Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Nem tudják majd fizetni a gáz- és fűtésszámlákat

Egyre többen nem tudják majd kifizetni a gáz- és távfűtésszámlákat - ettől tart több szolgáltató. Bajnai Gordon ugyanis fokozatosan megszüntetné az ezekhez járó támogatásokat.
Magyarországon több mint egymillió háromszázezer család kap gázár- vagy távhőtámogatást, de még így is vannak olyanok, aki nem tudnak fizetni. A budapestiek jelenleg több mint hárommilliárd forinttal tartoznak a Fővárosi Távfűtő Zrt-nek.

A számlák öt százalékát nem tudják behajtani, és az arány a cég szerint valószínűleg nőni fog, ha a miniszterelnök-jelölt elképzeléseinek megfelelően fokozatosan eltörlik a gáz és távhőtámogatást. Ha ez megtörténik, akkor a panellakásban élők negyedének kell majd többet fizetni.

Budapesten a távhőszolgáltató 67 ezer ügyfele kap valamilyen támogatást, ez a fogyasztóik 25 százaléka.

Négy kategóriában kapnak támogatást az emberek. Akik a legnagyobb támogatásban részesülnek, azok az évi átlagosan 240 ezer forintos költségből 70 ezer forintot kapnak meg - mondta Balog Róbert, a Főtáv szóvivője.

Többet kellene fizetni a gázért is. Budapesten 570 ezer gázfogyasztó van, ennek körülbelül a negyede kap szociális támogatást. Ha ez csökken vagy megszűnik, akkor arra lehet számítani, hogy a kintlevőség is növekedni fog. Jelen pillanatban ez az árbevétel 3 százaléka, 5 milliárd forint - mondta Kovács Richárd, a Főgáz marketingvezetője.

Idén az eredeti tervek szerint 62,8 milliárd forintot költ az állam a kompenzációra. Tavaly egy átlagos család 43 ezer forintot kapott gázár- vagy távhőtámogatásra.

Olvasóink írták

62 hozzászólás
  • 62. cselac 2009. április 08. 15:07
    „Logaritmus: ismét csak saját magadból indulsz ki. Tudod, vannak azok a magas, szürke házak, amit mostanában kis fehér téglalapokkal becsomagolnak. Az nem azért van, mert törékeny...azokat a magas, kis ablakos házakat hívják panellakásoknak, ahol nehéz megoldani az egyedi fűtést, tehát távfűtés van. Az olyan, hogy van valahol egy hőközpont...de szerintem innentől fogva már érted. Na, ott bizony van, hogy télen-nyáron átalányt kell fizetni. Vagy télen 30-40 ezret, minimum. 6 hónapig. Hogy mire, ne kérdezd, nem tudom. Persze, ismét jöhet, hogy ha nem tetszik el lehet költözni, de bízom benne, ennyire nem vagy demagóg...

    Tudod, a bérekre halmozott járulékot és az adót az állam határozza meg, így a munkaadó nem ad magasabb béreket.

    Sajnos változatlanul nem látom az érveid mögött a hitelességet. Bocsánat, lehet, hogy az én hibám.

    Amúgy meg én sem az államtól várom a segítséget, teszem a dolgomat, tervezek, vagy terveznék legalábbis, de tudom, rajtam kívül még rengeteg ember létezik a világon. Bizony, bizony, a spanyolviaszt sem én szartam...bár néha nehéz ezt elfogadni, de ha kicsit bánatosan is, de megteszem.

    Kérlek, ha nem okoz neked fájdalmat, ne is reagálj a hozzászólásomra, ne fáraszd magad és végezd munkádat, hogy az a pár perc se vegyen el időt az értékes munkádból...vagy netán családdal töltött idődből. Bizony, a gyerekekkel foglalkozni kell és néha választani: nagyobb anyagi jólét, vagy boldogabb családi légkör. Nem minden a pénz, a vonat meg robog...van aki mellett el.”
  • 61. Lencsi80 2009. április 08. 14:26
    „Logaritmus (53) Hallottál már a távfűtéses lakásokról? Jónéhány ismerősöm ilyenben lakik és télen nyáron 20-25 ezer forintot KELL fizetniük. Hogy mire, azt ne kérdezd. De ez tény. Amúgy meg abban egyet értünk, hogy a rászorultsági kör jóval kisebb, mint a támogatott kör. De sajnos bizony vannak, akik a támogatás nélkül nem fognak tudni fűteni a télen. És igazad van, nem az államtól kell várni a csodát...De! Nem is olyan régen (kb.3 hónapja) a gáz világpiaci ára igencsak lement, ezzel szemben a szolgáltatók nem csak akkor, most sem kompenzálják a különbséget. Nem azt mondom, hogy napi árfolyamon számolják az aktuális fogyasztást, de időnként egy árbéli nyomonkövetés nem ártana. És ez még hiányt sem produkálna.”
  • 60. SP 2009. április 08. 14:25
    „53. hozzászólás Logaritmus 2009.04.08. 12:00
    A segélyre szoruló dolgozót hasonló módon, hivatalból kellene segíteni munkahelyváltásra, mintha munkanélküli lenne. A hozzáértő munkaközvetítő, családsegítő stb. analizálná a rászoruló helyzetét, támogatná esetleges átképzését, átirányítást, alternatívák keresését.”
  • 59. gardista33 2009. április 08. 14:23
    „53nak,ugy hallottam a panelban lakok 18000 ezret fizetnek! télen-nyáron!persze ez is egy rablás”
  • 58. waterbear 2009. április 08. 14:11
    „Logaritmus, ebben egyet is értünk, legyünk megfizetve, tudjunk előre tervezni.

