Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Nem segített a háziorvos - leállt a beteg szíve

Kaposvár - Újra kellett éleszteni egy férfit, aki a kaposvári kispostán lett rosszul. A közelben rendelő háziorvos nem ment ki a haldokló férfihoz, hiába kérték erre a postai dolgozók.
A férfi a posta padlóján feküdt, amíg a mentősök ki nem értek. Hirtelen lett rosszul, összeesett és elkezdett kékülni. Az alkalmazottak átszaladtak a körülbelül húsz méterre lévő orvosi rendelőbe és kérték a háziorvost, hogy jöjjön, segítsen. Ő nem ment át, pedig az egészségügy törvény alapján kötelessége lett volna:

"Az egészségügyi törvény egy konkrét paragrafusa úgy foglal állást, hogy illetve úgy írja, hogy minden egészségügyi dolgozó a helytől és időtől függetlenül elsősegélyt kell, hogy nyújtson" - mondta el a Független Hírügynökségnek Bálint György, a kaposvári ÁNTSZ kistérségi tisztifőorvosa.

Az ÁNTSZ eljárást indított a háziorvos ellen, a felelősségét vizsgálják. A rendőrség pedig foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomozást rendelt el nyomozást, ismeretlen tettes ellen.

A háziorvos annyit mondott, hogy azért nem ment át segíteni, mert tudta, hogy már értesítették a mentőket, és szerinte ő sem ért volna ki előbb náluk.

Olvasóink írták

  • 11. smalltown 2009. február 24. 21:23
    „8 Ellenzeki
    Na, persze, hogy az MSZP-SZDSZ hibaja! ugyan mi nem az o hibajuk? No meg a tataroke, habsburgoke, oroszoke, zsidoke, ciganyoke stb...
    Nem ez a kis szemet orvos a felelos, hanem mindig mas....”
  • 10. flexsnake 2009. február 24. 20:39
    „A helyesírási hibákat ki lehetett volna javítani délelőtt óta.”
  • 9. KamuNeni 2009. február 24. 18:41
    „Hat igen az ilyen szarnak be kell vonni az engedelyet. Ez egy szar es semmi mas.”
  • 8. Ellenzéki 2009. február 24. 18:40
    „Nyilvánvaló, hogy nem ment ki hiszen egy kékülő, a halál szorításában szenvedő ember már nem képes pénzt adni, csúsztatni a zsebébe! Ezek olyan pénzéhesek, hogy az már felfoghatatlan!
    Az ilyen magát orvosnak tartó szeméttől tőlünk kissé nyugatabbra úgy vennék el a diplomáját, hogy az ihaj.
    Ide jutott az ország, köszönhetően az MSZP-SZDSZ politikájának!”
  • 7. catroot 2009. február 24. 17:52
    „Marhára kíváncsi leszek ennek a következményére! Ez a dilettáns orvos gyakorlatilag belesz.rt az esküjébe!”
  • 6. sziszka1 2009. február 24. 17:03
    „soha többé ne menjen emberek közé az ilyen gerinctelen ember.

    remélem ő rajta sem segít senki ha rosszul lesz az utcán, vagy valahol.”
  • 5. smalltown 2009. február 24. 17:01
    „milyen orvos az ilyen??? Minek strapalja magat, ha ugyis jon a mento?!!?? Remelem lesz kovetkezmenye, hogy elmulasztotta a kotelesseget megszegte az eskujet!”
  • 4. dred 2009. február 24. 16:46
    „Mi ebben a meglepő ? Az orvosról ne beszéljünk, látjuk mi van, a betegen állnak bosszút a rendszer működőképtelensége miatt ... de mi van a posta dolgozóival, senkinek nincs elsősegély nyújtó végzettsége (esetleg jogosítványa!?) ?!”
  • 3. lajosbácsi 2009. február 24. 16:27
    „szerintem csak nem akart beégni, hogy fogalma se volt mit kellene csinálnia!!!!! a betegjei helyében erősen elkezdenék másik háziorvos után nézni....”
  • 2. Lutetia 2009. február 24. 16:13
    „És még cinikus is.”
  • 1. radenko 2009. február 24. 16:10
    „A hivatásától el kell tiltani örökre az ilyen embertelen orvost , ráadásul megszegte a hipokratesz esküjét .”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Titkos marad a parkolási pénzek sorsa

Egyelőre nem ismerhetők meg a Centrum Parkoló Rendszer Kft. bevételeivel és kiadásaival kapcsolatos… Tovább olvasom