Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Nem javul a belvízhelyzet

A folyamatos szivattyúzás ellenére sem csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága az Alsó-Tisza vidékén.
A becslések szerint 878,8 négyzetkilométernyi terület van víz alatt mondta Priváczkyné Hajdu Zsuzsanna, a regionális vízügyi igazgatóság szóvivője.

Az igazgatóság huszonkilenc szivattyútelepén harmadfokú belvízvédelmi készültség mellett - éjjel-nappali üzemben naponta mintegy 4,8 millió köbméter vizet emelnek át a főgyűjtőkbe. A belvíz gyorsabb levezetése érdekében 34 munkagéppel folyamatosan kotorják a csatornákat, és vágják a nádat. A védekezésben 232-en vettek részt.

Az igazgatóság területén működő vízgazdálkodási társulatok másodfokú készültség mellett védekeznek. Tizennégy településen első-, harminchárom településen másodfokú helyi vízkár-elhárítási készültség van érvényben, Királyhegyesen Csanádpalotán, Csanyteleken, Csongrádon és Pálmonostorán pedig a legmagasabb fokozat mellett folyik a védekezés.

Csongrád megyében eddig tizenhárom településen húsz lakóingatlan dőlt össze vagy rongálódott meg annyira, hogy emberi tartózkodásra alkalmatlanná vált, az elmúlt huszonnégy órában azonban nem kellett újabb embereket kitelepíteni közölte Tátrai János, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője, hozzátéve: összesen negyvenegyen kényszerültek elhagyni otthonukat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keresik a Jógazda Takarékszövetkezet vezetőit

Amióta felfüggesztették a Jógazda Takarékszövetkezet működését, nem lehet elérni főbb tulajdonosait,… Tovább olvasom