Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Nem lemondás, befektetés

Magyarország jövője érdekében megállapodást, vitákban kiérlelt közös döntéseket szorgalmazott Gyurcsány Ferenc kormányfő csütörtökön este a Magyar Televízióban.
„ Megvitatni és megállapodni egészségügyről, megvitatni és megállapodni Magyarország jövőjéről. Ez a dolgunk. Közösen kell tenni. Vagy közösen, mert így érdemes, vagy sehogy. Én azt mondom, hogy gyerünk, közösen. Gyerünk, teremtsünk egy új világot, a győztesek világát, mert Magyarországnak a legjobbnak kell lenni” – mondta a miniszterelnök felvételről sugárzott beszédében. Hangsúlyozta: jobb életet nem az állam, hanem az emberek maguk teremthetnek.
„ Olyan lesz ez az ország, amilyenné mi tesszük. Ebben az állam tud segíteni, de nem tud bennünket pótolni” – jelentette ki a kormányfő.
Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: az erős alapok megteremtéséhez egyensúly kell, valamint olyan állam, amely az embereket szolgálva, olcsón és hatékonyan működik. Erről szóltak a kormány intézkedései – fűzte hozzá.
„ Az elmúlt napokban, az elmúlt hetekben nehéz, bonyolult döntéseket hoztunk. Tudom, hogy sokan nem örültek ezeknek a döntéseknek. Tudom, hogy ezek a döntések átalakítják a hétköznapokat. De tudom, hogy Magyarországnak ezekre a döntésekre szüksége van” – mondta Gyurcsány Ferenc.
A miniszterelnök rámutatott: a kormány saját magán kezdte az átalakítást, kevesebb minisztériummal, sok helyen kevesebb politikussal, kevesebb autóval, de tovább kell menni.
„ Azt szeretnénk, hogy ha olyan világ venne bennünket körbe az egészségügytől a felsőoktatásig, amelyben van értelme erőfeszítést tenni, amelyben könnyebb boldogulni, amely bennünket szolgál” – mondta.
Emlékeztetett arra, hogy ezekben a napokban bocsátották vitára az egészségügy átalakításáról szóló Zöld könyvet. Mint mondta, közös felelősség változtatni azon, hogy hat évvel kevesebbet élnek a magyarok, mint legtöbb európai honfitársuk, még azoknál is, akik nem költenek többet a saját egészségügyükre.
Szembe kell nézni az elmúlt évek egészségügyi féligazságaival – mondta. Kiemelte a jelenlegi helyzet igazságtalanságait, és úgy fogalmazott, hogy a változtatások nem lemondást, hanem erőfeszítést és befektetést jelentenek.
Szólt arról is, hogy a következő napokban útjára bocsátanak egy másik vitát is: „milyen legyen az új Magyarország, mit építsünk abból a nagyon sok pénzből, amelynek végre Magyarország lesz a birtokosa”, amelyből átformálhatja a vidék arcát, utakat, iskolákat, kórházakat építhet, korszerűsítheti a vasutat. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

hazai loki-baki

labdarúgás DVSC–Rabotnicki 1–1 (1–1)

Debrecen, BL-selejtező, 2.… Tovább olvasom