Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Nem zár be a sörház

Nem zárja be a soproni sörgyár tulajdonosa a sörházat, de a Heinekennél elrendelt költségcsökkentés érinti a bemutatókat is.
Információink szerint a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. tervei között szerepelt a soproni sörgyár sörházának bezárása, ám a közkedvelt bemutatóházat végül mégsem szüntetik meg. A tulajdonos által elrendelt költségcsökkentés ugyanakkor a sörházat is érinti.
– A Heineken vezérigazgatója a cég működésében világszinten 200 millió eurós költségcsökkentést jelentett be, amely a magyar leánycégre, azaz ránk is takarékossági intézkedéseket ró. Ehhez alkalmazkodva kellett áttekintenünk költségvetésünket, mely a PR-kiadásokat is érintette, így a sörház működését is – tudtuk meg a Brau Union kommunikációs osztályán Krubl Yvette-től, aki leszögezte: a továbbiakban is szeretnék biztosítani az érdeklődőknek a kellemes sörtúrát és a bemutatóház nyújtotta szolgáltatásokat, de saját belső rendezvényeik is limitálják a fogadható vendégek számát. A sörházba egyébként, tette hozzá Krubl Yvette, a jövőben elsősorban a régió-

ból és a városból várják vendégeiket.
Mint megtudtuk, a takarékossági intézkedés nem érint munkahelyeket. A sörház körüli teendőkkel egy főállású munkatárs van megbízva, számos feladatot pedig eddig is külső vállalkozók végeztek, akikkel a mai napig érvényes szerződései vannak a sörgyárnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Útlezárások Franciaországban

A jövő héten kezdődő tavaszi szünet előtt az egyetemi elfoglalások folytatása mellett a gazdaság… Tovább olvasom