Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Nem szeretjük a bókokat

Nem tudunk bókolni, bizalmatlanok vagyunk az elismerések hallatán, pedig fokozzák a teljesítményt.

Nem tudunk bókolni, és bizalmatlanok vagyunk az elismerések hallatán. A dicséret teljesítményfokozó hatásáról, valamint a nyelv és a szemléletmód kölcsönhatásáról Barát Erzsébet nyelvésszel, kultúrakutatóval beszélgettünk.

Sírva vigadunk

Beszédes, hogy milyen alkalmakkor szembesülünk ezzel a világlátással. Például az újév első pillanataiban, amikor ahelyett, hogy ünnepelnénk, feszes vigyázzba merevedünk, és elénekeljük a nemzet viharos évszázadaira emlékeztető megzenésített költeményt. Máshol ilyenkor felszabadultan ujjonganak, egymás nyakába borulnak és pezsgővel koccintanak az emberek. Március 15-én, amikor a forradalmi ifjúság – és az egész nemzet – sikereire emlékezhetnénk, már a segesvári csatavesztést és az aradi vértanúkat is megidézzük.
Kulturális hagyományaink veszteségtudatának átörökítésében a nyelvész szerint a család és az oktatás egyaránt meghatározó szerepet játszik. Az értékekre vonatkozó elvárásaink általában merevek és gyakorta minden örömtől mentesek. Barát Erzsébet úgy véli, ezen feltétlenül változtatni kellene.

– Ne fogjuk rájuk, hogy miattuk vagyunk pesszimisták, mert ez egyúttal azt is jelenti, hogy az „örökség" ellen semmit sem tehetünk. Dehogyisnem! Mechanizmusa azért működik ennyire természetesen és sikeresen, mert mindenekelőtt a személyiségünkből fakad. Ezért értelmetlen az eredetét keresni, itt nincs tyúk vagy tojás. Inkább a hatásaira érdemes figyelni, és arra, hogy a változtatás milyen következményekkel járna. Ez pedig már ígéretes előrelépést jelentene. A kudarc tanulságos lehet, ám a sikereinket is számon kell tartanunk, mivel csupán belőlük meríthető erő.

A dicséret lélektana

A kultúrakutató szerint elgondolkodtató, hogy váratlan dicséret hallatán többnyire felébred a gyanakvásunk.
– Akkor is visszautasítjuk azokat, ha nem negatív nyelvi eszközökkel fogalmazódnak meg, például: „Ezt jól csináltad!" – mond jellemző szófordulatot Barát Erzsébet. – Óvatosak leszünk, ha a személyünket vagy a helyzetünket illető bókban nincsen tagadószó, sem lekicsinylő, sem évődő jelző. Ilyenkor ritkán bólintunk rá, hogy „igen, én is úgy érzem, rendben vagyok". Ehelyett az ösztöneink azt diktálják, hogy a jelentőségét tompítva árnyaljuk a dicséretet. Gyakran éppen az ellenkezőjét állítjuk, amikor így válaszolunk: „Talán! Nem is tudom…" Sőt: „Á, dehogy!"

Azt is fontosnak tartja megvizsgálni a kutató, milyen tulajdonságokat ismerünk el, és nemcsak azt, hogy milyen reakciókat váltunk ki. Jellemző lehet, hogy kinél mit méltányolunk. A vizsgálódások során kiderült például, hogy amikor a férfiak megdicsérik a partne-
reiket, akkor szinte kizárólag a külsejükre tesznek pozitív megjegyzéseket: „Jól nézel ki, szexi vagy, hódítónak talállak." A nők intellektuális képességét szinte egyáltalán nem hangsúlyozzák. Ez leggyakrabban kritikaként jut kifejezésre, különösen, amikor az elvárásokhoz képest alulteljesítenek: „Jaj, de buta vagy! Tehetségtelen. Hogy mondhattál ekkora ostobaságot?! Nem is jól emlékszel…"

A külső megjelenésre kapott bókra – „De jól áll ez a ruha!" – adott válasz többnyire elbagatellizáló: „Ezeréves darab. Leértékelésen vettem. A húgom megunta, és nekem adta. Kölcsönkértem a koleszben." Mintha nem hinnénk el, vagy nem illene azt mondani: „Szerintem is jól áll, köszönöm!" Az angolszász kultúrákat ismerő tanár úgy tapasztalta, hogyha valaki ott így válaszolna, azt hinnék, valami baja van. Zavarba jönnének a tiltakozás miatt, s nem értenék, mivel önbizalomhiánynak tűnne. A bizonytalanság kialakulásában a családi háttéren túl nálunk az iskoláknak is meghatározó a szerepük.

– Oktatásunk teljesítményelvű, vagyis a tanárok hatéves korunktól kezdve elsősorban a hibáinkra mutatnak rá, és a kijavításukra ösztönöznek – összegezte hosszú éveken át szerzett tanári tapasztalatait a kutató. – Dolgozatainkat rikító pirossal bírálják felül, hatalmas felkiáltójelekkel, át- és aláhúzásokkal minősítik. Megannyi jel, melyek félreérthetetlenül a tudtunkra adják a fogyatékosságainkat. A változtatás azonban csak látszólag idő kérdése, valójában ez esetben is egy tradicionális szemléletmódról és gyakorlatról van szó. Mintha nem lennének hosszú távú stratégiáink. Most és nagyon gyorsan kell dönteni. Nincs elég idő körbejárni a problémákat. Rövid távon és tilalomfák között botladozunk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

KIFESTŐK/anyák napja 1.

A nagyításhoz kattintson a képrészletekre - ezután könnyedén kinyomtathatja a kifestőlapokat! (Ne… Tovább olvasom