Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Német neonácikat képeztek ki hazánkban

A Junge Welt német újság szerint a német neonácik júliusban a Magyar Nemzeti Arcvonal katonai táborában közelharc- és fegyveres kiképzést kaptak.
A Magyarországi Munkáspárt 2006 azt kéri Bajnai Gordon miniszterelnöktől, indítson vizsgálatot a német neonácik júliusban tartott magyarországi kiképzése ügyében. A kormányfőnek címzett nyílt levelet, melyet szombaton juttattak el az MTI-hez, több közéleti személy is aláírta.

A Vajnai Attila elnökhelyettes által küldött levélben az áll, hogy a Junge Welt német újságból tudomásukra jutott: a német neonácik júliusban a Magyar Nemzeti Arcvonal katonai táborában közelharc- és fegyveres kiképzést kaptak.

"A Magyar Köztársaság az 1947-es párizsi békeszerződés aláírásával vállalta, hogy feloszlatja a területén működő náci szervezeteket, és megakadályozza új szervezetek alakítását, azok működését" - áll a közleményben, melyet Vajnai Attila mellett Tamás Gáspár Miklós filozófus, Droppa György, a Zöld Baloldal elnöke, Trasciatti Attila, a Fiatal Baloldali Unió képviselője, Hirschler Tamás, a Magyar Antifasiszta Liga elnöke és Gold József Márton, a Civil Parlament Szövetség elnöke írt alá.
A Junge Welt Cél a megsemmisítés című írásában a militáns neonáci körök tevékenységét elemzi. Kiemeli, hogy a nemzetközi összefonódás, illetve az európai együttműködés a neonáci, illetve fasiszta szintér számára egyre nagyobb jelentőségű.

A nemzetközi "baráti kört" ismertetve a cikk kitért arra, hogy e csoportok egyik internetes oldalán június végén figyelemfelhívó előzetes jelent meg a militáns Magyar Nemzeti Arcvonal félkatonai táborában július 10-14 között sorra kerülő kiképzésről.

A képzés során a harc, a közelharc, illetve a fegyveres kiképzés témájában elméleti és gyakorlati alapelvek elsajátítására kerül sor - állt a mellékelt szövegben, amelyhez videót is csatoltak. Ezen géppisztolyokkal felszerelt egyenruhás neonácikat lehetett látni, akik lőgyakorlatokat tartanak, illetve belső harcokban képzik őket. Egy link közvetlenül a szervezők oldalára vezetett - írta a Junge Welt.

A Népszabadság május 8-ai számában írt arról, hogy katonai gyakorlatokat tartanak és harcászati táborokat szerveznek a hungaristák, folyik a kiképzés: a demokrácia pusztulására, a "tűzben, mocsokban és vérben születő új világ eljövetelére készülnek".

A lap idézte a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetőjét, aki szerint "eljön a vér és a vas ideje". A cikk kitért arra, hogy a világhálón terjesztett videók arról tanúskodnak: az árpádsávos zászlók alatt gyülekező hungaristák alapos katonai kiképzést kapnak.

A videofelvételeken sokféle fegyver között vállról indítható rakéták is feltűnnek. "Ha eltekintünk a hungarista jelképektől, könnyen azt hihetjük, hogy egy profikból álló reguláris hadsereg alakulatának bemutatóját vették filmre" - áll a Népszabadság cikkében.

A Magyar Nemzeti Arcvonal a kilencvenes évek végén bukkant fel a magyar sajtóban: 1997-ben ez a szervezet tartotta az első megemlékezést Budapesten arról, hogy 1945. február 11-én a több tízezer német és magyar katona tört ki a Vörös Hadsereg által bekerített Budai Várból. A kitörésben részt vettek java része fogságba esett, vagy meghalt. A Magyar Nemzeti Arcvonal 1998-ban és 1999-ben is megismételte az emlékmenetet.

