Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Nem támogatják

a vízbázis kiváltását

Nem kapta meg a kért támogatást a jánossomorjai veszélyeztetett ivóvízbázis kiváltására benyújtott, mintegy háromszázmillió forintos pályázat. A város tovább keresi a lehetőségeket, hiszen 2009-ig meg kell oldani a vízbázis felmentését.
Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk („Feketeerdőről nyernék a vizet”, Kisalföld, 2005. július 4.), Jánossomorja önkormányzata még tavaly nyáron pályázott a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) keretében az ivóvíz javítása érdekében. A beruházás mintegy 300 millió forintba kerül. Kedvező elbírálás esetén a városnak ötszázalékos önrésszel, azaz mintegy tizenötmillió forinttal kellett volna hozzájárulnia a munkálatokhoz. A jó vizet a feketeerdei vízbázishoz csatlakozva nyerték volna. A napokban azonban kiderült, hogy a komoly előkészítő munka ellenére nem jártak sikerrel.
Dr. Kurunczi Károly polgármester elmondta: a sikertelen pályázat miatt a közeljövőben nem tudják elkezdeni a munkálatokat, ám folyamatosan figyelik a pályázati lehetőségeket. A városnak a jogszabály szerint 2009-ig meg kell oldania a helyi, veszélyeztetett vízbázis kiváltását. Az önkormányzatnak nem ez volt az első eredménytelen pályázata, öt éve ugyanis már benyújtották igényüket, ugyancsak sikertelenül.
Hatvani László jánossomorjai önkormányzati képviselő, környezetirányítási szakértő még tavaly júliusban arról tájékoztatta lapunkat, hogy a városi ivóvíz a szabványnak megfelelő, a határértéken belül tartalmaz szennyező anyagokat. A vízbázis azonban nitráttal, ammóniummal és arzénnel is veszélyeztetett. A három veszélyforrás miatt a jánossomorjai bázis ellehetetlenülhet, ezért távvezetékkel egy távolabbi kútról kellene odavezetni a vizet. A képviselő-testület korábban úgy döntött: a napi 20 ezer köbméter kapacitású feketeerdei víznyerő helyről szeretne vizet kapni. Újrónafőig már van kiépített vezeték, onnan kellene továbbépíteni a hálózatot Jánossomorjáig.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Német nyelvi tábor

Tovább olvasom