Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

Nem költözik át Gyurcsány a Parlamentből az FVM-be

A korábbi tervek ellenére nem költözik ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Parlamentből. Kormányzati források azt is megerősítették, hogy a kabinet letett arról, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) épületét átalakítsák a Miniszterelnöki Hivatallá.
Utóbbiról Veres János pénzügyminiszter is említést tett még a hét elején a kormányzati negyed végelszámolásáról szóló jelentés kapcsán. A Kormányszóvivői Iroda lapzártáig nem válaszolt az építkezés leállítását firtató kérdésekre. Az Országházzal szemben a budapesti Kossuth téren álló FVM épületébe a teljes felújítás után 2009-ben költözött volna Gyurcsány Ferenc.

A rekonstrukcióval összefüggő előkészítő-tervezési munkákra eredetileg 200 millió forintot szántak, a lap értesülései szerint eddig 15,6 millió forintot fizettek ki. Az erre vonatkozó szerződés lezárásával pedig várhatóan további 33 milliót adnak ki. Ez az összeg magába foglalja a felújítás tervezésével megbízott cég tervezési díját is.

Olvasóink írták

  • 2. haramia 2008. augusztus 01. 09:57
    „Kedves Cyt, ... már elnézést, háziőrizet?? (ahhoz dilifecni kell, mint Tasnádinak), - fegyház, börtön!!! Az kell!
    Abban a koporsóban meg már annyi szög van, hogy az tartja.”
  • 1. cyt 2008. augusztus 01. 08:21
    „Ime ismét egy "pazarló" kormányzati cselekmény. Ime ismét egy "leplezett" közpénz osztogatás a haveroknak és haveri kapcsolatoknak. Ime ismét egy szeg a KORMÁNY koporsójába.
    Annak pedig csak örülni lehet, hogy Gyurcsány Ferenc nem költözik ÁT a Parlamentből az FVM épületébe. Neki ugyanis KI kellene költöznie a Parlamentből, nem pedig ÁT kellene költöznie egy másik kormányzati épületbe. Ki kellene költöznie mondjuk Öszödre, és örökre ott maradnia HÁZIŐRIZETBEN.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Arcról ismerik a kórházi tolvajokat

Két nap alatt kétszer dúltak fel egy kórházi szobát az Állami Egészségügyi Központban. Az első nap… Tovább olvasom