Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Nem baj, ha a jók előretörnek

„Érdekes fejlesztéspolitikai kérdés, hogy hiba-e, ha a jók előretörnek. Azt kell mondanom: nem” – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Kolber István, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület tagja, az első Gyurcsány-kormány regionális fejlesztésért felelős tárca nélküli minisztere.
– Lapunk nemrégiben települési rangsort közölt annak alapján, hova mennyi európai uniós támogatást ítéltek oda az I. Nemzeti Fejlesztési Terv időszakában, 2004 és 2006 között. Kiderült, hogy a források döntő része a három legfejlettebb kistérséget gyarapította, így feltételezhető, a brüsszeli euróktól inkább a különbségek nőttek. Tudják már, milyen hatása volt a felhasznált pénzeknek?

– Végső mérleg még nem vonható, mert a program végrehajtása 2008-ban fejeződik be. Ugyanakkor tény, hogy az összes pénzt lekötöttük úgy, hogyha a kalapban 100 forint volt, akkor 107–108 forint felhasználására van már megállapodás.

– Ez azt jelenti, hogy valakinek nem jut?

– Nem. Az élet természetes velejárója, hogy mindig vannak lemorzsolódók. Azért lehet és érdemes a rendelkezésre állónál nagyobb összegre szerződést kötni, hogy optimalizáljuk a pénzfelhasználást. Ha mégis minden nyertes teljesítené, amit vállalt, a magyar költségvetés pótolná ki a hiányzó néhány százalékot. Folytatva a választ: jól állunk a pénzek lehívásával is, hatvan-egynéhány százalékos aránnyal a harmadikak vagyunk a tagországok között. A regionális programon belül úgy határoztuk meg a kereteket 2004-ben, hogy figyelembe vettük a fejlettséget. Nyugat-Dunántúl így kevesebbet kapott, de jó országot csak úgy lehet csinálni, ha nem alakulnak ki nagy területi feszültségek. Ezt igyekeztünk mérsékelni, de áttörést ebben nyilván nem érhettünk el.

– A kérdés nem is erre vonatkozott, hanem arra, hogy Győr-Moson-Sopron megyén belül nőttek a különbségek.

– Általánosságban úgy látom, az előnyök-hátrányok újratermelődnek. Ez dinamikus egyensúly, nincs szó arról, hogy bármikor is hátradőlhetünk, mondván, nincs több dolgunk a területi fejlettségbeli különbségek enyhítésével. Érdekes fejlesztéspolitikai kérdés, hogy hiba-e, ha a jók előretörnek. Azt kell mondanom: nem. A 2007–2013-ra szóló Új Magyarország Fejlesztési Tervben sikerült erre a nem egyszerű kérdésre mégiscsak jó választ adni. Az elmaradottabb térségeknek külön programot hirdetünk, esetenként pedig a pályázás feltétele a hátrányos helyzet lesz. Emellett azonban az ország érdeke, hogy Budapest jól szerepeljen a néhány európai nagyvárossal folytatott versenyben, és érdeke az is, hogy legyen több pólus, például Győrben is.

– Helyben erre azt mondják, hogy végre a versenylónak is dobnak egy kis abrakot.

– Ez jó... Igen. A pólusvárosoknak ellensúlyozniuk kell Budapestet, és magukkal kell húzniuk a környéket. Elvárjuk tőlük, hogy abrakolás után sugározzák az innovációt, a tudást a foglalkoztatásba, az oktatásba, a kultúrába.

Ha néhány pontban össze kellene foglalnia, az Új Magyarország Fejlesztési Terv mivel tud többet az I. Nemzeti Fejlesztési Tervnél, mit mondana?

– Most teljes, hétéves időszakot viszünk végig. Egy évre vetítve háromszor annyi pénzt használhatunk fel. Hosszú ideig tarthatott a tervezés s a célokban egyetértés van. Nem hallok olyan véleményt, hogy más stratégiát kellett volna megalkotni. Ezúttal minden régiónak önálló operatív programja van. Az új terv esélyt nyújt arra, hogy növeljük a foglalkoztatottságot, hogy a gazdaság dinamizálásával párhuzamosan csökkentsük a térségek közötti különbségeket, és hogy Magyarország versenyképes ország legyen. Az emberek számára talán a munkahelyteremtés a legfontosabb, s a terv fókuszában is ez van.

– Az elmúlt években sokat olvashattunk arról, hogy az országnak az ír példát kellene-e követni, ahol az emberbe fektettek be az unós támogatásból, vagy a görög modellt, ahol jobbára infrastrukturális fejlesztésekre költötték a pénzt. Melyik variáció mellett tették le végül a voksot?