Olvasóink írták

95 hozzászólás
  • 95. m.á. 2009. szeptember 09. 18:49
    „95: Mi a neve annak a náci pártnak? Ne hagyj minket tudatlanságban, hátha megtudjuk kire kell szavaznunk”
  • 94. flexsnake 2009. szeptember 06. 22:06
    „A hír az hogy nem német nácikat képeztek. Ezek saját nácijaink. Van pártjuk, egyesületük és különböző cégjük is. Biztonsági is. Éppen apeh vizsgálat alatt :D A vezetője meg egy ügyben vádoltként. Ezek a mi nácijaink, legyünk rájuk büszkék :D”
  • 93. bespin 2009. szeptember 06. 21:45
    „94.Nem a "szidás" bánt, hanem a stílus. "Visszább" egy kicsit a szavakkal. Ne légy bunkó, moderáld magad, ne fröcsögj, nem áll jól. Énnel okosabbnak hiszlek, hogy ilyen stílusban írj állandóan. Lehet burkoltan is anyázni.”
  • 92. apátfalvifaszagyerek 2009. szeptember 06. 21:41
    „a" nem náci" bespin gázbolygó, élén Lando Calrissian-al, állandóan kiakad, ha vki szidni meri a nácikat... érdekes és elgondolkodtató...”
  • 91. keiner 2009. szeptember 06. 20:42
    „@92. hozzászólás Zejko 2009.09.06. 20:23, valahogy nem találom az összefügést a cikkhez, de ha jól esik neked, askkor ok.”
  • 90. bespin 2009. szeptember 06. 20:20
    „90. nem csak a versikédet kéne........”
  • 89. apátfalvifaszagyerek 2009. szeptember 06. 19:42
    „kimoderálták a versikémet... :p juj, de kár”
  • 88. turulvedo 2009. szeptember 06. 18:26
    „na már dalol a hüjegyerek annyit ivott :D”
  • 87. turulvedo 2009. szeptember 06. 18:25
    „a nyomtatott ujsagban is van minddennap naci cikk?azért fura ez önöktöl!”
  • 86. flexsnake 2009. szeptember 06. 18:17
    „mi kommunista ifjak indulunk, mert bennünk apáink reménye....sálálá :D”
  • 85. apátfalvifaszagyerek 2009. szeptember 06. 17:59
    „a nácik ellen tüntetek, ide köze nincs Abu Grahibnak... Amikor a nácik bűneiről van szó, ti mindig tereltek...”
  • 84. Mike3 2009. szeptember 06. 17:02
    „81: Te most Abu Grahib ellen tüntetsz?”
  • 83. flexsnake 2009. szeptember 06. 15:55
    „nálunk a magyar a kisebbségi :D”
  • 82. xene@freemail.hu 2009. szeptember 06. 15:51
    „Sőt....Jankapusztán horvát usztasákat is kiképeztek anno, akik felrobbantották szegény II. Sándor jugoszláv királyt! Ezt is ki kéne vizsgálni már!
    És a bosnyák háború idején azt mondták, a Bakonyban mudzsahedinek kaptak kiképzést, s innen mentek a délszláv frontra harcolni...
    Újabban már az amerikai katonák szövetségeseit, afgánokat, s irakiakat oktatunk, mert annyi tapasztalatunk van, hogy csak na.....”
  • 81. keiner 2009. szeptember 06. 15:45
    „@ 80. hozzászólás Mathiasking 2009.09.06. 14:55,
    :-))) Nálunk a róma és sinti nyelv kisebbségi nyelv.
    http://de.wikipedia.org/wiki/Deutschland#Sprachen_und_Dialekte”
  • 80. apátfalvifaszagyerek 2009. szeptember 06. 15:29
    „moderálva durva”
  • 79. Mathiasking 2009. szeptember 06. 14:55
    „A franciáknak is elegük van a nem idén nyáron barnultakból...
    2009. Szeptember 06., Vasárnap, 12:00:00
    Egy román családokkal szolidáris szervezet elítélte azt, hogy a francia hatóságok nyomást gyakorolnak Párizs déli tőszomszédságában fekvő Ormoy és Corbeil-Essonnes között fekvő magánterületre évek óta odatelepedett cigányokra.
    Jelenleg mintegy száz kocsi és lakókocsi látható az erdő mentén fekvő területen. A rendőrség már írásban Franciaország területének elhagyására kötelezte közülük azon felnőtteket, akik több mint három hónapja élnek ott, de nem tudják igazolni azt, hogy miből élnek. A tábor több lakója a francia AFP hírügynökségnek azt állította, hogy azonosításuk céljából bélyegzőt ütnek a karjukra. ,,Állatokként bánnak velünk", panaszolták. A prefektus viszont tagadja a karbélyegzést. Annyit mondott, hogy ,,a romákat higgadtan figyelmeztették, nem maradhatnak ott".

    A táborban nincs áram, nincs víz. Így azután arra kényszerülnek, hogy kivágják az erdő fáit és szükségletüket egy szűk alagútban végezzék, amelyik a vasúti vágányok alatt vezet a Moulin-Gallant pályaudvarhoz. A terület tulajdonosa szemétgyűjtőket helyezett el, de azokat nem használják. A két helység polgármestere eddig még nem talált semmilyen megoldást - a felgyülemlő szemét és szenny rendszeres elszállításán kívül.

    Mi történt Európa nyugati felén? Talán a magyar rasszizmus is át telepedett és fertőz? Esetleg csak a cigány, az cigány marad, akár hol is van!”
  • 78. trainman 2009. szeptember 06. 13:05
    „Rég olvastam ilyen fantáziadús liberális baromságot. Számomra ez kicsit fárasztó már, de gumicsontnak nem rossz.”
  • 77. bj029 2009. szeptember 06. 12:31
    „76. flexsnake 2009.09.06. 11:17
    Ja, náciveszély... Ezt mondták a komcsik is a anno... De már megint miért kamuzol? Hazug, mint a komcsik...”
  • 76. matkovic 2009. szeptember 06. 12:21
    „Végre valami izgalmas hír!”
95 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vízbe fulladt egy magyar férfi az Adrián

Vízbe fulladt egy magyar férfi szombaton a horvátországi Pag szigetnél. Tovább olvasom