Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Nem használjuk elég szabályosan a bringánkat

A magyar kerekezőkre jellemző, hogy alkoholfogyasztás után ülnek drótszamárra, nem figyelnek eléggé annak műszaki állapotára, de a KRESZ-t sem tartják be pontosan - derül ki egy felmérésből.
A magyar férfiak sportolásra és munkába járásra is egyaránt használják biciklijüket, azonban az is jellemző rájuk, hogy alkoholfogyasztás után ülnek két kerékre, emellett sem a biciklik műszaki állapotának ellenőrzésére, sem a KRESZ pontos betartására nem fordítanak elég figyelmet a magyar használók - derült ki egy kerékpáros szokásokat vizsgáló friss felmérésből.

Az online kérdőívet 960 válaszadó töltötte ki, s ebből jól körvonalazódnak az országos kerékpározási szokások: a megkérdezettek csaknem kétharmada használja napi rendszerességgel kerékpárját, míg 18 százalékuk kéthetente választja ezt a közlekedési módot. A kérdőívet kitöltők nemcsak közlekedésre, hanem sportolásra és szabadidős tevékenységre is rendszeresen használják biciklijüket.

A válaszadók 48 százaléka kerékpárúton hajtja biciklijét, azonban minden tízedik kerékpáros járdát használ közlekedése során, márpedig ez a KRESZ szerint csak abban az esetben tekinthető szabályosnak, amikor az úttest erre alkalmatlan, illetve a biciklisták számára tiltott az ott közlekedés.

A kerékpárok műszaki állapotának ellenőrzését nem tekintik igazán fontos teendőnek a bringások: csupán 31 százalékuk végzi el ezt évente többször, azonban a használók több mint fele évente legalább egy alkalommal átnézeti kerékpárját.

A felmérés az alkoholfogyasztás és a bringázás kapcsolatát is vizsgálta: a kérdésre, miszerint fogyaszt-e a válaszadó alkoholt, amikor kétkerekűjére ül, a válaszadók kilenc százaléka felelt igennel, többségében férfiak. Ez amellett, hogy balesetveszélyes, szabálysértést jelent, és bírságot is vonhat maga után.

Kiderült még, hogy a válaszadóknak nem egészen 90 százaléka rendelkezik csak lámpával annak ellenére, hogy ez kötelező tartozék, és 50 százalékuk sisakkal, ami a felnőttek számára ugyan nem kötelező, de erősen ajánlott.

A felmérést 2013 májusában a Wáberer Hungária Biztosító Zrt. végezte.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. okz63 2013. június 01. 10:38
    „24. ivivan 2013.06.01. 07:53
    "a kerékpárút átvezetéseknél lévő elsőbbségadás kötelező tábla észrevétele is nehéznek bizonyult eddig"
    Itt az a gáz, hogy pl. a múzeumnál nagyon sok autósnak fogalma sincs erről a mackósajtról, ami a kerékpárosokat ott megállítaná, ezért elengedik őket. Ennek egyenesági következménye, hogy a többi kerékpáros lassan már meg sem áll, hanem szó szerint elvárja ugyanezt. És még sorolhatnánk az Anna kútnál is mindkét ilyen átvezetést, ott mindkettőnél van mackósajt, de magasról tesznek rá...”
  • 24. ivivan 2013. június 01. 07:53
    „19. ifj. Nagy Gábor

    "ha mellé teszed az általuk megtett kilométereket is, máris nem lesz annyira aránytalan. :-)"

    Szerintem akkor sem lesz az. Ha jól emlékszem bringával kb 40ed annyi a megtett km, mint autóval - ehhez képest az az évi 1-2 alkalom, amikor a rendőrök razziáznak aligha mérhető a kint felejtett táblák melletti folyamatos trafipaxoláshoz!

