Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Nem tett vallomást a Kuruc.info főszerkesztője

Megkezdődött a Kuruc.info internetes hírportál főszerkesztőjének pere pénteken a Székesfehérvári Városi Bíróságon.
A vádlott nem kívánt vallomást tenni, a bíróság informatikai szakértőt hallgatott meg, s a pert január 22-re napolta el - mondta el a bíróság szóvivője az MTI-nek.

Gieszné Boda Orsolya tájékoztatása szerint az ügyészség 5 rendbeli személyes adattal való visszaélés vétségével, valamint 2 rendbeli nagy nyilvánosság előtt elkövetett jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás vétségével vádolta meg a hírportál főszerkesztőjét.

A vád alapjául az szolgált, hogy 2006. október 7-én, 16-án és azt követően több alkalommal, frissített formában a 2006. szeptemberi események kapcsán a Kuruc.info közzétette az ügyben eljáró bírák, ügyészek képét, címét, telefonszámát, őket súlyosan sértő kijelentésekkel együtt.

A portálon a bírákat és ügyészeket egyebek között "vérbíráknak, jogtipró talárosoknak, politikai fogolykínzásokat előmozdító kommunista bíráknak és ügyészeknek" nevezték a cikkekben.

A pénteki tárgyalásra a bíróság a vádlottat és védőjét, valamint a nyomozati eljárás során eljárt informatikai szakértőt idézte meg.

A vádlott azontúl, hogy nem kívánt vallomást tenni, a tárgyalás kezdetén kijelentette: sem a személyét, sem a vagyoni helyzetét, sem pedig az ügy tárgyát érintő kérdésre nem válaszol.

Miután azonban a személyi körülmények és a vagyoni helyzet a büntetőeljárásban a tényállás része, hiszen azokat egy esetleges büntetés kiszabásakor a bíróságnak értékelnie kell, a bíróság hivatalból jár majd el a körülmények feltárásával kapcsolatban.

Az első tárgyalási napon meghallgatott informatikai szakértő elmondta: a nyomozás során lefoglalt, a Hunmédia Kft. tulajdonában levő számítógépen nem volt adathordozó, így annak, valamint a szintén lefoglalt CD-lemezeknek az átvizsgálásakor nem jutott információhoz a Kuruc.info hírportálra feltett cikkek, hozzászólások eredetére vonatkozóan.

A tárgyaláson az ügyész indítványozta az érintett és sértett bíráknak és ügyészeknek, valamint két tanúskodásra ajánlkozott magánszemélynek a tanúkénti meghallgatását, amit a bíróság el is fogadott. Az ok-okozati összefüggés hiánya miatt viszont elutasította a védelemnek két másik tanú meghallgatására vonatkozó bizonyítási indítványát.

A január 22-i tárgyalásra a bíróság hivatalból elrendelte a Kuruc.info szerkesztőinek és a Hunmédia Kft. tagjainak a meghallgatását.

A per a Fővárosi ítélőtábla döntése alapján került a Székesfehérvári Városi Bíróságra. A hírportálra 2006 októberében felkerültek miatt a budapesti II.-III.kerületi ügyészség vádat emelt a Kuruc.info főszerkesztője - mint magánszemély ellen, - aki egyben a a honlap hirdetésszervező cégében, a Hunmédia Kft.-ben jelentős befolyással bíró tulajdonos is.

A vádiratot 2008 szeptemberében nyújtották be a fővárosi II.-III. kerületi bíróságra, s azt követően a vádlott meghatalmazott védője idén februárban elfogultsági kifogást nyújtott be az ügy elbírálásából a Fővárosi Bíróság valamennyi tanácsának kizárására, amit valamennyi kerületi bíróság és a Fővárosi Bíróság kizárására pontosított. Az ügyben a Fővárosi ítélőtábla járt el.

Arra való tekintettel, hogy el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely bármilyen szempontból is kétséget kelt a bírák vagy a bíróság pártalanságával kapcsolatban, az ügy elsőfokú elbírálására augusztus 10-én a székesfehérvári városi-, a másodfokú eljárásra pedig a Fejér Megyei Bíróságot jelölték ki.

