Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 33°C Még több cikk.

Nem adják vagyonkezelésbe a vízközműveket

A korábbi elképzelésekkel szemben nem kerül vagyonkezelésbe három regionális vízközmű, ezért nem hoznak létre belőlük vállalatcsoportot, és visszaállítják a korábban megszüntetett igazgatóságokat - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV).
A közlemény szerint az Észak-dunántúli Vízmű, a Duna Menti Regionális Vízmű és a Tiszamenti Regionális Vízművek vagyonkezelésbe adásáról szóló 2009 áprilisi vagyontanácsi rendeletet hatályon kívül helyezték, miután az állami vagyonról szóló törvény módosításával tartós állami tulajdonba kerültek. Emiatt módosítani kell az egyes társaságok alapszabályát, ami szükségessé teszi a vezérigazgatók visszahívását a tisztségükből. Igazgatóság hiányában ugyanis a vezérigazgató gyakorolta a testület jogosítványait.

A társaságok alapszabályának módosításával a közgyűlés hatáskörébe kerülnek olyan jogosítványok, amelyekről eddig az alapszabály nem rendelkezett. Ilyen például a közbeszerzési és az üzleti terv jóváhagyása.

A vagyonkezelésbe adásról szóló vagyontanácsi határozat egyébként jó néhány tulajdonosi hatáskört a vagyonkezelőre ruházott volna - olvasható a közleményben.

A Fidesz az NVT áprilisi döntése után a nemzeti vízvagyon privatizációjáról beszélt, és éles politikai vita alakult ki a három regionális víziközmű cégcsoporttá szervezése, és a tervezett vagyonkezelésbe adás miatt.

Az MTI korábbi információi szerint a vízvagyon forgalomképtelen állami vagyon, a víziközmű pedig az az eszközvagyon, amivel a víz- és csatornaszolgáltatást biztosítják: vezetékek, átemelők, ivóvíz- és szennyvíztisztító telepek. Ezek a törvény szerint tartós állami, illetve önkormányzati tulajdonban vannak. A törvény azonban nem zárja ki, hogy akár az állam, akár az önkormányzat vagyonkezelésbe vagy koncesszióba adja ezeket.

Számos önkormányzati tulajdonú víziközmű esetében már előfordult, hogy azt az önkormányzat - jogellenesen - az általa alapított, a víz- és csatornaszolgáltatást végző gazdasági társaságba vitte be. Jó néhány önkormányzat pedig még 2008 nyarán bejelentette igényét a területét érintő víziközmű tulajdonára.

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) április elején a vagyonkezelésbe adásról hozott határozatában kikötötte, hogy tulajdonosi hozzájárulás kell a három - önálló részvénytársaságként működő - társaságból alakuló társaságcsoport gazdálkodási tevékenységét érintő stratégiai döntésekhez, a társaságok működési formájának megváltoztatásához, az átalakulásához vagy megszűnéshez, az alaptőke felemeléséhez vagy leszállításához. Az akkori döntés szerint vagyongazdálkodási tanács választotta volna ki az MNV Zrt. által delegált felügyelőbizottsági tagokat, és az NVT engedélyezett volna minden kötelezettségvállalást a vagyonkezelő helyett.

Olvasóink írták

  • 1. achilleus 2009. november 11. 09:33
    „Ez jó kör volt. Lelépett a befektető? Vagy csak megijedt??
    Az át-vissza-szétszervezés költségeiről kapunk a számlát?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

60 iskolás kapta el a H1N1-et Baranyában

Bezárták kedden a szederkényi általános iskolát, miután hatvan gyerek fertőződött meg az új influenza vírusától. Tovább olvasom