    22. Vega

    "hiszen ez autóval közlekedve sem szokásuk"

    Nekem épp ellenkező tapasztalataim vannak - az autósok számomra meglepően szabálykövetőknek bizonyultak, míg a biciklisek lényegében tesznek a szabályokra (pl: soha egyetlen biciklis nem lassított, amikor a gyalog és kerékpárúton kereszteztük egymás útját, pedig egyértelműen benne van a KRESZben, hogy nem zavarhatná a gyalogosokat; de a kerékpárút átvezetéseknél lévő elsőbbségadás kötelező tábla észrevétele is nehéznek bizonyult eddig)”
  • 23. okz63 2013. május 31. 20:55
    „22. Vega 2013.05.31. 19:29
    "szeretném a cikket pontosítani"
    Tök felesleges, ez a cikk így jó, ahogy van, és hűen tükrözi a valóságot. ;-)”
  • 22. Vega 2013. május 31. 19:29
    „"A magyar kerekezőkre jellemző, hogy alkoholfogyasztás után ülnek drótszamárra, nem figyelnek eléggé annak műszaki állapotára, de a KRESZ-t sem tartják be pontosan"

    szeretném a cikket pontosítani: a magyar autósokra jellemző, hogy amikor alkoholt fogyasztanak, akkor bringára ülnek (ennek számos oka van), melynek műszaki állapotára nem figyelnek oda, de a KRESZ-t sem tartják be pontosan, hiszen ez autóval közlekedve sem szokásuk.”
  • 21. okz63 2013. május 31. 18:31
    „Megmosolyogató, ahogy kerékpárosok akarják magyarázni a bizonyítványukat, csak tök felesleges. ;-)”
  • 20. nelek 2013. május 31. 15:55
    „Azt nem tudhatjuk (a slendrián felmérés miatt) hogy mit jelent a 9 %. Volt már olyan, hogy fogyasztott alkoholt amikor kerékpározott, vagy egy feles nélkül már fel sem ül? Nem mindegy.”
  • 19. ifj. Nagy Gábor 2013. május 31. 15:17
    „16. okz63
    "Érdekes, hogy amikor autóban ülsz, akkor ez eszedbe sem jut. Nagyon sok olyan szabály van az autóssal szemben is, amelyeket gyakran azért szeg meg, mert "életidegen és csak haladni szeretne" ;-)"

    Nekem teljes mértékben szembe jut, amikor hétvégén nem tartja be valaki az iskola elé tett 30-as táblát.

    "Nézz meg egyszer - ha lehetőséged van rá - egy statisztikát, hogy vajon mennyi bírságot szednek be autósoktól és mennyit a bringásoktól. Nem hiszem, hogy sokáig élnél az utóbbiból. :-("

    Dew ha mellé teszed az általuk megtett kilométereket is, máris nem lesz annyira aránytalan. :-)

    "Az a közlekedésnem, amely által az okozott baleseti statisztika évről évre javul, ellentétben a bringásokéval. ;-)"

    A bringás forgalom volumene meg növekszik, szóval nem statikusan összehasonlítható dolgokról van szó.”
  • 18. ivivan 2013. május 31. 09:52
    „12. CsImre

    "A 9% a jellemző?"

    Valóban nem a 9% a jellemző - ettől még egy elrettentő statisztika!

    "Szóval a balesetveszélyes, az stimmel, a szabálysértés nem feltétlenül"

    Annyi változott, hogy nem szondáztatják meg a nem főútvonalon tekerőket, de ha becselleng a mellékúton, akkor már kapja is a csekket...

    "Főleg a sisakot gyártók és forgalmazók részéről, akik szeretnének mások félelmeiből jól megélni"

    Ha rendszeresen tekernék biztos lenne sisakom - ahogy a biztonsági övet is mindig becsatolom. Biztos sokkal vagányabb anélkül, de egy balesetben az élet és a halál között dönthet!”
  • 17. okz63 2013. május 31. 05:56
    „14. bootscode 2013.05.30. 21:03
    Amíg a szülő az idióta gyerekének a nevelését kizárólag az iskolától várja el, addig igenis szükséges!!!”
  • 16. okz63 2013. május 31. 05:55
    „15. fazer 2013.05.30. 23:38
    "Egyáltalán nem biztos, hogy jókedvében "szabálytalankodik", lehet, hogy a szabály életidegen és csak haladni szeretne"
    Érdekes, hogy amikor autóban ülsz, akkor ez eszedbe sem jut. Nagyon sok olyan szabály van az autóssal szemben is, amelyeket gyakran azért szeg meg, mert "életidegen és csak haladni szeretne" ;-)

