Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Nem döntött az OVB a Fidesz beadványáról

Egyelőre nem döntött az Országos Választási Bizottság (OVB) a Fidesz legújabb beadványáról. A legnagyobb ellenzéki párt hétfőn arra kérte a bizottságot, hogy állapítsa meg, hogy a kormány eleget tesz-e az Alkotmánybíróság egy korábbi állásfoglalásnak.
A taláros testület 1997-ben kimondta: az alkotmányos szerveknek, így a kormánynak is tartózkodnia kell attól, hogy a népszavazási kampányba beavatkozzon.

Az OVB először szerdán tűzte napirendre a kérdést. Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetjének vezetője az ülésen azt mondta: szerintük az Új Magyarország című, 3,3 milliós példányszámú kiadványban egyértelműen a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj megszüntetése ellen kampányol a kormány, vagyis távolról sem tartja be a tartózkodási kötelezettségét.

Az OVB tagjainak megoszlott a véleménye a kérdésben: volt aki azt is kétségbe vonta, hogy a bizottság egyáltalán értelmezheti-e az Alkotmánybíróság döntését, míg mások amellett érveltek, hogy a kormánynak kötelessége megvédenie saját programját.

Répássy Róbert az ülés után úgy fogalmazott: sajnálják, hogy az OVB-nek nem sürgős a döntés, de számítottak rá. Hozzátette: szerinte megengedhetetlen, hogy a kormány 2 milliárdért folytatja a propagandát.

A testület jövő kedden foglalkozik a témával, de nem köti őket határidő állásfoglalásuk meghozatalára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bukósisak és jogosítvány nélkül, szemben a forgalommal

Életveszélyes állapotban vittek kórházba egy 16 éves fiatalt, aki bukósisak nélkül, a forgalommal… Tovább olvasom