Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Nem tiltják, csak pénzt nem adnak abortuszra

Budapest - A jövő évi büdzsében harmadannyi pénzt különítettek el abortuszra, mint amennyi az idei évben jut erre a célra - írta szerdai számában a Népszava, amely szerint a költségvetés és az alkotmánykoncepció alapján egyértelmű, hogy valamilyen módon korlátozná az abortusz lehetőségét a kormány.
Míg 2010-ben 1,6 milliárd forint áll rendelkezésre abortuszra, a jövő évi költségvetés tervezetében 500 millió forint szerepel. Az elvégzett, OEP által finanszírozott műtétek listáján egyébként második helyen áll az abortusz. Tavaly összesen 32 061 terhességmegszakítást végeztek, míg a korábbi években átlagosan 45 ezret.

Aligha képzelhető el, hogy jövőre hirtelen harmadára csökkenne a nem kívánt terhességek száma - írta a lap.

Az alaptörvény-tervezetben kimondanák, hogy az ember életét fogantatásától kezdve védelem illeti meg. Ezzel nemcsak a művi terhességmegszakítás, hanem akár az esemény utáni antibébi-tabletta is tiltólistára kerülhet a lap szerint.

A Népszava azt írta: az egészségügyi kormányzat állítása szerint ugyanakkor nem akarnak változtatni az abortusz szabályain, és a Fidesz is kihátrálni látszik a koncepció e passzusa mögül.

Olvasóink írták

  • 11. Kudara 2010. december 15. 14:03
    „Sokan fel vannak háborodva (már itt, mint hozzászólók), hogy "akkor fizessen, ha megöli a gyermekét", de eddig is fizetni kellett az abortuszért, ez SOSE volt ingyen!”
  • 10. soligor 2010. december 15. 11:52
    „thesus , remélem igazad van”
  • 9. theseus 2010. december 15. 11:17
    „1. hozzászólás t680822g 2010.12.15. 06:51

    Az élet védelme nem vallásosság, hanem civilizáltság kérdése.
    Ha ki akarod kapartatni a születendő gyerekedet, legalább fizess érte, ahogy a bérgyilkosnak szoktak.
    Ez nem életmentő vagy egészségvédő beavatkozás, hanem annak éppen az ellenkezője.”
  • 8. theseus 2010. december 15. 11:13
    „4. hozzászólás kiokushyn 2010.12.15. 08:14

    Az élet védelme nem pénzkérdés, legalábbis nem elsősorban az.
    A nevelőszülők, örökbefogadók egyébként nagyrészt a saját pénzükből nevelik majd az így megmentett gyermekeket.”
  • 7. theseus 2010. december 15. 11:07
    „"5. hozzászólás soligor 2010.12.15. 09:34

    nem vaygok abortuszpárti
    de akkor otthon fogja a magzatát elhajtani, "

    Néhányan lehet, de a nagy többség azért valószínűleg nem, mert a saját életét annál jobban félti.
    Sokkal több életet, születendő gyermeket lehet így megmenteni, mint ahány nő fogja az egészségét kockáztatni - egyébként meg legalább fizessen érte, ha erre vetemedik, ha erre használja az egészségügyet.”
  • 6. theseus 2010. december 15. 11:00
    „"OEP által finanszírozott"?

    Az irány helyes, de még ez is túl sok pénz. Csak akkor kellene finanszírozni, ha valóban szükséges a műtét egészségügyi okokból, pl. ha a terhesség az anya életét veszélyezteti.

    Ha valaki arra vetemedik, hogy megöli a saját megfogant és születendő gyermekét, akkor legalább ne az állam pénzén tegye, ne erre költsék az adómat!

    Az egészségügynek az élet szolgálatában kell állnia, nem a kioltását végeznie - elvégre nem erre esküdtek fel az orvosok.”
  • 5. soligor 2010. december 15. 09:34
    „nem vaygok abortuszpárti
    de akkor otthon fogja a magzatát elhajtani, mint ahogy tudjuk a nő két dologért mindenre képes, hogy legyen gyereke és hogy ne legyen gyereke
    mosógépet emelget , kötőtűt használ
    nem értem , józanul gondolkodnak akik ezeket a törvényeket hozzák?!
    legyen sokkal olcsóbb a tabletta , a gumióvszer
    bár aki az alkalmaknak él, kicsit forróbb vérű az nem gondolkodik”
  • 4. kiokushyn 2010. december 15. 08:14
    „Nagyon jó!
    Akinek nem lesz pénze rá, majd megszüli, s nevelheti a gyereket az állam állami gondozásban,vagy nevelőszülőknél.Na, az mennyibe is fog kerülni havi szinten?”
  • 3. t680822g 2010. december 15. 07:29
    „Lényegen nem változtat, több mint 2/3 résszel kevesebb pénzt adnak az egészségügynek, ami erre fordítható.”
  • 2. Kudara 2010. december 15. 07:20
    „Lehet hülyeséget mondok, de eddig sem volt ingyen az abortusz, 2 éve pl. 30 ezer volt és ki tudja ma mennyibe kerül. Szóval nem értem ezt a pénz elkülönítést ide meg amoda.”
  • 1. t680822g 2010. december 15. 06:51
    „Köszönjük meg a tisztelt egyháznak... Növekszik a papok befolyása, vissza a középkorba... Azon kívül, hogy népszokásból megkeresztelik a csecsemőket, és szerintem az ország lakosságának maximum a 30-40 %-a meg van keresztelve, de a templomjáró, hívő emberek aránya jó ha 10 %. A kisebbség akaratát kényszerítik a társadalom többségére...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb történelmi csúcson az üzemanyagárak

Emelte bruttó 4-4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelemi árát szerdán a Mol Nyrt., és ezzel új történelmi csúcsot értek el az árak. Tovább olvasom