    "sokan úgy látják, a bringázáshoz (a kresz minimális ismeretén túl) még egy nagy adag leleményesség, bátorság, vagányság is szükséges"
    Szóval szerinted elég a "KRESZ minimális ismerete"? Komoly gondok lehetnek nálad. :-(
    Ha minden kerékpáros csakis annyira lenne vagány és nem jobban, mint az átlag autósok, akkor nem lenne gond. De special tegnap éppen a Csongrádin tapasztaltam 50 km/h-val a kerékpársávon száguldozó, no meg egymás mellett két-három sorban tekerő bringást, akik már egyáltalán nem voltak nevezhetőek vagánynak, inkább szabálytalannak, mivel a kerékpársávról való kitekerést a KRESZ továbbra sem engedélyezi és a sebességi korlát is érvényes rájuk.

    "Tolerancia az autós részéről a hülye bringással szemben is"
    Szerinted ha nem így lenne, akkor hány kerékpáros balesettel lenne több kis hazánkban? Segítek: jóval több lenne. ;-)

    "Oktatás, ismeretterjesztés az állandó közlekedésbiztonsági akcióknak álcázott pénzbehajtás helyett."
    Én úgy gondolom, hogy eddig se volt más, csakis az örökös figyelmeztetés. Nézz meg egyszer - ha lehetőséged van rá - egy statisztikát, hogy vajon mennyi bírságot szednek be autósoktól és mennyit a bringásoktól. Nem hiszem, hogy sokáig élnél az utóbbiból. :-(

    "nem biztos, hogy a kerékpárosok ellen indított hisztériakeltés építő jellegű az autós-biciklis ellentét megszüntetése felé."
    Ugyanez érvényes a szabálytalan autósok pellengérre helyezésével kapcsolatban, de ahogy olvasgattam ott is a kommentjeidet, te magad hoztad fel a kerékpáros témát alatta, úgyhogy frankó egy csávó lehetsz. Inkább ki kéne hajítani azt a dugi-piát és maradni a vízcsap mellett. ;-)

