Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Nem lép hatályba a fordított adózás a sertéságazatban

Mégsem lép hatályba április 1-jén a fordított adózás az élősertés, a félsertés és a takarmányok értékesítésére vonatkozóan.
A fideszes Dióssi Csaba és frakciótársa, Ékes József javaslatát - házszabálytól eltéréssel - kedden fogadta el az Országgyűlés 257 igen és 4 nem szavazattal.

A kormánypárti képviselők azzal indokolták a módosítást, hogy Magyarország nem kapta meg az intézkedés bevezetéséhez szükséges felhatalmazást. Az Európai Bizottság március 19-i közleményében ugyanis elutasította Magyarország kérelmét, utalva egyebek mellett a csalás átterelődésének veszélyére.

"A jogalkalmazók számára elengedhetetlen egyértelmű jogi helyzet minél kisebb adminisztrációs teherrel járó megteremtése teszi szükségessé ezt a soron kívüli módosítást" - olvasható az indoklásban.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a fordított áfa bevezetésétől a feketegazdaság visszaszorítását várta. Múlt csütörtökön Feldman Zsolt, a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy sajtótájékoztatón azt mondta: akár 50 százalékkal is mérséklődhet az ágazatban a jelenleg legalább 30 százalékra becsült feketegazdasági tevékenység, ami 10-15 milliárd forintnyi többletbevételt jelenthet az államkasszának.

A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén az egyik előterjesztő, Ékes József megerősítette, hogy a fordított áfának az érintett termékkörre való bevezetésével 10 milliárd forintos áfabevétellel számoltak, ennek hiányában hagyományos ellenőrzési eszközökkel biztosítják majd, hogy teljesüljön az idei áfabevétel.

Olvasóink írták

  • 1. bambinaXX 2013. március 26. 13:51
    „Na, ez érdekes.. Miért is gond ez az EZ-nak? Ugyan, ki az, akinek érdeke fűződik ahhoz, hogy tovább folyhasson a nagyarányú áfacsalás??”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már lehet a lakásokban is aláírásokat gyűjteni

Törvényesen lehet aláírásokat gyűjteni bizonyos feltételek mellett a jövőben az állampolgárok… Tovább olvasom