fizetjük a költségeit. Eddigi utazásaink során kétszer kaptunk anyagi hozzájárulást, akkor sem kértük. Szeretett el felajánlották, hálásan elfogadtuk. Visszakanyarodva a templomhoz: Győrszentivánon is van a templomban koncert karácsonykor és más alkalmakkor is. Maurus atya fontosnak tartja, hogy a helyi felnőttkórus és a két iskolai énekkar emelje az ünnep színvonalát és adjon ráhangolódást. Az egyház feladatai kétezer év óta megváltoztak. Amíg a kulturális igény ébresztését és fenntartását, a vallásos nevelés, oktatás feladatát elvégezte a keresztény szellemiségű iskola és család, a templom jobban megmaradhatott az igehirdetés feladatánál. Ma azonban, amikor cél, hogy az iskola csak oktasson és képezzen, a család pedig sok esetben a megélhetés biztosításának a szintjén képes csak működni, akkor az egyház megteszi az erőfeszítéseket a hiány pótlására. Igyekszik értelmes feladatokkal, zenélési, éneklési, színjátszási lehetőséggel behívogatni fiataljait a templomba, valamint keresztény kultúrát, erkölcsöt igyekszik adni a saját kereszté ny közössége elé. Egyszerűbben fogalmazva: igyekszik megláttatni a különbséget az üres tévésshow-k és a klasszikusok között. Nem jóindulatú dolog ezek mögött a kapzsiságot látni. Másrészt, ha az egyháznak meglennének azok a lehetőségei, ingatlanjai, amiket elvettek tőle (és amelyek nagyszerűen szolgálták ezeket a célokat), nem lenne probléma a keresztény kultúra terjesztése a saját közösségi házainkban.

Szamosi Béláné, Győrszentiván
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Materazzi beismerte, hogy provokálta Zidane-t

Marco Materazzi beismerte, hogy a vasárnapi labdarúgó világbajnoki döntőben provokálta Zinedine… Tovább olvasom