    "Igen, romlik a baleseti statisztika: a kerékpárosok 2012-ben állítólag majdnem kétezer alkalommal okoztak balesetet, így kb. minden 8.-ik személyi sérüléssel járó balesetet ők okozták. Igen. És a többit ki okozta?"
    Az a közlekedésnem, amely által az okozott baleseti statisztika évről évre javul, ellentétben a bringásokéval. ;-)”
  • 15. fazer 2013. május 30. 23:38
    „Hát nem tudom. Tényleg olyan érzésem van némelyik hozzászólót olvasva, mintha a bringás valamilyen törvényen kívüli, kiírtandó, pokollakó sátánfajzat lenne (ne keverjük már össze a politikussal...kérem!). Autózom elég sokat és gyakran megdöbbent ahogyan nagyon sok sofőr veszélyezteti, stresszeli, vagy éppen szándékosan föltartja a másik közlekedőt, legyen az bármilyen járművel vagy akár gyalogosan. Ez tényleg balkáni, akárki akármit mond. Ugyanezt tapasztalom motoron ülve, csak hatványozottan, ott néha belép a halálfélelem is egy-két autós kolléga akciója közben (után).
    Aztán felülök a bringára és mi történik? Annak ellenére, hogy idióták gyülekezete "tervezte" a szegedi kerékpárút-hálózatot (már ha annak lehet nevezni a sehonnan sehová nem vezető, tragikus minőségű, sárga festékkel "épített" kerékpár"utakat", -sávokat, megfejelve az átgondolatlanul és a következetességet hírből sem ismerő kitáblázással) és kb. háromszor nyírtak ki majdnem a Rózsa utcán, végül tök szabálytalanul csak felkommandózom magam a József Attilára és elnyerve jutalmam végre csatlakozhatok ahhoz az 58 másik bicajoshoz, akik vagy kényszerből, vagy szerelemből, vagy csak megszokásból, vagy símán a praktikum miatt tekernek. És lőn nyugalom. Kicsik, nagyok, szépek, csúnyák együtt tekernek valahová. És ez tök jó! (Ennyit az élvezet-faktorról. Aki nem teker, úgysem érti.) Ritkán látok rémült arcú gyalogost életét mentve félreugrani (na jó, láttam már egy-két cifra mutatványt bringástól, de nem ez a jellemző). Céllal vagy céltalanul tekernek. Ők emberek, akiknek - tételezzük fel van saját, józan belátóképessége. Egyáltalán nem biztos, hogy jókedvében "szabálytalankodik", lehet, hogy a szabály életidegen és csak haladni szeretne, mert neki is dolga van, vagy csak símán lendületben van (lásd a zebra mellett gyökkettővel való elgurulás rémsége ... ááá, borzalom!)
    Sok bringás autót is vezet és szerintem hozzám hasonlóan közülük sokan úgy látják, a bringázáshoz (a kresz minimális ismeretén túl) még egy nagy adag leleményesség, bátorság, vagányság is szükséges - föltéve, ha életben akar maradni. Városban (Szegeden) bringázni szinte bonyolultabb, mint gépjárművel közlekedni. És ez nem jó. Mindez éppen a feltételek hiánya miatt van és nem azért mert nincs a bringásnak páv-vizsgája, vagy nem képes komplexen gondolkodni. Feltételek alatt összefüggő, átgondolt, jobb minőségű, gondozott, normálisan kitáblázott, nem takarásban lévő kerékpárút-hálózatot értek. Tudom, álmodok.
    Ezen kívül szerintem 3 dolog kéne még az előre mozduláshoz:
    - Tolerancia az autós részéről a hülye bringással szemben is - Gondolj bele, ha ő teker, nem előled foglalja el a parkolóhelyet és a lámpa előtt is rövidebb a sor!
    Ha hibázik is a láthatóan félkegyelmű, te a jogosítvánnyal egyben igazolást is kaptál, hogy okosabb vagy, nem kell mindig bizonygatni.
    - Oktatás, ismeretterjesztés az állandó közlekedésbiztonsági akcióknak álcázott pénzbehajtás helyett.
    - A média részéről némi belátás: nem biztos, hogy a kerékpárosok ellen indított hisztériakeltés építő jellegű az autós-biciklis ellentét megszüntetése felé.

    Igen, romlik a baleseti statisztika: a kerékpárosok 2012-ben állítólag majdnem kétezer alkalommal okoztak balesetet, így kb. minden 8.-ik személyi sérüléssel járó balesetet ők okozták. Igen. És a többit ki okozta? Segítek: nem a motorosok (ők a legjobban állnak)...”
  • 14. bootscode 2013. május 30. 21:03
    „Nem feltétlenül szükséges a kresz a suliban. 7 éves voltam amikor apukám megtanította az alap szabályokat. Szülőknek kellene 5-10 percet ráfordítani és ennyi, meg van oldva. Hülyét kapok attól amikor gyerekek az úttest bal oldalán tekernek, szemben a forgalommal. Vagy vegyük csak az úttesten való átkelést, gyakorlatilag nem ismerik a szétnézni fogalmat.”
  • 13. CsImre 2013. május 30. 20:26
    „2. tol:

    Én nem akarom, hogy aki kivilágítatlanul majdnem belémütközik, még lámpát is kapjon az én pénzemből. Vegyen magának a bírságot meg fizesse ki.

    10. füttyimre :

    Apró bibi, hogy a vezetésre képesség állapotát nem határozzák meg. Így ez egy gumiszabály. A zéró toleranciát vissza kéne állítani a biciklisekre is.”
  • 12. CsImre 2013. május 30. 20:22
    „,,magyar kerekezőkre jellemző, hogy alkoholfogyasztás után ülnek drótszamárra"

    Aki kéthetente közlekedik kerékpárral az is kerekező? Kik voltak a mintában?
    A 9% a jellemző? Nem az a jellemző, hogy alkoholfogyasztás után nem ülnek kerékpárra? Már csak mert 91% nekem még mindig jellemzőbbnek tűnik,, mint a 9%.