Az iratokat augusztus 17-én kapta meg a Székesfehérvári Városi Bíróság - mondta el az ügy előzményeiről a bírósági szóvivő.

Olvasóink írták

43 hozzászólás
  • 43. rekontra 2009. november 14. 07:19
    „Állítólag sajtó szabadság van ,vagy mi...
    Remélem nem sokáig ,és a következő -remélhetőleg nemzeti érzelmű- csapat minden bírósági herce hurca nélkül eltakarítja a ballibsi sajtót aki eddig az agymosást végezte.
    Szebb jövőt!”
  • 42. qrumpli 2009. november 14. 04:17
    „"Mond meg az igazat ! Betörik a fejed"”
  • 41. Rozsdás 2009. november 13. 22:47
    „Néha szoktam náthás lenni de egyébként semmi komoly!!
    De amiről nem tudsz szerinted nem is létezik??De csak addig!!
    Hogy súgjak egy kicsit ugy müködik mint a DM cikkarchívum keresője csak élőben!!
    41. Johnson 2009.11.13. 22:33
    Szegény biróság,nemhogy Órsós Guszti ügyeivel foglalkoznának... 39-es,ki figyel téged,te beteg vagy,de nem kicsit,hanem nagyon,és ha figyelnek,akkor meg be,és kinyalhatnak,és verjék ki a brét”
  • 40. Johnson 2009. november 13. 22:33
    „Szegény biróság,nemhogy Órsós Guszti ügyeivel foglalkoznának... 39-es,ki figyel téged,te beteg vagy,de nem kicsit,hanem nagyon,és ha figyelnek,akkor meg be,és kinyalhatnak,és verjék ki a brét....”
  • 39. keka 2009. november 13. 22:25
    „garefield! Sajnos sok bíró van annyira hülye, hogy kiteszi az adatait, egyébként az egyik fővárosi bíróról rögtön utána bebizonyosodott, hogy az IWIW-es fényképe került föl a kurucra....Ettől függetlenül a becsmérlés , becsületsértés az ügy, ebben KELL döntést hozni, de a személyes adatokkal visszaélés szerintem nem fog megállni!!!!”
  • 38. Rozsdás 2009. november 13. 22:14
    „Engem és téged is figyelnek ha nem tunál róla!!
    De nen kell tippeket adni az állambiztonságnak és az INTERPOL-nak mert úgy is figyelnek!!
    37. Johnson 2009.11.13. 22:05
    Tengeren túlli szervert cumizhatják bárhol itt yuropában,hiába is néztek bután,ja informatikai szakértő sem tud semmit,ajjajj,,,, X ..”
  • 37. Nostradamus 2009. november 13. 22:06
    „Hogy mi az elfogult és a pártos, az nézőpont kérdése. Nekem pl. a Délmagyar...”
  • 36. Johnson 2009. november 13. 22:05
    „Tengeren túlli szervert cumizhatják bárhol itt yuropában,hiába is néztek bután,ja informatikai szakértő sem tud semmit,ajjajj,,,, X ..”
  • 35. Rozsdás 2009. november 13. 22:01
    „35. Johnson 2009.11.13. 21:49
    Ebben az ügyben senkit nem fognak elitélni sohasem,mert nincs ügy,csak kreálják a show miatt.

    Mert hazugság az egész??
    Azért valami valóságtartalma csak van a cikknek??
    Mert nem szólnátok hozzá!!”
  • 34. Johnson 2009. november 13. 21:49
    „Ebben az ügyben senkit nem fognak elitélni sohasem,mert nincs ügy,csak kreálják a show miatt.”
  • 33. Rozsdás 2009. november 13. 21:46
    „Na nem ezért fogják őket elítélni,hanem rágalmazásért és illetéktelen adatok megszerzéséért, birtoklásáért,valamint közreadásáért! Védett személyek ellen!!