    De a saját példádból indulj ki, nem mindenki van ebben a helyzetben, és aki két éve még a család modellje vagy a keresete miatt pengeélen táncolt, bár ugyanúgy, mint Te, eddig következetes, szorgalmas munkával érte el a céljait, az mára lecsúszott.

    És ez sem mesevilág....”
  • 57. Logaritmus 2009. április 08. 14:07
    „55. hozzászólás waterbear: elfogadhatónak azt tartanám, ha mindenki annyit keresne (vagy minden annyiba kerülne) hogy egy tehetséges és szorgalmas szakmunkás legalább 2-3 évre, egy szakvizsgázott orvos pedig 10-15 évre előre tudjon tervezni és minél kevesebben éljenek úgy, hogy 25-e után már alig van pénzük. Közted és köztem abban van különbség, hogy ennek megvalósítását én nem az államtól, anyukámtól, apukámtól, EU-tól, nekem tetsző párttól, stb. várom hanem magamtól érem el a kitűzött és reális céljaimat, szorgalmas munkával, következetes gazdálkodás mellett. Ha az állam túl sokat kér (adót, járulékot) azt egy idő után szóvá teszem. De azt, hogy nem fizeti ki helyettem egészen vagy félig a fűtés számlámat eszembe sem jut követelni és azt sem, hogy a világ igazodjon a magyarországi bérekhez - amit nem a kormány állapít meg, hanem a munkaadód!!! - és csak nekünk adjon mindent fél áron. Ez nem mese világ.”
  • 56. waterbear 2009. április 08. 14:06
    „Na és Apuci hozzászólása is igaz, a gáz ára megy lefelé, a támogatás nem szükséges már, de névleg van csak meg, és ezt is a fejedre olvassák, ugye? Holott egy fillért sem tesznek bele...

    Az meg kamu csak, hogy 90 nappal követi a gáz ára az olajét, mert csak meg kell nézni a tőzsdei árakat...”
  • 55. waterbear 2009. április 08. 13:41
    „52. hozzászólás Logaritmus 2009.04.08. 11:51

    Nem értelek Logaritmus... azt ezek szerint elfogadhatónak tartod, hogy mindennek felmegy az ára, az fizetések meg nem követik??

    Egyszerűbb az államnak a támogatást megadni, mintsem normális szintre emelni a fizetéseket, mert az jóval többe kerülne és nem lenne annyi ellopni való...
    Na ezért van minden szaron támogatás, mert ha meg tudnád fizetni, nem vennél igénybe támogatást, már csak büszkeségből sem.”
  • 54. apuka 2009. április 08. 13:32
    „Ha a gáz egy piaci áru lenne, akkor most kénytelenek lennének leengedni az árát. Eddig is csak az állam pénzével kiegészítve tudtuk megfizetni, de az sajnos elfogyott. A koncessziós szerződéseket azért kötötték, hogy a magán cégek, tisztes haszonért üzemeltessék és fejlesszék a hálózatot. Ebből semmi nem valósult meg. A fejlesztés csak a működéshez szükséges minimum szintet jelenti, a haszon pedig nem tisztességes mértékű. Az árakat egy korrupt kormány (ok) és a haszonélvezők megállapodása szabályozza, nincs köze hozzá a gáz piaci árának, a lakosság teherbíró képességének. A kérdést úgy kellene feltenni, hogy a rendelkezésre álló pénzért (amit a magyar lakosság és az ipar képes kifizetni) hajlandó-e valaki üzemeltetni a magyar hálózatot. A nyugatot pedig kár emlegetni, mert sem a lakosság teherbíró képessége, sem a szolgáltató költségei nem azonosak.”
  • 53. Logaritmus 2009. április 08. 12:00
    „48. hozzászólás SP: ez nem ellentmondás, hanem az élet természetes állapota. Aztán vagy beletörődsz, vagy vered a fejed a falba, vagy megpróbálsz magadon segíteni. Az állam soha nem fogja helyetted megteremteni neked a kényelmet, biztonságot, munkahelyet, autót, lakást, fűtést, ennivalót, sajnos pedig ku.va kényelmes lehetne. :)