    ,, illetve a biciklisták számára tiltott az ott közlekedés."

    Ez meg így, ebben a formában nem igaz. A járdázást a közlekedéspolitika támogatja, néha még a rendőrök is, helytelenül.

    ,,31 százalékuk végzi el ezt évente többször, azonban a használók több mint fele évente legalább egy alkalommal átnézeti kerékpárját."

    Gondolom, aki naponta azzal jár, gyakrabban átnézeti, mint az, aki kéthetente 1x.

    ,,Ez amellett, hogy balesetveszélyes, szabálysértést jelent, és bírságot is vonhat maga után."

    Propagandacikkbe jó ez, de sajnos nem igaz. A zérótoleranciát a biciklisek esetében egy kivétellel megszüntették. Szóval a balesetveszélyes, az stimmel, a szabálysértés nem feltétlenül. Fikázni megy, odafigyelni a szabálymódosításokra már nem annyira.

    ,,50 százalékuk sisakkal, ami a felnőttek számára ugyan nem kötelező, de erősen ajánlott."

    Főleg a sisakot gyártók és forgalmazók részéről, akik szeretnének mások félelmeiből jól megélni. Mellesleg a fogalmazás igen manipulatív, mert a gyerekeknek sem kötelező a sisak.”
  • 11. kovboj3 2013. május 30. 20:10
    „960 válaszadó az szerintem 0. hétköznap reggel fél hét és fél nyolc között a feketesason átbicikliznek vagy háromezren...”
  • 10. füttyimre 2013. május 30. 19:02
    „A Magyar Közlönyben augusztus 23-án megjelent, és ettől a naptól érvényes módosítás szerint a főutakon a bicikliseknél továbbra is marad a zéró tolerancia az alkoholfogyasztásnál. Az alsóbbrendű utakon azonban mostantól nincs semmilyen számszerűsített határa az alkoholfogyasztásnak, egyedül az általános kitétel maradt: a biciklisnek a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban kell lenni. A szabályozásban ezt azzal oldották meg, hogy a nem főúton közlekedő kerékpárosokat kivonták a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol feltétel alól.

    Természetesen a mértéktelen ivásra ezentúl sem lesz lehetőség, hisz azzal a biciklis megszegné a vezetésre képes állapotról szóló feltétel teljesítését.”
  • 9. Egyolvasó 2013. május 30. 18:42
    „Ha meg egy rendőr megbüntet egy ittas kerékpárost, ő lesz a hét témája a DM hasábjain.”
  • 8. Ebgondolat 2013. május 30. 18:38
    „Ez a videó azt bizonyítja, hogy Debrecenben is sok a birka kerékpáros. De az ottani rendőrség hetente többször tart razziát és 5-50 ezres büntetéseket osztogatnak! Valaki felébreszthetné már a szegedi rendőrség vezetőit is az áldatlan állapotok felszámolására!
    http://kerekpar.mandiner.hu/cikk/20120705_a_kamera_es_a_rendor_sem_zavarta_a_szabalytalan_bringasokat”
  • 7. Ebgondolat 2013. május 30. 18:30
    „Na, akkor várom a szegedi rendőrség hatalmas akcióját, hogy végre ráncba szedjék már a pofátlan kerékpárosokat. És nem ám ejnye-bejnyét várok "büntetésként", hanem a törvény által előírt 10-30 ezres büntetéseket! A türelem már rég elfogyott...”
  • 6. redboat 2013. május 30. 18:22
    „És a reprezentatív mintavétel vajon mi? Én is megkérdeztem 10 embert: 100% nem visel sisakot, 78% nézi át a kerékpárját minden nap, és 97% rendelkezik lámpával is. Komolytalan.”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Roma fiatalokat vár soraiba a rendőrség

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság pályázatára középfokú oktatási intézmények… Tovább olvasom