    33. dodó 2009.11.13. 21:26
    "...vérbíráknak, jogtipró talárosoknak, politikai fogolykínzásokat előmozdító kommunista bíráknak és ügyészeknek nevezték..."”
  • 32. dodó 2009. november 13. 21:26
    „"...vérbíráknak, jogtipró talárosoknak, politikai fogolykínzásokat előmozdító kommunista bíráknak és ügyészeknek nevezték..."

    ´Mondd meg (írd le) az igazat, betörik a fejed (elítélnek)!´ /aktuális magyar közmondás a III. köztársaságban/”
  • 31. magyarok 2009. november 13. 21:24
    „Logaritmus ebben maximálisan egyetértünk! A kurucinfó nagyon nagyon elfogult és semmi köze a valósághoz!
    Ha az Mszp-nek vagy a Fidesznek lenne hasonló oldala a szélsőjobb nagyon elítélné...
    Nem mellesleg a HVG-ben is egyetértünk...”
  • 30. Logaritmus 2009. november 13. 21:10
    „17. Nostradamus 2009.11.13. 19:16: a kurucinfonal elfogultabb, partosabb ujsagot talan csak a Munkaspart csinal. Ha az igazsagra vagy kivancsi, inkabb HVG-t vegyel.”
  • 29. N.P. 2009. november 13. 21:02
    „valoperes_zugugyved 2009.11.13. 19:38

    CSAK KIDERÜLT KI ITT A LEGNAGYOBB RASSZISTA: lOGARITMUS! MINDIG IS SELYTETTÜK. --.- gondolom a heLYesírást is a kurucról tanultad!!!”
  • 28. Rozsdás 2009. november 13. 20:49
    „Az elöző hozzászólás alátámasztására!!

    A vádlott azontúl, hogy nem kívánt vallomást tenni, a tárgyalás kezdetén kijelentette: sem a személyét, sem a vagyoni helyzetét, sem pedig az ügy tárgyát érintő kérdésre nem válaszol.”
  • 27. sevenof9 2009. november 13. 20:39
    „az biztos,hogy nem simul bele meg a fidesz szajaizebe sem a kuruc. de. azokat a dolgokat,amit ok kimondanak,mindeki egy-ket sor mellett elkoveti. zsidozik,ciganyozik,haborog a bankokon,stb. lehet,hogy tullottek a celon a birok telszaanak kipakolasaval,de ha ez kell ahhoz,hogy vegre figyelmet kapjon az onkenyuralmi rendszer tulelese egyes fejekben es a fennen hirdetett demokracia sarba tiprasa,en elfogadom az eszkozt.

    a mai napig magyarorszgon a gyomrom randul ossze,ha megallit a rendor,es vegigzongorazom,melyik biztositek hianyzik az egeszsegugyi dobozbol es lejart-e a szavatossaga az ollonak,es hogy van-e nalam eleg keszpenz,hogy kimentsem magam.

    hogy meg mindig kell ismeros,hogy a varoshazan normalis idoben jussak epitesi engedelyhez,hogy a degaz bekosse a gazt (piaci ceg,no persze),akkor valami nincs rendben a magyar allami berendezkedessel.”
  • 26. Johnson 2009. november 13. 20:36
    „24-es .)) Ide is irhatsz: "vagodmilyen@citromail.hu" vagy hasonló érzelmű emberek is irhatnak,akik nem ellenségek nekünk,irjatok nekem!!!! X .............”
  • 25. KaszaOne 2009. november 13. 20:33
    „KITARTÁS”
  • 24. Rozsdás 2009. november 13. 20:22
    „No akkor az ellenzők irják már ki a teljes nevüket,telefonszámukat,munkahelyüket,családi állapotukat,lakhelyüket,és minden mást amit a magánszférájuk takar!!Nem fogják mert ehhez csak a hatóságnak van köze és senki másnak,nem kell kutakodni mások magánszférájában és nem azért mert nem illik, hanem mert a törvény védi !!”
43 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autós üldözés után kapták el a betörőket

Autós üldözés után vettek őrizetbe sorozatbetörőket a paksi rendőrök pénteken.
Tovább olvasom