Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Nem lesz népszavazás az ingyen sörről

Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) határozatát, amellyel elutasította az ingyen sörrel kapcsolatos népszavazási kezdeményezést.
Az OVB november 22-én tagadta meg az ingyen sör mérésére vonatkozó népszavazási kezdeményezés hitelesítését. "Egyetért-e azzal, hogy vendéglátó üzletek vendégeinek a sörért ne kelljen fizetniük?" - állt egy magánszemély, K. Károly által benyújtott kérdőíven.

Az OVB egyhangúlag meghozott határozatában azzal indokolta a hitelesítés megtagadását, hogy a kezdeményezés hatályos nemzetközi szerződéseket, valamint az alkotmányt is sérti. A testület tagjai szerint a kérdés "piactorzító felvetés", és a piacgazdasággal is ellentétes.

Az OVB határozata ellen az Alkotmánybírósághoz fordult a beadványozó, és a kifogást a választási eljárásról szóló törvény értelmében a testület soron kívül tárgyalta.

Az Ab döntésében megállapította, hogy a kérdés nem felel meg a jogalkotói egyértelműség követelményének - ismertette a testület döntését Sereg András. Hozzátette: nem világos, hogy eredményes népszavazás esetén az Országgyűlést milyen jogalkotási kötelezettség terhelte volna, és az sem, hogy milyen forrásból kellett volna biztosítani a vendéglátóüzletekben a sört.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leonardo da Vinci Debrecenben

Tovább olvasom