Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

Nem ellenőrzik a hatóságok, biztonságosak-e a medencék

Egyetlen hatóság sem ellenőrzi, biztonságosak-e a fürdők medencéi. Legalábbis ez derült ki akkor, amikor az RTL Híradó megpróbált utánajárni annak, mikor vizsgálta meg utoljára független hatóság azt a medencét, amelynek gépházába zuhant és meghalt egy 9 éves fiú. A rendőrség jelenleg a fürdő biztonsági kamerájának felvételeit elemzi. A strand a csütörtöki tragédia ellenére pénteken kinyitott.
A fürdő épülete előtt fekete zászló leng, és kordon veszi körül azt a medencét, amelynek gépházában csütörtökön megtalálták a 9 éves gyerek holttestét. A tragédia nem a medencében történt. A fiú már befejezte a fürdést és kifelé jött a vízből, amikor egy nyíláson át a gépházba zuhant, egyenesen a turbinalapátok közé. A nyílást eredetileg egy ajtó takarta, az nyílt ki, amikor rálépett. Egyelőre nem tudni, miért.

A fürdő vezetése cáfolta azt a hírt, amely szerint már korábban is gond volt az ajtóval. Azt mondják, soha nem okozott problémát. Igaz, ezt egyetlen hatósági vizsgálat sem igazolja. Ugyanis egyetlen hatóság sem ellenőrzi, hogy biztonságosak-e a medencék. Kelecsényi Ágnes marketingigazgató szerint a medencék biztonságát az üzemeltető ellenőrzi, erre külön hatóság nincsen. Ezt azt jelenti, hogy saját magát ellenőrzi a fürdő, ahogy az országban az összes többi is.

A tisztiorvosi szolgálat közegészségügyi szempontból vizsgálja a strandokat. A munkaügyi felügyelet a dolgozók biztonságát ellenőrzi, az engedélyezési hivatal a villamos berendezéseket, az önkormányzat pedig az épületet. A fürdőzők biztonságára viszont egyetlen hatóság sem ügye. Egy minőségbiztosítási cég tíz éve küzd azért, hogy független hatóság ellenőrizze az élményfürdőket is, de hiába.

Az a lényeg, hogy a létesítmény egésze legyen biztonságos, nem elég, ha a gépek különállóan megfelelnek az előírásoknak - mondta Madaras Gábor, az ÉMI-TÜV SÜD Kft. ügyvezetője.

Olvasóink írták

  • 1. Tömeg 2009. július 25. 12:35
    „Elképesztő hogy TÜV vizsgálat nélkül egyáltalán kinyithat egy uszoda, És még elképesztőbb hogy egy ilyen eset után,mint ha mi sem történt volna,zavartalanul tovább üzemelhet!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb 6 magyar eset, összesen már 47 a fertőzöttek száma

Az elmúlt 24 órában újabb 6 betegnél igazolta az A(H1N1) vírus jelenlétét az ÁNTSZ Országos… Tovább olvasom