Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Nem kivételeztek Gyurcsány fiával

Az Oktatási Hivatal nem talált olyan törvénysértést, amely indokolná a Montessori Alapítványi Iskola idei érettségi vizsgáinak megkérdőjelezését vagy megsemmisítését.
Az Oktatási Hivatal a vizsgálat során meghallgatta a szülőket, a pedagógusokat, az intézmény vezetőjét és az érettségi vizsgabizottság elnökét is. A panaszos szülők a vizsgálat folyamatában részt vettek, a keletkezett iratokba betekintést nyertek - áll a közleményben. A dokumentum azt is leszögezi, hogy bár nem találták törvénysértőnek az érettségi lebonyolítását, az intézmény működésének ellenőrzése tovább folyik.

A bejelentést tevő szülők szerint az érettségin egyedül Gyurcsány Ferenc fiának biztosítottak két tantárgyból is plusz egy órányi vizsgaidőt. A miniszterelnök fiát a hivatalos vizsgaidő lejártakor állítólag egy különterembe vezették át, ahová egy felkészítő tanár is elkísérte. Amikor az egyik diák benyitott az ajtón, azt látta, hogy a fiú a tanár jelenlétében szorgalmasan körmöl, miközben a padon mindenféle papírok is ki voltak terítve, amiket az ajtónyitásra kezdett összekapkodni.

A szülők szerint kilenc diák volt az írásbeli és a szóbeli érettségin, közülük heten voltak korábban is osztálytársak. Rögtön az írásbeli után aláírattak velük egy nyilatkozatot, hogy nem emelnek kifogást a vizsgával kapcsolatban. Amikor aztán kijavították az írásbeliket, közölték, hogy az hat diáknak nem sikerült.

Az iskola állítólag súlyos szakmai hibákat vétett az érettségi előtt is. Négy év alatt négy osztályfőnöke volt a gyerekeknek. Volt olyan tantárgy, amit egyetlen év alatt öten tanítottak. Ha éppen nem volt tanár - az egyik érettségi tantárgyból négy hónapig - nem volt helyettesítés, az órákat nem tartották meg. Sok tantárgyból pedig nem is voltak tankönyvek - mondják a szülők.

Olvasóink írták

42 hozzászólás
  • 42. Seherezade 2008. július 26. 20:24
    „Hogy lehet ilyet feltételezni? A tanárok csak féltek feri bosszújától! Ennyi az egész! Az hogy "tökfej" a gyerek egy dolog!”
  • 41. tapasztalt 2008. július 22. 02:43
    „Nagyokos magas IQ-ju kommunistázó, protekciómentes, tisztességes
    hozzászólók! Senkinek nem jut eszébe 40 hozzászólásból, hogy a tanárok voltak beszarva, hogy megbukik a fletó fia is, és az alapitványi iskola nem kap támohgatást. Nem is érdemlik meg, gyalázatos hitvány munkát végeztek, ha az irásbeli érettségin 9-ből 6-an elégtelent irtak. Nem kellett itt protekció..........Ha a vizsgálat
    kimondja a lényeges, vizsgaszabályzatba ütköző szabálytalanságokat,akkor az igazgatót fel kéne függeszteni, és az intézmény vizsgáztatási jogát megvonni. A panaszkodó szülők inkább a saját tök nebulóikat noszogatták volna többtanulásra.”
  • 40. mnx (masodszor) 2008. július 21. 23:59
    „Ha en a hozzaszolasokat olvasom,eszembe jut eagy kis törtenet Szegeden;
    1971-ben egy haverral bementünk a Tolbuchin sgt.-i orosz tiszti kantnba. Összeszedve orosz tudasomat mondtam:
    "Pazsaluszta, 1 Tabak Fecske! i dva wodka"."
    Erre az eladonö: "Mit akar?"”
  • 39. sirogorcs 2008. július 21. 23:50
    „Még egy-két jól szervezett vizsga, és a Gyurcsány csemete bele ülhet egy jól előmelegített miniszteri bársonyszékbe. Sírva fakadok...!”
  • 38. mnx "adamik"-nak 2008. július 21. 22:47
    „Fejen talaltad a szöget!!
    Bennünket az különböztet meg a kommunistaktol es szocialistaktol hogy soha,de soha az ö modszereiket alkalmazzuk!!!
    Sem tettben, sem gondolatban!!!”
  • 37. adamik 2008. július 21. 22:34
    „Válasz: 24. Argosz 2008.07.21 20:33
    Azt írod: "Ebben persze a médiák is hibásak,mert szinte generálják a hisztériát,amikor mindenki tudja,hogy amióta világ a világ ilyen mindig volt ,van,és lesz."
    Lehet. De örülni azért nem kell neki.
    Egyébként meg tipikus bolsevik stí lusú a hozzáállásod. A kommunista mocskos, és úgy próbál tisztábbnak látszani, hogy bemocskolja maga körül a világot.
    De azért jegyezzétek meg kedves elvtársak! Ha mást sikerül bemocskolnotok attól ti még nem lesztek tisztábbak!”
  • 36. embeeey 2008. július 21. 22:20
    „hát persze hogy nem kivételeztek...
    Mit hittetek, hogy mi lesz a vizsgálat vége?????