    43. hozzászólás kakoszeged: hogy a f..szban lehet egész évben (!) havi 18.000 Ft a fűtésed??! Nekem télen havi 20.000 körül szokott lenni, tavasztől - őszig meg 2-3.000 Ft/hó, éppen csak a meleg víz miatt indul be a kazán.”
  • 52. Logaritmus 2009. április 08. 11:51
    „Azért ne essünk már abba a hibába hogy elhitetitek egymással, hogy csak adócsalással lehet meggazdagodni. Bassza meg, nekem van olyan 35 éves ismerősöm aki mára rengeteg mindent elért, van egy csomó irigye de azt elfelejtik megjegyezni, hogy ezért ő 18 éves kora óta naponta 10 órát dolgozott, sokszor hétvégén is, hanyagolva a barátait, családi kapcsolatait - most viszont él, mint hal a vízben. Az adócsalásnak nem volt szerepe, fair playt játszott és játszik.

    Elhiszem, hogy sok embernek ki van centizve a pénze és azért is mondtam, hogy ha mondjuk félmillió ember szorulna rá erre a támogatási formára azt elfogadhatónak tartom, de hogy arányaiban 10 millióból 1.3 millió kapjon évente 63 milliárd Ft értékben fűtési támogatást amikor 3-4 hidegebb hónap van maximum egy évben az nonszensz. Hülyén jönne ki, ha most itt osztogatnám az észt de azért biztosan mindenki látja maga körül az extrém példákat: semmi szükség új autóra de hitelből megveszik, esélyük nincs hogy máról holnapra meggazdagodjanak és maguknak is be kell osztani a pénzt de bevállalnak egy 3. gyereket, nagyobb lakásba költöznek ami magasabb rezsivel is jár (belmagasság, alapterület, közös költségek, esetleg lift) de ezzel nem számolnak, stb. Nem mondom, hogy az 1.3 millió igénylőből mindenki csak magára vethet de tartok tőle, hogy a 63 milliárdnak legalább a felét feleslegesen fizeti az állam. Továbbra is tartom, hogy tegye fel közületek a kezét az, aki elmúlt 28 éves és a gázszámlájának kifizetéséhez, a saját alsógatyájának vagy reggeli kakaójának megvásárlásához az anyukájától kér pénzt! (Remélem senki.) Ezek után miért van az, hogy fel sem tűnik senkinek mennyire bizarr, hogy az államtól meg elvárunk ilyen dugipénzt a zsebünkbe??! 1.300.000 ember kap most támogatást, 63 milliárd Ft értékben?! Na neeee. Kapjon segélyt félmillió, de a többi mire fel? Miért az államtól? Miért az én adómból?”
  • 51. SP 2009. április 08. 10:02
    „50. hozzászólás IVY 2009.04.08. 09:59
    :) :) :) :) :)”
  • 50. IVY 2009. április 08. 09:59
    „49. kakoszeged 2009.04.08. 09:53

    Én elárulom neked szívesen.....!
    ADÓCSALÁSBÓL!!! Ennyi!”
  • 49. kakoszeged 2009. április 08. 09:53
    „48 SP!
    Igazad van, mindig megkérdezem magamban magamtól, amikor egy csoda házat vagy vagy csoda kocsit látok, hogy miből volt rá ennyi pénze? Sokszor elcsodálkozom és kiszámolom, hogy hány évig kellene dolgoznom egy ilyenért.”
  • 48. SP 2009. április 08. 09:46
    „Nincs pénz, mindenki szegény,
    de a játékautomaták híznak, a kocsmában is van forgalom,
    a diákok pl. a sziget rendezvényre befizetnek, pedig a tankönyv drága,
    a luxus nyaralási turizmus is működik, tömegközlekedés helyett autózgatunk,
    sokan nem is akármilyen járgánnyal stb.
    Vannak még ellentmondások.”
  • 47. pocokkaa 2009. április 08. 09:01
    „Ténylegesen nagyon sajnálom azokat, akik rendkívül kevés pénzből kell, hogy tengessék mindennapjaikat. Soha egyetlen percig sem gndolom azt, hogy nagyrészük nem tisztességes munkából, becsületesen szeretne megélni.Úgy gondolom, ezeket az embereket kell támogatni azért, hogy könyebb legyen nekik, de csak második lépésben: kapjanak inkább olyan bért, amiből ki tudnak mindent fizetni.

