Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Németh Ágnes édesapjáról, Németh Lászlóról

Németh László rendkívül igényes volt, csak teljesítménnyel lehetett nála eredményt és elismerést elérni – mondta az író halálának harmincadik évfordulóján Hódmezővásárhelyre látogató lánya. De lapunknak adott interjújában Németh Ágnes szót ejtett az Iszony című regény megírásának körülményeiről, illetve megemlékezett híres vásárhelyi pedagógiai kísérletéről is.
Németh Ágnes igényes, rendszerező emberként emlékszik édesapjára, az íróra. Fotó: Tésik Attila
– Milyennek látja édesapját?

– Rendkívül igényes volt, csak teljesítménnyel lehetett nála eredményt és elismerést elérni. Sokszor elmondta, bizonyos fokig kétféle ember egyszerre: élvezi a beszélgetést a vendégekkel, ugyanakkor szeret egyedül lenni. Egészen különleges, sajátos humor jellemezte.

– Négy évet éltek Vásárhelyen, melynek leánygimnáziumában komplex módon tanította a tárgyakat. Hogy jutott eszébe ez a módszer?

– Zavarta, hogy a gyerekek ugyan külön-külön megtanulják a magyar- és a világirodalmat, illetve a magyar- és a világtörténelmet, ám az összefüggéseket már nem látják. Megvan nekem az egyik diákja vázlata, ezen egymás mellett szerepel, mi történt a világtörténelemben és a magyarban egy időben, s mi volt az uralkodó irányzat ugyanekkor a világ- és a magyar irodalomban. Amikor kémiát kezdett oktatni, akkor úgy gondolta, azt együtt kell tanítani a biológiával és a történelemmel. Később én is ezzel a módszerrel tanítottam az egyetemen.

– Hogyan dolgozott?

– Mindig csak az utolsó percben tudott. Édesapámnak kicsit terhes volt a család, de egyben ösztönözte is a munkájában. Azt hiszem, édesanyám nélkül fele ennyi sem lett volna az életműve.

Hívták Vásárhelyre


Németh László budapesti otthonát az ostrom idején bombatalálat érte. A nincstelenné vált családot Püski Sándor hívta Békésbe. Németh László állást keresett magának Orosházán, Debrecenben, Kecskeméten, Sárospatakon, de hiába. Végül Vörös Mihály hívta meg tanítani Vásárhelyre. 
– Az irodalmi pletykák szerint az Iszony című regényére édesanyja kötötte meg a szerződést édesapja helyett. Valóban így volt?

– Az Iszonyt édesapámtól Móricz Zsigmond kérte azzal, ha nem ír regényt neki a Kelet népe című folyóiratba, akkor befejezi annak szerkesztését. Édesapám annyira tisztelte Móriczot, hogy két hét múlva már meg is jelent az Iszony első folytatása. Móricz azonban 1942-ben meghalt, s félbeszakadt a regényírás az első résznél. A folytatások alapján mindenki azt várta, hogy ez egy nagyregény lesz. A háború után édesapám rájött, nem írhat eredeti művet, s tanárkodni kezdett, édesanyám meg tudta, hogy apu írás nélkül nem tud élni. Ezért beszélt Illés Endrével. Amikor az elküldte a szerződést, ott volt édesapám előtt a kényszer, hogy befejezze a regényt. Persze szó sincs arról, hogy édesanyám írta volna alá a szerződést!

– Mi a vele kapcsolatos legkedvesebb emléke?

– Nagy ebédeket adott édesanyám vasárnaponként a családnak, melyre aki csak tudott, elment. Az ezt követő beszélgetésekre, ahogy apám hívta, „szellemi iszapfürdőkre" emlékszem vissza a legszívesebben. Ezen mindenki elmondta, mi is foglalkoztatja, milyen színdarabot látott. Apám megjegyzésekkel irányította a beszélgetést. Úgy gondolom, ami kis műveltséget szereztem, azt ott szedtem össze, vagy legalábbis ott tudtam rendszerbe foglalni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 01.18.

Tovább olvasom