    Ne vegyük már be, persze, hogy "átnyomták" az érettségin. Bevallják? ne hülyéskedjünk már! Kamu itt minden, nem csak a Gy. Feri-nél.
    A fiú nem lehet túl okos, ha egy qrva érettségit nem tud megcsinálni normálisan. DE EZ VAN! Az egytemet már úgyis fizetik, ott meg mindenki a kormány embere, szvsz ELVÉGZI MAJD. ...”
  • 35. "Csak ugy egyszerüen" 2008. július 21. 22:05
    „Szerintem MNX-nek igaza van!
    Ne tegyünk mar ugy,mintha mindannyian artatlan szüzleanykak lennenk!!”
  • 34. Vörös Ördög 2008. július 21. 22:03
    „Ezen hozzászólásokat olvasgatva elég hihetetlen ,hogy annyi nobel díjast adtunk a világnak, inkább teret adnék annak az eddig idegesítő tévhitnek,hogy odahaza tényleg csak sík bunkók élnek. Sztem nektek még segítséggel sem menne az érettségi, meeerugye ehhez is ész kellene.....:-P”
  • 33. mnx (meg egyszer) 2008. július 21. 21:55
    „Ezert mondanam az elöttem 31 hozzaszolonak:
    Nincs fontosabb tema mint a Gyurcsany kölkenek erettsegije??”
  • 32. mnx 2008. július 21. 21:44
    „Ez szinte tipikus.
    Nincs rosszabb,mint amikor mindenkinek igaza van!!!!”
  • 31. mérges 2008. július 21. 21:40
    „Szerintem mindig is voltak protekciósok és lesznek is.Sulyos hibának
    tartom,hogy a fiú apjára való tekintettel az iskola nem mind a 9 irásbeli érettségizőnek segitett. A mai világban mit számitana,
    hogy a 9 gyerek könnyebben jutott volna papirhoz.
    Egy konzervativ.”
  • 30. Argosz 2008. július 21. 21:27
    „Látom a "nagyvezér" hivei beindultak,elfogytak az érvek ,jön a személyeskedés.”
  • 29. Argosz 2008. július 21. 21:19
    „Kedves Anti Argosz!
    A fenti cikket elolvasva az érettsségi vizsga a téma,bár a lenti,nekem cimzett irását elolvasva úgy látom ez a fogalom nagyon messze áll Öntől.”
  • 28. Édes Imre 2008. július 21. 21:17
    „Argosz = orbánfóbiás
    Orbán gyerekei OKOSAK, szépek, nem tulajdonítanak el semmit stb. Tehát nincs szükségük hamis érettségi bizonyítványra.
    Tudom, ez fáj neked. A te gyereked sem lehet egy észkombájn, ha a te IQ-dat örökölte. Írasd a csepeli alapítványi iskolába, ott "megállja a helyét"”
  • 27. Anti argosz 2008. július 21. 20:56
    „Argosz szerintem neked nincs ki mind a négy kereked!Nem állsz véletlen cselekvőképeséget kizáró gondnokság alatt?szerencsétlen”
  • 26. Beteg gyurcsány 2008. július 21. 20:53
    „Gyurcsány is alapból csak egy tanítócska,a többi diplomájat mint Kiszes senkiháziként vette!
    A fiának meg már mikor megszületett megvetteék a diplomát!
    A fia is nagy szarházi lehet!miért nem jár állami iskolába talán az apja miatt megvernék?”
  • 25. Argosz 2008. július 21. 20:43
    „Javítva: rossz”
  • 24. Argosz 2008. július 21. 20:33
    „Kedves Garabonciás! Pont az ilyen stílusu emberekről írtam az előbb,ugy,hogy írását inkább nem minősiteném. Felesleges egy érettségiből ekkora cirkuszt csinálni,csak azért mert a Gyurcsány fiáról van szó,amikor jól tudjuk ma már egy érettségivel ki lehet törölni... Kis kedvencek,kegyeltek mindég is volta és lesznek.Azon persze senki nincs kiakadva,pedig ki lehetne,hogy hány közepes szintü tanuló pöffeszkedik az Orvosi,Jogi,Közgáz egyetemeken,csak azért mert sógor,koma,jóbarát,meg ne adj isten a Papának volt annyi pénze a boritékba,hogy a gyerek bekerüljön.Legfeljebb lesz belőle egy rosz jogász,vagy közgazdász bankár,de abba bele gondolni is rossz,hogy 6-8 év múlva egy ilyen képességü ember fog operálni.Na erre próbáltam rá világitani.Az,hogy Orbán Viktor hogy jön ide,csak példának emlitettem,hogy ha ez az ő valamelyik gyerekéval történt volna meg,akkor az Ön,és Önhöz hasonló gondolkodásu emberek ezt természetesnek vették volna.Ebben persze a médiák is hibásak,mert szinte generálják a hisztériát,amikor mindenki tudja,hogy amióta világ a világ ilyen mindig volt ,van,és lesz.”
  • 23. deszeretnék én is miniszterelnök fia lenni 2008. július 21. 19:40
    „Extanár elvtárs az FB-tagsággal beletrafált rendesen :D
    Talán már az idén lesz egy kis eldugott irodácska az MNV Zrt.-nél :D:D
    Én meg nevetek ezen, pedig ez inkább siralmas....”
42 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy nap múlva állapítják meg a felvételi ponthatárokat

Csütörtökön állapítják meg az idei felvételi ponthatárokat a felsőoktatásban - emlékeztet az… Tovább olvasom