    Viszont megvetem azokat, akik bár megtehetnék, hogy ne vegyenek igénybe támogatásokat, mindent megtesznek azért, hogy kisajtolják maguknak a támogatásokat. Megfelelő papírokkal ma Szegeden havi 10 eFt-os lakásfenntartási támogatásra, gázártámogatásra/távhőtámogatásra "jogosultak" Ha valaki nem fizet közüzemi számlát és az elmaradása 50 eFt felett van, de nem haladta meg a lejárt tartozás a másfél évet, azokkal az önkorményzat adósságcsökkentés támogatásra köt szerződést, a felét kifizeti egy alapítvány, a többit egyenlő részletekben fizetheti, miközben egy ehhez kapcsolódó fennttartáási támogatással a jelenlegi kiadásaihoz is hozzájárulnak . Közben fenntartanak 2 autót. Az a helyzet, hogy ezen emberek vannak többségben. Az ügyeskedők. A mindent megúszni akarók. A mindent elvevők, semmit nem adók.
    Az ilyen emberekre néhány nyugati osrszágban úgyanúgy tekintenek, mint a köztörvényes bűnözőkre.

    Soha, semilyen támogatásra nem voltam jogosult, egy kötelességem van, hogy fizessek. Fizessek a megúszó emberek helyett. Azok az emberek helyett, akik elveszik a pénzt a legszegényebbektől, költik az ország pénzét, költikaz általam befizetett és az általatok befizetett adót. Abban reménykedem, hogy egyre többen tudnak majd annyi jövedelemre szert tenni, hogy ne legyenek jogosultak ilyen támogatásokra. Másrészt remélem, hogy egyszer megváltozik az a "tipikusan balkáni" hozzáállás, ami mindent elveszek mert jár elképzelése.”
  • 46. Hmmm... 2009. április 08. 08:20
    „Nem ram tartozik, hogy "Logaritmus" szulei es hozzatartozoi mibol elnek, de tudom, hogy az enyemek es meg sok ismerosom mibol el.
    Nem a normal jovedelmuekrol van itt szo, hanem azokrol, akik az alatti jovedelemmel rendelkeznek, onhibajukon kivul.
    En is elitelem azokat, akik agyilag nem kepesek felfogni azt, hogy nem kell az oltozkodessel, a kocsival es mas hasonlokkal a menot jatszani. Nyugaton nem razzak ugy a rongyot a kis senkik, mint Magyarorszagon. Ma mindenutt szorosabbra huzza a madzagot az atlagember, foleg a kelet europai orszagokban.
    Ezek a buta emberek, de vannak valoban raszorultak es igazabol roluk van szo.”
  • 45. Hmmm... 2009. április 08. 08:13
    „"Vegre egy jo ember kerul a vezetes elere!"
    Gondolom, nem csak az allami fizeteserol mond le, hanem a sajat es felesege teljes jovedelmerol, hogy tamogassa a raszorultakat. A kormany tobbi tagja es a kepviselo urak is kovethetik peldajat, hogy tapasztaljak meg, milyen is valojaban az EHES PROLETAR elete.”
  • 44. madártej 2009. április 08. 08:10
    „Logi, te vagy kihalásra megérett állatfajta, mint vörös ördög! Nem kicsit, nagyon.”
  • 43. kakoszeged 2009. április 08. 08:00
    „Logaritmus! palimadár!
    De ha egyszer tisztességesen dolgozik és kevés a bére, a távfűtés meg minimum 15-18.000 HUF/hó (támogatással!), egész évben, akkor dögöljön meg???!!! Esetleg a lakását sem anyu dugipénzéből vette, hanem kölcsönből, akkor az alábbi a költségvetése:
    40.000 HUF - hitel
    18.000 HUF - fűtés
    58.000 HUF összesen és a minimálbér olyan 60-65.000 HUF körül van?
    A víz, villany, közös költség és a többi....?
    Én nem ebben a cipőben járok, de qrvára bele tudok érezni és te (ti) tőlük vennétek el azt a minimális támogatást? Nem inkább ez az önzés?”
62 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamis belépőjegyek Diósgyőrben

Több mint száz hamis belépőjegyet találtak a hétvégi Diósgyőr-Paks futballmeccs előtt Miskolcon.… Tovább olvasom