– Köztes megoldás mellett döntöttünk. Vagy-vagyot azért nem választhattunk, mert rendkívül nagy az infrastruktúrával kapcsolatos fejlesztési éhség, amit nem hagyhattunk figyelmen kívül. Ráadásul a tervben az országot potenciális logisztikai központként fogalmaztuk meg, amihez ugyancsak infrastrukturális beruházások sokaságára van szükség. De karakteres vonal a befektetés az emberbe is. A terv nagy kihívása, hogy sikerül-e megváltoztatni a mindennapi élet kultúráját, a gyakorlatot, a tudást, a gondolkodásmódot.

– A terv kidolgozása során figyeltek arra is, hogy európai versenytársaink – például Csehország, Szlovákia, Lengyelország – mit csinálnak?

– A világ a globalizációról szól, amire vagy jó választ adunk, vagy lemaradunk. Figyeltünk rájuk, de ma már senki nem határozhatja meg, melyik ország mit gyárthat, mint régen a KGST-ben. A terv alkalmas arra, hogy jó irányba mozdítsa el Magyarországot, de nagyon sok múlik azon, hogy a végrehajtás során mennyire leszünk urai a helyzetnek. A lehető legkevesebb pénzből akarjuk elérni a lehető legnagyobb eredményt. Minden célkitűzés esetében indikátorokat határoztunk meg, amelyek mutatják, hol tartunk és hova kell elérnünk. A folyamatokat nemcsak a végén, hanem közben is ellenőrizzük, s ha szükséges, korrigálunk.

– Bár még csak kevés pályázatot írtak ki, a kormány általában azt hangoztatja, rendkívül jól állunk. Mit jelent ez a gyakorlatban?

– Azt, hogy tényleg jól állunk. Magyarország az első négy ország közé tartozik, amelynek elfogadták az összes tervét. A másik három államnak összesen nem volt annyi operatív programja, mint nekünk. Az EU összes tagországát tekintve nálunk jelentek meg először pályázatok, januárban. Az eddig kiírt pályázatok számát tekintve is a spiccen vagyunk. A versenyt azonban valójában nem a többi országgal vívjuk. Az igazi tét az, hogyan tudjuk a pénzfelhasználást ütemezni és betartani. Nem elkölteni akarjuk a pénzt, hanem befektetni.

– Nem tart attól, hogy sok jó ötlet azért nem valósul majd meg, mert vagy nem lesz elegendő saját forrás, vagy a pályázat elkészítésének bonyolultsága jelent elrettentő erőt?

– Valóban vannak ilyen kockázatok. Különösen az önkormányzatok esetében jelenthet nagy gondot az önerő előteremtése. Számukra eddig is működött önerőalap, amelynek megreformálásán dolgozunk, hogy szélesebb körben legyen elérhető. Másrészt gyakran az a baj, hogy vannak ugyan jó ötletek, de a pályázat végigvitelére – az elszámolásig bezárólag – már nem marad elegendő energia.

– Tudom, hogy a turizmus a szíve csücske. Az Európai Unió jó darabig sokallta az Új Magyarország Fejlesztési Tervből erre a területre szánt háromszázmilliárd forintot. Nem luxus az idegenforgalom fejlesztését túlságosan preferálni?

– Nem. A turizmus révén meg tudjuk emelni az országot, de fontos a munkaerő megújítása szempontjából és szerepe van abban is, milyen egészségi állapotú a lakosság A turizmus az egyedüli gazdasági terület, amely nevesítve került be a tervbe. A szakma összefogásával sikerült jó stratégiát alkotni. A háromszázmilliárd forint a vállalkozói tőkével együtt ezermilliárd forintnyi fejlesztést jelent majd a végén. A pénz döntően turisztikai attrakciók fejlesztését szolgálja. Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv során csaknem félszáz ilyen projektet támogattunk, Győr-Moson-Sopron megyében ilyen volt a soproni Deák téri és a pannonhalmi főapátsági beruházás. Ez folytatódik tovább. A másik irány pedig a szálláshelyek korszerűsítése, bővítése.

– Az EU-t mivel tudták meggyőzni arról, hogy az erre szánt pénz nem sok, hanem szükséges?

– Alapvetően azzal, hogy a turizmus szűken véve 3–4 százalékkal járul hozzá a GDP-hez, ha azonban minden kapcsolódó, járulékos területet számításba veszünk, akkor 9 százalékkal, ráadásul négyszázezer embernek nyújt megélhetést. Volt köztünk megközelítésbeli különbség is. Az unió ezt az ágazatot inkább egyfajta szolgáltatásnak tekintette, ami kevéssé befolyásolja a versenyképességet, és nem tartotta olyan súlyúnak, mint mi, magyarok. Másrészt talán nem ismerték Magyarország e téren meglévő lehetőségeit, például a termálvízkincset vagy a kulturális hagyományokat.

Hancz Gábor
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagyobb ágyat akar a sztárpár

Angelinának és Bradnek több mint 3 méteres fekhelyre lesz szüksége. Brad Pitt szerint szükségük van… Tovább olvasom